Vékonyul a fátyol s valamiképp
csipkéje alól ősi regék
vallások kővé vált istenei
kerülnek évre-év lassan elő
Koponyák gördülnek
csontmozdonyok
mennydörgő igék a Bibliából –
tanítják él az Úr
de szívünk összeszorul
A testet öltő képzelet
két világ közt meditál
siralomnak hívja az életet
És szárnyakat kölcsönöz
az angyaloknak akik
atomszerkezetünk úgy szelik át
mint fény a panorámát
Ők súgnak ősnyelven
prófétáló igéket
mint sámánok és felkent
hírnökei az égnek
Minden úgy zajlik
hogy zavart okozzon
abban aki elég merész
hogy megkérdezze mért?
Miért s mióta haldoklik
bennünk az emberiség?
Hamarabb távozunk mintsem
megszánná zavarunk az ég
Hogy is tehetné? Gőggé kövesült
életformánk kegyetlen
csak hajtja a napkarikát
pörgeti eszetlen
És jaj a föld minden táján
a hatalom éhes logikája–
Kalibán vet kártyát nekünk
s adagolja ételünk
Törvényt hegyez máglyát gyújt
vállát vonogatva
hirdeti: Ecce homo:
Ilyen az ember
Képek: Kántor János Szabaduló és Ecce homo című linóleummetszetei
