Idill és halál Radnóti Miklós létében

„Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. –”

(À la recherche …)

„Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni. Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a kettő fehér. S halott-e már a perdülő szirom, / ha hullni kezd? / vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?” Az Ikrek hava (Napló a gyerekkorról) zárósorai 1939. augusztus végén.¹ A 30 éves költő visszaemlékezése a gyermekkor fájdalmaira, az öntudatra ébredés fájó mozzanataira. A tizenegy éves gyerek egyedül utazik Pestre a haldokló apjának segítséget kérni. „Kis mozdulatokkal megyek a kihalt és fényes, fekete úton, összehúzom magam és félek. […] Hátra-hátranézve futok tovább.” „Péntek. Hiába minden, ó hiába! / Meghalt apa. S Meghaltak sorra mind.” „Fanni jön haza, csöndben belép” – az idősíkok váltakozása, Proust nyomán, vagy szabadon. Az anya halálának közlése, „kapott gyerek”, „Teljesárva vagyok! – ordítok.”² A huszonnyolc évet élt édesanya halálának körülményeiről kamaszkorában értesült. Ikerszülés. Életbe indulni a halálokon keresztül. „Erőszakos, rút kisded voltam én, / ikret szülő anyácska, – gyilkosod! / öcsémet halva szülted-é, / vagy élt öt percet, nem tudom, / de ott a vér és jajgatás között / úgy emeltek föl a fény felé, / akár egy győztes, kis vadállatot, / ki megmutatta már, hogy mennyit ér: / mögötte két halott.” (Huszonnyolc év, 1. vsz.) „A két halál megérte-é? –” kiáltása, kérdése. Válasz nincs. Önmarcangolás az életben maradásért. A költőt kamaszkorától végigkísérő töprengése. A vers zárása: „nem hiába élek én.”

E nemcsak gyermekkori, hanem felnőttkori lélekrajzba iktatott egyik diskurzusa felidézi Edgar Allen Poe: A holló című költeményét, a francia formaművészi fordítás (Mallarmé) nehézségét. „Jamais plus!” Nevermore. „Ennek az angol szónak sötét, borzongató hangulata van, ez a szó sejtet valamit, visszaad valamit a károgás hangjából!”³ „Soha már!” Idézi fel Radnóti név nélkül Lévay József és Tóth Árpád magyarítását. A „Sohasem” Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Szász Károly fordítása. A formahűség problémáján elmélkedő költő Tibullus első könyvének tízedik elégiáját, a Detestatio belli címűt saját fordításában idézi, kiemelve, hogy magyar disztichonja jobb, mint az eredeti. Ez nem vall szerénységre, hiszen az irodalomtörténész ítészek szerint „a latin disztichon Tibullus művészetében jut fel a tökéletesség csúcsára.”⁴ A római elégiaköltők – Catullus, Gallus, Tibullus, Propertius, Ovidius – sorában is jeles hely illette meg. Az elégia versformája disztichon, a hexameter és pentameter váltakozása, lágyság, zeneiség. Elégia: „Két sor más-más mértékű, első a panasz, majd / feltör a hálaadás, ha beteljesedett a kívánság.”⁵ A francia beszélgetőtárs a pontosságra, a hűségre helyezi a hangsúlyt, akár a formahűség mellőzésével. „– Hűségesen? forma nélkül? hát lehet hű egy formátlan vers? A forma fontos, fiam. Az érint szíven!”⁶ Radnóti érvelésének alátámasztására Albius Tibullus (Kr. e. 55/54. k. – Kr. e. 19) két sorát idézi saját fordításában. „Mindez a sárarany átka, sosem volt háboru addig, / míg kopogó fapohár járta a víg lakomán.”⁷ Idézzük az elejét! „Ó, ki találta fel a rettentő fegyvereket rég? / Mily fene vasból vert, marcona vad lehetett! / Akkor kezdte a harcot a békés emberiség itt, / akkor lelt rövidebb útra a szörnyű halál!” E költemény teljesen lefedi tanulmányunk tartalmát és címét, idill (békés élet) és halál (harc) szembeállítása, ugyanakkor együttes jelenléte. A háború átka meghatározta Radnóti és mellette milliók életét, végzetét. „Hát nem őrület-é a halált még harccal idézni? / úgyis rádtör az és lépte se hallik elébb.”

A szicíliai (szürakuszai) származású Theokritosz teremtette műfaj az eidüllion (’pásztorének’, ’pásztordal’; carmen v. poemabucolicum, idill) témája a pásztoridill (a valóságos pásztorok életéből is merítve) és a szerelem. Mindez a fentebb említett Tibullus-elégiában is motívum, miként a vidéki élet magasztalása, suavitas vitae rusticae, az aranykort idézi. A bucolica, genus bucolicum, poesisbucolica latin kifejezések egy Radnótihoz is szorosan kapcsolható római költőt idéznek emlékezetünkbe. Publius Vergilius Maro (Mantua mellett, Andes, Kr. e. 70. október 15. – Brundisium, Kr. e. 19. szeptember 21.).⁸

