Ünnepélyes évadzáróra, évértékelésre került sor az esztergomi Rondella Galériában 2020. január 31-én. Dr. Péter Csaba, az Eurohíd Alapítvány alapító tagja számolt be az elmúlt év…
Posts tagged as “Kaleidoszkóp Ház”
Az esztergomi képzőművészek tavaszi tárlata 2019. május 3-án nyílt meg Szentgyörgymezőn, az Olvasókörben. A kortárs művészek alkotásai csoportos kiállítás keretében, GranArt címmel kerültek bemutatásra. Az 1991-ben alakult Esztergomi Művészek Céhébe tömörült alkotók művei mellett a Kaleidoszkóp Ház és az Art Fotóstudió tagjainak munkáiból válogatott a szakmai zsűri. Temesváron már nagy sikerrel mutatkoztak be az esztergomi művészek 2019. március 28-án. Ezt követően két héten át tekinthették meg kiállításukat az erdélyi művészetbarátok.
Ezzel a címmel nyílt grafikai kiállítása Bognár Gézának szeptember 8-án az esztergomi Kaleidoszkóp Házban. Ezen dr. Tőrös Péter méltatta a kiállítót, és köszöntötte az érdeklődőket. A megnyitó szövege az alábbiakban olvasható.
Érdekel a filmkészítés?
Szeretnéd magad kipróbálni, de eddig visszafogott valami?
Most itt a lehetőség!
Nincs szükséged másra, mint egy eszközre, ami képes legalább 720p minőségben videót rögzíteni, valamint elküldeni a jelentkezésed!
„AKINEK A SZÓ BIRTOKÁBAN VAN, AZ CSELEKSZIK”
Drámaíró és színházi workshop
KALEIDOSZKÓP HÁZ - ESZTERGOM
vezeti: Formanek Csaba - író, színész, rendező
Érdekel az írás, és érdekel a színház is?
Szívesen foglalkoznál olyan szövegekkel, melyek élő színpadi játék alapanyagául szolgálhatnak?
Szeretnéd kreatívan élni és írni az életedet?
Személyes és szakmai visszajelzésre vágysz?
Drámaíró kurzusunkon minderre lehetőséged nyílik!
2015. november 13-a és december 10-e között rendezték meg az „Esztergomi Boldog Özséb élete és életművének üzenete a XXI. században” című pályázati kiállítást az esztergomi Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központban (Pázmány Péter utca 7.). Az összművészeti pályázaton minden művészeti ág képviselhette magát. Az ihletet Boldog Özséb élete és életműve, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok megalapítása, és az odáig vezető út adta. Az Eurohíd Alapítvány Boldog Özséb pályázata sorrendben a harmadik, 2013-ban a Szent Júdás Tádé, 2014-ben a Babits Mihály pályázat előzte meg.
Anuja Nikhil Damle indiai fotográfus volt vendége a Párkányi Városi Könyvtárnak 2015. március 3-án, kedden 17:30 órakor. A Hídőr-program 32. művészeként érkezett Párkányba, és három hónapot töltött a városban ösztöndíjasként. A Hídőr-projekt megálmodója és támogatója a Svájcban élő Frühauf-házaspár. Alapítványuk támogatásával a hídőrök három–hat hónapot tölthetnek Párkányban a Mária Valéria híd szellemi őreként. A hídőrök szellemi, tudományos, művészeti tevékenységükkel hidakat alkotnak földrészek, országok, népek és vallások között. Párkány városa egy lakást és műtermet bocsájtott a művészek rendelkezésére, ahol szabadon alkothatnak, de tevékenységükbe be kell vonni a helybélieket is. A magyar kultúra napja alkalmából az esztergomi Kaleidoszkóp Házban is bemutatkozott a fiatal, mindössze 26 éves fotóművész.
Még tavaly jelent meg a pozsonyi Kalligram Kiadó gondozásában a Majd kiszellőztetsz című novelláskötet. A szerző, Egressy Zoltán mutatkozott be, és beszélt munkájáról, műveiről június 10-én a Kaleidoszkóp Házban. A találkozót Pál Anikó szervezte, és vállalta magára a házigazda és a moderátor szerepét. A beszélgetés során a legkülönbözőbb témák merültek fel: dráma és színház, drámaíró és színházi rendező viszonya, női lélek férfi szemmel, olvasói szokások, műfaji különbségek és még sok egyéb.
Március 4-ig látható az esztergomi Vármúzeum Rondellájában a szlovákiai Kassáról érkezett Rovás alkotócsoport képzőművészeinek bemutatkozó kiállítása.A kassai Rovás alkotócsoportot és az esztergomi Kaleidoszkóp Ház képzőművész-közösségét jó barátság köti össze. A Kaleidoszkóp Ház művészei (Andráskó Péter, Ducsai Péter, Farkas Kata, Fischer Judit, Gerendás Bálint, Kaci Simon, Kanász Nikolett, Kertész Kinga, Navratil Judit, Simon Edina, Szuharevszki Mihály, Verebics Katalin, Varjú Krisztián, Végi Péter) 2012-ben rendeztek kiállítást Kassán, most pedig Esztergomban a február 14-én nyilt kiállításon mutatkozik be a kassai enRA alkotócsoport. A kiállító művészek: Jozef Kuziolo, Milan Spak, Borisza József, Szabó Ottó és Eva Tkackova.