„A világ ma este elcsendesül, Nincs lárma és nincsen zaj. Az utcákra, házakra hó terül, Ünnepre hív a dal.” (Abigél-musical) Évről évre egyre korábban találkozhatunk…
Posts tagged as “Németh Gabriella”
„A legközelebbi cél tehát a saját kiállítás. És ha tetszik az embereknek, ha úgy érzik, amit látnak, az valami egyedi, akkor talán a ködből felfénylik…
A német nemzetiségi szavalóverseny megyei döntője Süttőn
Január utolsó napján, 31-én pénteken rendezte meg a Süttői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a német nemzetiségi szavalóverseny megyei döntőjét. Már hagyomány, hogy a megye legügyesebb szavalói itt kapnak lehetőséget arra, hogy megmutatva tudásukat továbbjuthassanak a regionális döntőbe.
Süttőn járt a Kaláka zenekar
Kányádi Sándor írta a Kaláka 25 éves jubileumára: "A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot”.
2013. augusztus 17-én, a nemzeti ünnepünket megelőző szombat délutánján sátrakkal, standokkal és szórakozni vágyó emberekkel telt meg a süttői Templom tér.
A nagysátor alatt sörpadokat állítottak fel, hogy a mulatni vágyók kényelmesen letelepedve élvezhessék a programokat. A standoknál ékszerek, játékok, édességek bőséges választéka csábította az érdeklődőket. A Gelbmann Pincészet finom borokkal csábította e nedű kedvelőit. Egyéb italokról, ételekről a Márvány Étterem „kihelyezett tagozata” gondoskodott.
“Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit -kerül, amibe kerül- meg tudjuk valósítani.” (Marie Curie)
A süttői Kerecsensólyom Íjászok 8. alkalommal hirdették meg történelmi íjászversenyüket településük határában, gyönyörű környezetben, magánterületen, a Gelbmann tanyán, Urunk 2013. évének Újkenyér (augusztus) havának 10. napjára. Erre vártak minden olyan íjászatban jártas egyént, aki megfelelt a verseny kiírásában foglaltaknak. Vagyis: a következők közül rendelkezik visszacsapó reflexíjjal (magyar, szkíta, hun, mongol stb.), vagy botíjjal (longbow), esetleg vadászreflex íjjal. A vesszők fából készüljenek, madártollal és gyakorlóheggyel ellátottak legyenek. A koronglövésnél engedélyezett volt a fluflu vessző, valamint a vadászreflex íjaknál a karbonvessző használata is.
"Kezet csak megfogni szabad.
Elveszíteni vétek.
Ellökni átok.
Egymásba simuló kezek tartják össze az eget s a világot."
Albert Camus
Az állatok ösztönösen megtalálják a gyógyfüvet, ha betegek. Ösztöneik segítenek a túlélésben. A szaporodásnál ösztönösen választják ki a legmegfelelőbb genetikai állománnyal rendelkező párt.
Az ember gondolkodó lény, és erre rém büszke. Kiemelkedett az állatvilágból, gondolkodni képes, van jövőképe, van múltja. A jövőtől fél, a múltja visszahúzza… Úgy érzi, az állatias ösztönöket elnyomva a világ ura.
A német nemzetiségi szavalóverseny megyei döntője Süttőn
Kilencedik alkalommal adott otthont a süttői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a német nemzetiségi szavalóverseny megyei döntőjének.
A megye 10 nemzetiségi iskolájából 58 diák érkezett a megmérettetésre, hogy 6 kategóriában előadhassák a tanult verseket.
A szervezők nagy izgalommal készültek a versenyre. Már decemberben kiválasztásra kerültek a kötelező versek, amiket megkaptak a megye nemzetiségi iskolái. Így volt elég idő a felkészülésre. De sok más feladattal is jár egy ilyen verseny lebonyolítása. Az iskola valamennyi pedagógusa részt vállalt a munkából.
A tornaterem ünnepi díszben várta a versenyzőket. A hátteret régi sváb falvédők, konyhai eszközök tették autentikussá. Az eseményre elkészült egy zászló is, amelyen a Duna- menti svábok és Süttő címere látható.
November 24-én, szombaton 19 süttői diáknak korán csörgött a vekker. Hat óra előtt már a buszon ültek, hogy Bécsbe utazzanak. A buszon már ott ültek a tokod- üveggyári és tokodi gyerekek és felnőttek, ugyanis az ott tanító pedagógusoknak köszönhető, hogy a süttői gyerekek is lehetőséget kaptak erre az útra.
A délelőtti program a Heindl Csokoládégyár megtekintése volt. Lehetőség volt az itt készülő csokoládék kóstolására, betekintésre a gyártás folyamatába élőben és filmen is. A gyárlátogatás után a mintaboltban vásárolni is lehetett a finomságokból.