Sokan kerestek és véltek párhuzamot felfedezni Vergilius és Radnóti eklogái között. Felvázolom az egyik ilyen kísérletet, az olvasó ítéletére bízva a gondolatmenetet.⁹ Vergilius Eclogae (’Szemelvények’, ’Válogatások’) Kr. e. 42–35 között készült tíz költeményének tematizálása Adamik professzor által. Párbeszédes forma (1., 3., 5., 7., 8., 9.), elbeszélő jelleg (2., 4., 6., 10.), római tematika (1., 4., 6., 9., 10.), „theokritoszi” (2., 3., 5., 7., 8.) ekloga. Szimmetria áll fenn az 1. és 9. (földi megpróbáltatások), a 2. és 8. (a szerelmi megpróbáltatások), a 3. és 7. (a felszabadító zene), a 4. és 6. (a pásztorok zenéje felhat az égig) ekloga között. A 4. ekloga a jövendő aranykort, a 6. ekloga a múlt bűneit és az ezekért járó büntetést taglalja. Az 5. ekloga Hermész/Mercurius és egy nimfa fiának, Dapnisnak, a bukolikus líra megteremtőjének, az első pásztordalénekesnek ifjan bekövetkezett halálát írja le. „Az V. Eklogában Daphnis nevén az istenek közé került Caesart dicsőíti a költő.”¹⁰ A 10. ekloga a költőtárs, Cornelius Gallus (Kr. e. 69–26) szerelmi „boldogtalanságának” állít emléket, aki Augustus hadvezére, kegyeltje, kegyvesztettje lett. Az irodalomtörténészek különös figyelemmel illetik Vergilius IX. eklogáját, melynek Radnóti Miklós 1938-ban készítette el Trencsényi-Waldapfel Imre felkérésére a fordítását.¹¹ Lycidás és Moeris pásztorok párbeszéde, a ’Menalcás’ pásztornév említése¹², melyet ebben az eklogában Vergiliusszal azonosítottak a régi magyarázók. „»Ó Várus, ha nekünk fölsüt még Mantua napja – / Mantua, jaj, mezeid minek érik az árva Cremónát! –, / égig emelnék éneklő hattyúk hired akkor.«”¹³ Utalás Mantua környékének, köztük Vergilius birtokainak felosztására Octavianus veterán katonái között.

Radnóti Miklós: Első ecloga (1938). A pásztor és a költő dialógusa. A Radnóti-vers mottója: „Quippeubifasversumatquenefas: tot bella per orbem, / tam multaescelerumfacies; …” – „itt, hol a föld csupa harc, s ugyanaz gazság vagy igazság, / bűnök ezer neme burjánzik,”.¹⁴ Életérzés: „KÖLTŐ Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot / annyira, hogy már néha nem is fáj, – undorodom csak.” Időpont április, vö. Péntek (vers, 1941. május 18.). Federico García Lorca¹⁵, József Attila, általában a költő sorsa. A költő búcsúzása: „Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek, / alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.” Melankolikus hangulat: „A lepke meghal s lám az égi fény / az vándorol időkön által,” (Huszonkilenc év. 1938).

Második ecloga (1941. április 27.) „Több mint két évi készülődés után három napja elkezdtem írni a Második eklogát. Ma befejeztem. A repülő és a költő beszélgetnek. Hogy viszonylik az elsőhöz? […] A níbelungi és az alexandrin párosítása hanghatásban teljességgel a disztichonra emlékeztet s a végén az alexandrint is níbelungival cseréltem ki, fokozza az ünnepélyességet, a rímek is tragikusan játékosak – ki veszi észre?”¹⁶ Ars poetica e versben: „Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska / miákol és az eb vonít s a kis halacska / ikrát ürít kacéran. / Mindent megírok én,” (9–11. sor). Az „ég s föld között hazátlan”, hajdan emberként élt, de a jelenben pusztító repülő kérdése: „Írsz rólam?”, a költő válasza: „Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.” Költészet és halál. „Mert a sötét ivoját leszedik, de a hó fagyal elhull.” (Vergilius: Második ekloga, 18. sor.)

Harmadik ecloga (1941. június 12.), aznapi naplóbejegyzés: „megírom a Harmadik eclogát. S mint mikor a hosszan készülő zápor leszakad…”¹⁷ „Pásztori Múzsám, légy velem itt is e városi berken,” (az első három versszak fohásza), a további három versszak felkiáltása: „Pásztori Múzsa, segíts!”, a záró versszakban: „Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők …” Ismét idill és halál összeérése – „bú”, „fájdalom”, „csöppnyi madárfütty”, „szerelem”, „halál”. Radnóti: „csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,” (6. vsz. 2. sor) – „majd sírdombot emelve, e vers díszítse a dombot:” Vergilius (Ötödik ekloga, 42. sor) párhuzama. Latinul: „ettumulumfacite, ettumulosuperadditecarmen:”; tumulanem, tumulus – ’halom’, ’domb’, ’sírhalom’, ’sírdomb’, tumulo: ’sírhalommal befed’, ’eltemet’.¹⁸ A „Pásztori Múzsa” megnevezés ihletője Vergilius Negyedik ekloga 1. sora: „Sicelides Musae, paulomaioracanamus” – „Pásztori Múzsák, szálljon a dal kissé magasabban”.¹⁹ Száll a tavasz… Előhang az Eclogákhoz (1942. április 11.) „Él ebben a versben költői alkotó módszerének minden jelentős eszköze, a természeti hasonlat és a mondandó szerves összekötése, a természet költői megelevenítésének sajátos, rá jellemző módszere, másrészt ebben a versben már éretten valósul meg utolsó, a zárt klasszikus formák felé forduló érdeklődése.”²⁰ Vers hexameterben, három részben. 1. „Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,” a tavasz érkezése, 2. „Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság / angyala nem száll már vele, alszik a mélyben,” 3. a növény- és állatvilág élessze a szabadságot: „Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles / hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal! / rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya! / ébredj már aluvó!” Jajszavak, sikolyok; József Attila: Nagyon fáj parafrázisai.²¹

Negyedik ecloga (1943. március 15.) A költő és a hang diskurzusa. Költő: „Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. / Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. / Szabad szerettem volna lenni mindig / s őrök kisértek végig az uton. […] És már tudom, halálra érek én is, / emelt s leejt a hullámzó idő; / rab voltam és magányom lassan / növekszik, mint a hold karéja nő.” (3. és 8. vsz.) „Segíts szabadság, / ó hadd leljem meg végre honomat! […] És megszületni ujra új világra,” (5. vsz., 4–5. sor, 6. vsz., 3. sor). A költő 1943. március 13-i naplóbejegyzése: „Az alagsorban lakunk, a Halottaskamra mellett, nedves, karbólszagú pincében,” majd március 14-én írja, a Napló utolsó sora: „Visszamenekülök”. (I. m. 241. o.)

Ötödik ecloga Bálint György emlékére „Töredék” (1943. november 21.) Bálint György (Budapest, 1906. július 9. – Sztarij Nyikolszkoje, 1943. január 21.) humanista publicista, az ukrajnai harcok munkaszolgálatos áldozata. A vers keletkezésekor még csak az eltűnése volt bizonyos. Vergilius Ötödik eklogája Daphnis halálának, s az azt követő keserűségnek, a természetben kibontakozó gyásznak állít emléket. Siratják nimfák, csermelyek, mogyorócserjék, állatok, növények, „már mezeinkre Palés nem jár, sem azóta Apolló.”²²

A hiányzó „Hatodik ecloga”, legalábbis számozás szerint. Az irodalomtörténészek nem hagyták annyiban a dolgot. Verseket vizsgáltak az ötödik és hetedik ecloga között. Érveltek. Sem emlék, sem varázslat (1944. április 30.) „Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, / merengj el hát egy percre e gazdag életen;” (2. vsz. 1–2. sor). A karddal felszerelkezett őrangyal, védangyal, Szent Mihály (Michael) arkangyal hiánya. „Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – / talán most senki sincs.” (2. vsz. 10–11. zárósorok.) Mások az 1944. május 19-én írt, cím nélkül fennmaradt, később Töredék címen a Tajtékos ég (1946) kötetben jegyzett versre voksolnak. „Oly korban éltem én e földön,” sorral kezdődik mind az öt versszak. A költő hallgat, „mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – / a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.” (I. m. 5. vsz. 4–5. sor.) Ézsaiás (a katolikus Bibliában Izajás) a Kr. e. VIII. század második felében, a déli királyságban (Judában, Jeruzsálemben) fellépő és ténykedő próféta, nevéhez kapcsolódik az Ószövetség leghosszabb, három részre tagolt (1–39; 40–55; 56–66), 66 fejezetből álló könyve. Kora: Izrael Asszíria általi leigázása (Szamária bukása, Kr. e. 722), Juda vazallus állammá lefokozása, ennek következtében vallási botránya, Jahve mellett/helyett Asszur kultusza, az azt megelőző, a lakosságra mérhetetlen szenvedést hozó anarchia. A későbbi korokban elsősorban a Juda, Jeruzsálem elleni fenyegető prófétai mondások (Iz 1–12; 28–32) miatt vált gyakori hivatkozások tárgyává, illetve a kereszténységben különös hangsúlyt kapott jövendölése: „Vessző kél majd Izáj törzsökéből, / hajtás sarjad gyökeréből.” (Iz 11, 1; lásd tovább, 11, 2–5.) Hatása nemcsak a zsidóság hitbeli életére jelentős, hanem az Újszövetségben is megkülönböztetett hely illette meg a próféták között. Az igazságtalanság, az isteni jog megszegése, az erkölcsi züllés ellen szólt, kemény kritikával illette a nép és vezetőinek hitetlenségét, lásd a „jajok gyűjteménye.”²³ Töredék, 4. versszak, asszociálok, Arany János: A walesi bárdok (1857), 20. versszak; Tompa Mihály: A gólyához (1850), 8. versszak, Mit kérek (1850). „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott,” (Töredék, 5. vsz. 1–2. sor). Izajás, miután nem talált meghallgatásra figyelmeztetése, szintén (ideiglenes) hallgatásba vonult (Iz 8, 16–18. „Lezárom ezt az intelmet, / lepecsételem ezt a tanítást / tanítványaim számára.” Ézs 8, 16) A hiányzó hatodik ecloga esetében egyesek állást foglaltak a Nem tudhatom (1944. január 17.) mellett. Szülőhaza, szembeállítva az ezt pusztító idegennel, a bűnös nép és büntetése, a bűntelenek említése. A bűnökért való bűnhődés motívuma végigvonul az ószövetségi iratoktól kezdve a hazai és az egyetemes bölcseletben, költészetben. Izrael prófétái, zsoltárok, magyar jeremiádok, Kölcsey, Vörösmarty, Dsida stb.

Hetedik ecloga (Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július) Képzelt beszéd a hitveshez. „Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?” (2. vsz. 3. sor.) A szabad emberi sors álombeli ábrándja, „suhognak az álmok”. Ehhez szervesen illeszkedik a Levél a hitveshez (Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus–szeptember). A hitves hiánya, miként az előző ecloga záró sora: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”²⁴

Nyolcadik ecloga (Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus 23.) A költő és a próféta párbeszéde. Próféta: „Hogy melyik é? Náhum vagyok. Elkós városa szült és / zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen, / zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!” (2. vsz.) A próféta könyvének felirata: „Jövendölés Ninivéről. Az elkosi Náhum látomásának könyve” (1, 1). „Jövendölés Judáról és Ninivéről”, „(Asszíriáról)”, az akkori asszír főváros, Ninive pusztulásának (a méd–babiloni koalíció, majd házassággal megerősített szövetség általi elpusztításának, Kr. e. 612; a „Babiloni krónika” a kegyetlenkedéseket a médeknek tulajdonítja) és a keleti világbirodalom, Asszíria bukásának (Kr. e. 609; illetve a kargamiši, „kárkemisi” csata „végleg eldöntötte a roncs asszír állam sorsát”, Kr. e. 605. március–július) megjövendölése. „(Judáról) Nézzétek, fut a hegyeken a hírvivő, és hirdeti: »Szabadulás!«” (Náh 2, 1) A próféta jövendölte szabadulás, valójában újabb rabság közeledte, kezdete, II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor, Nebukadnezár, Nebukadneccar Kr. e 605–562) uralkodása, az Újbabiloni Birodalom nagyhatalommá válása, benne a zsidóság sokszor megörökített, értelmezett „babiloni fogsága”, Jeruzsálem és szentélyének lerombolása (Kr. e. 587/586).²⁵ Radnóti Lapszéli jegyzet Habakuk prófétához (1937) című verse felidézi a nevezett zsidó bölcs könyvét (Kr. e. 605–597), melynek három része utal tárgyalt korunkra. „I. Párbeszéd Isten és a próféta között”, benne „az igazságosság hiánya”, „a káldeusok az Isten ostora”, „a hódító garázdálkodása”; „II. A hódító megátkozása”; „III. Az Úr segítségének kérése”. Próféta: „S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő az!” (Nyolcadik ecloga) „Egy ezredév előtted lepereg, / oly gyorsan, mint a tegnap, / akár az éj egyetlen őrváltása.” (Zsolt 90, 4) A katolikus Biblia „Az ember mulandósága”, a protestáns fordítás Az örökkévaló Isten és a mulandó ember, a ma is használatos Szenczi-féle változat „Isten az örökkévaló hajlék”, Farkasfalvy Dénes Zsoltároskönyve „Mint a sóhaj, szállnak éveink” címen közli e zsoltárt.²⁶

Életképek Glatter, majd Radnói, Radnóczi (1934 júniusától belügyminiszteri engedéllyel), halálát követően hivatalosan is Radnóti Miklós. Magyarosítás, névválasztás egy hajdani (döntő többségben ma is magyarok lakta) magyar faluról, édesapja, Glatter Jakab származási helyéről. Radnóth Gömör vármegyében, majd Nemesradnót Gömör-Kishont vármegye Feledi járásában található – Trianonig. Radnovce: napjainkban település Szlovákiában, a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában. Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.). A két közeli dátum egy rövid földi életút határait jelöli. Mégis sok minden belefért. Emlékekkel, főleg halálélményekkel való küszködés mellett iskolai tanulmányok, az irodalom iránti érdeklődés. A textilipari tanulmányok abbahagyása (a csehszlovákiai Liberecben, 1927/28), a család követelte könnyűipari pálya elhagyása (érdekes párhuzamként említem Franz Kafka, Hugo von Hofmannsthal és Hermann Broch nevét). 1936. szeptember 23-án és 26-án pedagógiai és filozófiai vizsgáival sikeresen diplomázott a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem magyar–francia szakán, középiskolai tanári oklevelet szerzett. Korábban, 1934-ben a Kaffka Margit művészi fejlődése című doktori értekezését summa cum laude védte meg, majd magyar és francia szakvizsgáit követően egy év gyakorló tanítást teljesített. A piarista paptanár, Sík Sándor és Zolnai Béla gyakorolta rá a legnagyobb hatást. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma („Egy nemzedék élcsapata…” – Napló, i. m. 167. o.) tagjaként is érték jótékony impulzusok.²⁷ A kor viszonyai miatt sohasem taníthatott. 1935. augusztus 11-én megnősült, felesége Gyarmati Fanni. Kapcsolatuk idilli, időnként árnyékos (a férj festőnővel való viszonya – a hölgy szerint ő volt az ihletője a Harmadik ecloga, a Két karodban és a Zápor című költeményeknek –, nem rendszeres életvitele, de kölcsönösen is időnként az intim pillanatokat kísérő önmarcangolások miatt). 1937, 1938, 1939 nyarán a Radnóti házaspár Párizsban időzött, más francia településeket is érintve. Radnóti korábban 1931. július–augusztusban tartózkodott Párizsban. A XX. század első évtizedeinek Párizsa hatással volt költőinkre (Ady, Illyés, Kassák stb.), művészeinkre, bölcselőinkre (Bergson – Babits), bár a trianoni békediktátumot követően az Anglia és Franciaország iránti rokonszenv magyar részről jelentősen megcsappant. Radnóti úti élményeire utaló kevésbé ismert versei (Chartres, 1937, Cartespostales, 1937, benne „Chartres-ból Páris felé”) is asszociációkra késztetik az olvasót, jelen esetben e tanulmányírót. A XII. században e helyen virágzott a természettudományos kultúra, az antik bölcselet, Arisztotelész és a „Bölcsesség könyve” nagy népszerűségnek örvendett. „A klasszikus költők közül Vergilius vívta ki csodálatukat, akinek Aeneis c. eposzát mint az antik ismeretanyag summáját értékelték (első hat könyvét Bernard de Chartres tudományos műként kommentálta), Negyedik eclogáját pedig Krisztus eljövetele próféciájának tekintették. […] Chartres szellemi kisugárzása elérte Párizst is.”²⁸ További francia szellemi élményeit nemcsak egyetemi tanulmányai, utazásai, hanem fordításai is jelzik. Ronsard, La Fontaine, Mallarmé, Apollinaire, Cocteau, Éluard. Francia emlékidézés: Páris (1943. augusztus 14). Párizs valósága, vö. Paul Scarron Páris című verse, Radnóti fordítása.

1939. „július 20. Csütörtök. Reggel. Tegnap este a Louvreban. Elalvás előtt egy Artemis gyöngéden izmos karja, suta kis szűzi lába és gyerekesen makacs, szigorú arca villan elém. S a Praxitelesz Knidoszi Aphroditéja. S a milói Vénusz két szétnyíló melle a rácsorgó meleg fényben.” Tovább az Ortutay házaspárral, autóval Franciaországban és a Naplóban: „július 23. vasárnap. […] Fanni hangját hallom, Zsuzsának meséli: Poussin Itáliában élt és Normandia tájait festette… – s én élnék itt? S festeném e csodálatos vidékről az otthoni tájat? Hogy hasonlít ez a Dunántúlhoz […] És újra látom egyik szerelmemet, Pollajuolo Simonetta Vespucci-ját, a drága arcot, a csodálatos melleket, a mellek mögött a tájat, az arc mögött a sötét felhők rétegét. Szigorú szája még édesebb, mint emlékeimben. S kikkel él együtt? Botticelli Ősze, Sasetta repülő szentjei és Lippi Madonnája élnek vele egy teremben.”²⁹ Barangolás belső és külső tájakon.

Utazásai közül említést érdemelnek: a Csehszlovákiához csatolt Felvidéken, rokonoknál,³⁰ a Tátrában [vö. 1932. július 7., (Tátrai tábor) c. verse], a Romániához csatolt Erdélyben, Nagyváradon nevelőanyjánál (nem ő volt a gyámja, halálukig tartó jó kapcsolatuk miatt az eufemisztikus megfogalmazás) és féltestvérénél (Áginál) civilként, majd munkaszolgálatosként létrejött találkozás; Dalmáciában, Montenegróban, Bécsben tett útjai. Rádióelőadásai feledtették a tanári tiltást (numerus clausus), hiszen nem kevesekhez, hanem sokakhoz szólhatott. A rádióműsorai megszűntét követő naplóbejegyzés, 1939. október 30. „Hiányzanak a rádió diákfélórái? Nemcsak a pénz hiányzik, az is, nagyon; de a tudatuk hiányzik. Nem hagynak tanítani s íme, most negyven gyerek helyett tízezreket tanítok, – gondoltam magamban. Most ez sincsen már.”³¹ Verseskötetei jelzik a költői életút jeles állomásait. A hétköznapi, mindennapi életbe betekintést engednek a költő naplóbejegyzései, továbbá még részletesebben, felesége feljegyzései.³² Milyen életvitelről tanúskodnak ezek?

Polgári életmód, szellemi szabadfoglalkozásúként a választott költői hivatásnak élés. Baráti összejövetelek, kávéházi beszélgetések, irodalmi estek, kiállítások, kirándulások, társasági élet. Kölcsönös vacsorameghívások, „bölcs borozások”. Ifjúi önérzet: „Az a dög Babits! […] Az anyja keservit. Ha nem szereti, ne szeresse! […] Az emberek nem veszik szívesen tudomásul, hogy valaki többet tud náluk.” József Attilához hasonlóan, sértődés Babits kritikájára. „Az agg koszorús nem szereti a kényelmetlenül »nagy tehetségű« fiatal költőket. Azaz engem.”³³ A megbántódást vélhetőleg hatékonyan enyhítette az 1937-ben elnyert Baumgarten-jutalom. A Babits iránti ellenszenv átcsapott megbecsülésbe. 1941. június 14-én Radnóti Ortutay Gyula és Vas István társaságában meglátogatta Esztergom, Előhegyen a nagybeteg költőt. Halálára írt emlékverse: Csak csont és bőr és fájdalom (1941. augusztus–szeptember).³⁴ Radnóti Babitsról írt szép sora néhány év elteltével rá is igazzá vált: „most már a Mű a mérték”. Megemlékezések más költőtársak haláláról. Ének a halálról, Kosztolányi Dezső temetésén (1937), Elégia Juhász Gyula halálára (1937), József Attiláról: Első ecloga.

1942. május 17-i naplóbejegyzés, az Ararát-almanach munkájában való részvétel visszautasítását indokló, Komlós Aladárnak címzett levele. „A szobám falán három »családi kép« van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik »nem bennfentes« látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem a közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: »a nagybátyád?« vagy »a rokonod?« Igen, – felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmi esetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst. Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Nem mondtam ezzel újat Neked azt hiszem. Ezt így érzem és ezen a »belső valóságon« nem változtathatnak törvények. –

Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok […] kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat.”³⁵

1943. május 2-án, fehérvasárnap, Budapesten a Szent István-bazilikában Radnóti Miklós hitvesével együtt megkeresztelkedett. A tizenöt évvel korábbi fogadalma, a „krisztusi életkorban” beteljesedett. A szertartást hajdani szegedi tanára, a szintén zsidó ősökkel (kikeresztelkedett szülőkkel) rendelkező piarista paptanár, Sík Sándor végezte.

