Esztergom és Vidéke
Társadalmi és Kulturális Folyóirat
Az első lapszám megjelenési időpontja: 1879. június 1.
Alapító-főszerkesztő: Kőrösy László. Máig sem tisztázódott egyértelműen, vajon Pilismaróton vagy Esztergomban látta meg a napvilágot, mindenesetre fiatalkora kétségtelenül a városhoz kötötte. Kucsera néven anyakönyvezték, de később megváltoztatta nevét. A helybéli bencés gimnáziumban tanult, majd Pesten magyar-német szakon szerzett tanári diplomát, később pedig a doktori címet is magáénak tudhatta. Tanított az V. kerületi Főreálban, de ő mindenekelőtt újságírónak és szerkesztőnek vallotta magát. Sokan mégis szépíróként és irodalomtörténészként tartják számon, hiszen négy regényt és több elbeszélést írt. Az irodalomtudósok a nagy esztergomi előd, Rumy Károly Györgyről írt művét tartják a legjelentősebbnek, ő maga azonban az Egyiptom művészete című könyvét tekintette élete fő munkájának Erről azt tartják a helyi kutatók, hogy az első magyar nyelven megjelent mű ebben a témában.
Élt akkoriban városunkban egy Sarkady István nevű ember, akinek oroszlánrész jutott a lap megszületése körüli teendőkben. Ezt jelzi az a tény is, hogy a beköszönő gondolatok az ő tollából származnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az újság szellemi elődeinek számító Esztergomi Népújságnak és az Új Esztergomnak is szerkesztője volt. Az Esztergom és Vidéke legelső mondatai a következőképpen hangzottak: „Midőn e lap szerkesztésére vállalkoztam, törekvésem legfőbb czélja gyanánt lebegett előttem, hogy az itteni közérdekeknek és az előrehaladás követelményeinek legyek hű és pártatlan tolmácsolója és legbuzgóbb apostola. … Nem haboztunk ama hitünknek nyílt kifejezést adni, hogy miután az itteni közönség a műveltség igényeinek méltó színvonalán áll, hogy ha a teendőkre és a még rejtett kincseinek kiaknázására és értékesítésére bátor és nemes hangon fel lesz szólítva, s a munkára egyre sarkalva: mellettünk készséggel csoportosul, velünk küzd, eszméinket magáévá teszi és az igét megtestesíti.”
Minden Olvasónkat nagy szeretettel köszöntöm honlapunkon.
Filemon Béla, főszerkesztő
Kiadó:
Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
Kiadásért felelős: Ruda Gábor
A szerkesztőség tagjai:
- Horváth Gáborné
- Szűcs Katalin
- Tátyi Tibor
Telefonszámunk:
+36 30 911 4965
Leveleiket a következő címekre várjuk: