Terjedőben van manapság az elektronikus újságírás, a különböző lapok, folyóiratok sorra „költöznek” a világhálóra, általában anyagi okokból. Lapunk, az Esztergom és Vidéke ugyanezen prózai okból került át az internetre, élvezve ezzel kétségkívüli előnyeit – bárki szabadon, ingyenesen hozzáférhet a világ bármely pontjáról –, ám hátrányait is. Főleg az idősebb korosztály számára idegen még a net világa, ráadásul a képernyőn történő olvasás nem tudja pótolni, legalábbis nem maradéktalanul a nyomtatott, ennélfogva kézbe vehető, tapintható és lapozgatható sajtótermékeket. Nagy öröm tehát mi, a szerkesztők, továbbá az olvasók életében, hogy az Esztergom és Vidéke – néhány éves szünet után – újból megjelenik fizikai formában is: a tervek szerint negyedévente, igényes tartalommal és nem utolsósorban vonzó külsővel.
Posts tagged as “Párkányi Városi Múzeum”
A 20. század, és különösen annak első fele, soha nem látott forradalmi változásokat hozott az élet minden területén. Ezek érintették a kultúrát és az életmódot is. Változtak a társadalmi szokások, divatok, zenék, táncok és sportok. Felgyorsult az élet. Megjelent a tömegtermelés, nyomában pedig a reklám. Neves festők, grafikusok tervezték a plakátokat, a katalógusokat, aprónyomtatványokat és alakítgatták a női ideál képét. Ezekről a folyamatokról, változásokról szól az a gondosan megrendezett kiállítás, melynek megnyitója május 12-én volt. A terem bejáratánál az Első Országos Általános Kiállításra invitáló plakát fogadja a látogatót. Az 1885-ben készült plakát az első, amely a magyar alkalmazott grafika műfajában készült. Külön érdekessége, hogy ez, a jeles festőművész, Benczúr Gyula egyetlen ilyen jellegű műve.
Február hó 12-én nyílt meg a középkori és reneszánsz királyi udvarokat bemutató kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban. A rendkívül színes és gazdag anyag a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeuma és a Kiss Áron Magyar Játék Társaság közös munkájának az eredményeként jött létre. Gróh Dániel régész megnyitó beszédében részletesen kitért a viseletes bábuk születésének körülményeire és eddigi életük fontosabb mozzanataira. A letűnt korok világát idéző tárlatot Peter Luha gitár- és fuvolajátéka tette még színesebbé.
Egy igen érdekes könyv bemutatóján volt alkalmam részt venni a Párkányi Városi Múzeumban nemrég. Végh Károly, párkányi születésű kántortanító gyermekkori naplóját rendezte sajtó alá unokája, Végh József, aki a Végh család éppoly megbecsült tagja szűkebb pátriájában, Rétságon és környékén, mint egykor a nagyapa volt.