Radnóti Miklós első munkaszolgálata 1940. szeptember 9. – december 18. 1940. „Szeptember 8. Vasárnap. Fanni születése napja. Huszonnyolc éves lett ma. Drága. Huszonnyolc év… Tizennégy éve ismerem? Mennyi az? Tizennégy év. De tizennégy éve szeretem! S az mennyi vajjon? […] Holnap hajnalban újra Isaszegre. Mikor jöhetek vissza? Mikor? »Tábori könyvtáram« a Károli-Biblia, és hat Magyar Könyvtár-füzetnyi Arany. (Válogatott balladák, Válogatott kisebb költ. /rossz válogatás sajna!/, Toldi, Toldi estéje, T. szerelme, Buda halála.)”³⁶

1942. július 1-jén a költő második munkaszolgálatára vonult be.³⁷ Dolgozott Erdélyben, a Hatvany család hatvani cukorgyárában, az újpesti ládagyárban. Naplója ezeket az élményeket is megörökítette. Megalázó élethelyzetek, betegségek, szenvedések. „Fegyelmező gyakorlatok”, gyaloglások. Mindemellett kiállás a költő mellett, a költő érdekében. Bajcsy-Zsilinszky Endre 1943. március 9-én neves közéleti, kultúrának élő személyiségek aláírásával levelet vitt az akkori hadügyminiszternek, kérvényezve Radnóti leszerelését. Ez az év április végén megtörtént. A történteken érdemes elidőznünk.

Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter (1942. IX. 21. – 1943. VI. 8.) emlékiratai: Végzetes esztendők.³⁸ A cím találó hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Világháború volt. Több tízmillió halottal, több százmillió szenvedővel, a háború borzalmait átélővel, vagy át/túl nem élővel. Kilenc hónapig tartó minisztersége idejére esett Sztálingrád és Voronyezs véres csatája. Érdekes elemzés lehetne az egyetemes és a magyar történelem jelentős eseményeinek felidézése Radnóti életútjának tükrében, sőt az életének 102. évében elhalálozott felesége/özvegye életében. Ifjúkori álmok, felnőtt évek várakozása, valósága.

„Ha valakinek egy zsidóval valami ügye volt, azt úgy intézte el, hogy behívatta az illetőt munkaszolgálatra, bármilyen korú vagy társadalmi állású is volt. Ez a zsidóellenes szellem uralkodott a honvédelmi minisztériumban. […] Megszüntettem a munkaszolgálatosoknak fogolykénti kezelését. Elrendeltem hogy a munkaszolgálatosok ellátása megfelelő legyen. A megkívánt munkateljesítményt ne éhező emberroncsokból kényszerítsék ki. Elrendeltem, hogy a betegeket és a szolgálatra alkalmatlanokat azonnal le kell szerelni. Eltiltottam a rossz bánásmódot és a testi fenyítést. A legszigorúbb vizsgálatot indíttattam és súlyos büntetéseket szabattam ki azokra, akik a munkásszázadok tagjaival brutálisan bántak, azokat bántalmazták, ütötték, verték vagy megzsarolták. Ezek az intézkedések azonban a minisztérium tisztikarának egy részénél ellenszenvet váltottak ki irányomban.”³⁹ „Horthy biztosított, hogy a legteljesebb bizalommal van működésem iránt. A zsidókérdésben is az ő felfogása és szándékai szerint jártam el, tehát nincsen semmi oka arra, hogy bizalmát tőlem megvonja. Csak azt sajnálja, hogy azért jutottam ebbe a helyzetbe, mert az ő óhajának megfelelően jártam el.” Nagybaczoni Nagy Vilmos 1943. június elején a hazai támadások mellett német és olasz nyomásra lemondott posztjáról, a kormányzónál június 10-én tett búcsúlátogatást, a minisztérium tisztikarától június 11-én búcsúzott, amikor hivatalát átadta utódjának, Csatay Lajos vezérezredesnek. A miniszteri memoár bevezetője: „hat hónapig voltam a sopronkőhidai fegyházban, és miután a nyilasok kihurcoltak Németországba, további négy hónapig voltam internáló táborban.” Az erdélyi, parajdi születésű, székely származású humanista („ember maradt az embertelenségben” – Horthy Miklós) tábornok sorsa. A szocializmus éveiben sem kímélték, 1948-ban elvették lakását, szolgálati nyugdíját megvonták, a Pilisi Parkerdőgazdaságban foglalkoztatták, de… „1965 decemberében a Jad Vasem Intézet – a magyarok közül az elsők között – a »világ igazának« ismerte el.”

A katolikus Radnóti Miklóst Sík Sándor 1944. április 21-én meggyóntatta, május 4-én utoljára meglátogatta. A költő 1944. május 19-én befejezte Töredék című versét, átvette „SAS” („siess, azonnal, siess”) behívóját, másnap bevonult utolsó munkaszolgálatára, mint fehér karszalag viselésére kötelezett keresztény június 2-án megérkezett Szerbiába. Előérzet. A „meredek út” egyik példányára (1939. június 1.) Benne magyarságának megvallása. „Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó, / piros a vér és piros a pipacs. / És a pipacs szöszöske szára zöld.” (3. vsz.) Idill és halál, békés élet és enyészet – À la recherche … és Hetedik ecloga. Élet Borban, majd menetelés a halálba. Erőltetett menet (Bor, 1944. szeptember 15.) Razglednicák(1) 1944. augusztus 30. A hegyek közt; (2) Cservenka, 1944. október 6.; (3) Mohács, 1944. október 24.; (4) Szentkirályszabadja, 1944. október 31. Írásos nyom nincs tovább. „Fölöttünk fú a förtelmes halál.” „Halált virágzik most a türelem. –” [Razglednicák, (3), (4)] A földi létből tragédiával távozni. Az exhumálások, az újratemetések országa. József Attila földi maradványainak sorsa is ez. Radnóti exhumálása. Gyarmati Fanni feljegyzése (1946. augusztus 19.). „Pirosas ruhafoszlányok, valami sáros töltetű, töredezett mellkas, szétesett koponyacsontok. Csak a felső részét láttam, azt is a szájpadlás felől. Felismerhetetlenül sáros minden, egyetlen erős, sárgás lábszárcsont, és mellette turistabakancsok megduzzadva, nyilván a földbeli nedvességtől, rothadástól. Egy Biblia foszlánya, Máté evangéliumánál nyitva, és egy fekete bőrtárca. A fiúk – érzem inkább, mintsem látom – visszahőkölnek mellőlem, eltávolodnak. Erős rothadásos, sajtos szag csap ki az egészből. Csöppet sem izgat. Annál inkább az, hogy a piros ruhafoszlányok nem ismerősek, nem az a kötés, amivel az ő meleg piros pulóvere készült. Egy nadrággomb maradt csak épen és változatlanul. […] De egyáltalán, ő ez biztosan? Így szerintem semmi nem árulja el. A drága fej, a szőkeség mind-mind egyetlen sárkupac csak, és az öltözéke is változhatott, hiszen cserélgették darabjaikat. Isten tudja, kinek a rongyai kerültek rá. A fekete bőrtárca már üres, használhatatlanul nedves és bűzös, a benne lévőket kivették, és átvehető később. – Sürgetnek, és újra rázárul a láda fedele. Erősködnek, hogy itt kizárt a tévedés. […] Mindegy már, hol van, hiszen jelképes most már úgyis minden.” Majd az abdai tömegsír, a halál, a kihantolás helyszínénél: „Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik, Pesten.”⁴⁰ Radnóti három temetése: az abdai tömegsírban; 1946. június 25-én a győri zsidó temetőben; 1946. augusztus 14-én Budapesten, a Kerepesi úti temetőben, a Fiumei Úti Sírkertben (41. számú parcella, 41. sz. sírhely). A barátok nevében Ortutay Gyula, Szalai Sándor búcsúztatta, a gyászszertartást „lelki atyja”, Sík Sándor celebrálta. „Virág voltam, gyökér lettem, / súlyos, sötét föld felettem, sorsom elvégeztetett, / fűrész sír fejem felett.” (Gyökér, Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus 8.) „Jézus hét szava a kereszten”: „Beteljesedett!” Protestáns fordításban: „Elvégeztetett!” (6. szó: τετέλεσται; Jn 19, 30; alludáció: Zsolt, 22, 32; vö. Jn 17, 4; a Zsolt 22, 2; vö. Mt 27, 46; Mk 15, 34.)

Halálképek: „s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;” (Mint észrevétlenül, 1943. november 15., 5. vsz. 3. sor). Az életről szóló mozzanatok során eddig is nyomon követhettük a halál mindenkor meghatározó jelenlétét a költő életében. Nem csak a tényleges halálesetek foglalkoztatták. Az elméleti, fogalmi síkon bölcseleti (bibliai, filozófiai), irodalmi, művészeti megközelítések meghatározták érdeklődésének, költészetének fő irányát. Ugyanakkor Radnóti életében végig jelen van az élni akarás, az élethez való ragaszkodás. Naplóbejegyzés 1938. szeptember 28. Kassák Lajos feleségének, Simon Jolánnak a temetése. A szertartás végén a költő és egy hölgy párbeszéde. „Anna kérdi a temető kapujában. – Te mit csinálsz, ha otthon vagy és bombázzák a várost? – Ha van pince, ahová érdemes lemenni, mert véd, akkor lemegyek. – Nem okosabb altatót bevenni és aludni? – kérdezi Anna. – Nem, igyekszem túlélni. Az ember tiltakozzék, mondjon nem-et az egészre, de ne altatóval!”⁴¹ Felsejlik József Attila verse. „Az meglett ember, akinek / szívében nincs se anyja, apja, / ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja / bármikor – ezért őrzi meg, / ki nem istene és nem papja / se magának, sem senkinek.” (Eszmélet, 1934, X.) Radnóti őrizte, amíg tehette.

„Halál… egyike a legszebb magyar szavaknak. A hangkép és jelentés tökéletes egybefonódása. A h borzalma, az a-á elnyújtott rémülete, vagy csodálkozása és az l-ek síkos simasága.” Mindez Thomas Mann – „Der Tod in Venedig! Azaz magyarul inkább: Halál Velencében.” – kapcsán.⁴² Morzsolgatom a szavakat: death, smrt, mort, θάνατος (thanatosz); mors, obitus, excessus vitae;śmierć, der Tod, morte, смερтъ (szmerty); muerte, defunción, fallecimiento; smrt (junačka, herojskasmrt: hősi halál). Európai nyelvek kifejezései, jelentésük egy: halál. Dansemacabre.

„Gyöngyösiről írok diákfélórát. Egyetemi jegyzeteimet lapozva három versszakot találok a Daedalus templomá-ból: »Ifjuságom szinét fonnyasztó Fogságom! / Fogság után valljon leszsz-é Szabadságom? / Szabadsággal vidul minden Hervattságom? / Hervattságom után derül Vigasságom: // Vígságomnak valljon ha látom Napjait, / Napjaim fellegim siralmas Órájit? / Órájim folytatom bánatnak Árjait. / Árjával ujjítom gyakor Sír-halmait. // Sír-halmom gyászszával immár el-Hervattam, / Hervattorczájimat addig el-Áztattam, / Ázott tagjaimban épen el-Lankadtam, / Lankadással halált gyakran ohajtottam!« Az utolsó négy sor különösen remek. S az ötlet minden mesterkéltsége mellett is meghat. Szójáték, de nagyon nemesanyagú, fájdalmas.” Gyöngyösi István: Cuma várasában építtetett Dedalus temploma. „Mellybe ment volt Aeneas király Trójából való ki-bujdosásában:és abban mutat őnéki az Appoló Sybillája különb-különb képeket, s azoknak Históriájokat renddel megbeszéli…”⁴³

Vissza Vergiliushoz. A szerző által megsemmisítésre ítélt, befejezetlen Aeneis. Aeneas elmeséli Didónak az égő Trójából történő menekülése történetét. „Különben / gyász mindenhol, iszony, meg a sanda halál ezer arca.” (I. m. II. 368–369. sor.) Témánk szempontjából kiemelt a hatodik ének. Cumae, a „szörnyü Sibylla titkos lakhelye”. Daedalus alapította szentély. Aeneas könyörgése Phoebus Apollóhoz, fogadalma: „S akkor márvány temploma lesz nálam Triviának / és Phoebusnak, s ünnep lesz Phoebus neve-napja.”⁴⁴ A jósnő válaszigéi Aeneasnak. Aeneas kérésére „újra a szűz kezdett el szólani: »Ég unokája, / trójai Anchisés fia! könnyü leszállni a mélybe – / nyitva a gyászteli Dishez, nap mint éj, a bejárat –, / ámde kijönni megint az Avernusból, fel a fényre, / ez fáradságos feladat! Csak a lángszivü bírja, / kit kedvel Jupiter, vagy az égig emel fel erénye, / vagy pedig isteni sarj maga is.«” (I. m. VI. 125–131. sor.) Tartarus országába Proserpina úrnőhöz az aranyág megszerzésén át vezet az út, valamint a holt „haditárs” (Misenus, „Mísénus”, i. m. VI. 163–164. sor) tisztes eltemetése, és engesztelő áldozat is szükséges. „»Így meglátod a styxi mezők ember-sose-járta / országát.«” (i. m. VI. 154–155. sor.) Mindkét feltétel teljesült. Aeneas alvilági vezetője Sibylla. A látvány: Gyász, Kétség, Öregkor, „komisz Nyomor”, Félelem, Halál, Álom, Balsors, „kerítő Kéj”, „gyilkos Harc”, „a Viszály viperája”, „szellemek árnya / szálldos csak testüknek üres vázában előttük,” (i. m. VI. 292–293. sor). „Hemzseg a számos szörny, százféle alakban!” (I. m. VI. 285. sor.) „És kiket ott látsz: mind egyedül halt és – temetetlen; / s íme Charón, az a csónakosuk, de csak eltemetettet / vesz fel a vízre. Mivel meg kelletik adni a földnek / csontjaikat, hogy a gyors ár elvigye lelkük e révből.” (I. m. VI. 325–328. sor.) „Már a küszöbnél szívtépő zokogás nesze hangzik, / kis csecsemő-lelkek sírnak, kiket – ó, jaj – az édes / életből, anyjuk kebeléről oly hamar elvitt, / elragadott ama könnyes nap, kora sírba taszítván.” (I. m. VI. 426–429. sor.) „Könnyek Rétje”: Aeneas és Didó találkozása. „»Jaj, te szegény Didó, hát mégis igaz, hogy a tőrrel / megcselekedted a legvégsőt s a halálba zuhantál?«” (I. m. VI. 456–457. sor.) Sibylla szól, a kísérő: „»Éjszaka lesz már, Aeneás; a panaszra időnk nincs. / S kétfele válik utunk is: a jobbra eső a hatalmas / Dís palotája felé fut, az Élysiummezejéhez; / erre megyünk mi; a balsó evvel szemben a szörnyű / Tartarusig visz, hol vétkük levezeklik a rosszak.«” (I. m. VI. 539–543. sor.) Tisiphoné a Tartarus vigyázója. Az adomány, aranygally elhelyezése után „nyílik csak meg az út a vidám berkeknek örökzöld, / bűbájos mezejére, amerre a boldogok élnek. / Bővebben bíborlik a balzsamos éter is erre, / más a nap is, mely süt, más csillag csillog az égen.” (I. m. VI. 638–641. sor.) „S itt él mind, ki honáért halt meg hősi halállal, / itt a kegyes papi fők, kik a földön bűntelen éltek, / minden költő is, méltók Phoebushoz a dalban, / s felfedezők, művészek: a műveltség emelői, / s mind, kik iránt hálára vagyunk kötelezve, utódok: / itt élnek, hószín szalagot hordván a hajukban.” (I. m. VI. 660–665. sor.) Aeneas és apja, Anchisés (kit hajdan, hátán/vállán menekített ki az égő Trójából)⁴⁵ találkozása. „»Lelkek – válaszol Anchísés atya –, kiknek a végzet / új testet rendelt felvenni, s az árban, a Léthén, / éppen most isszák italát az örök feledésnek.” (I. m. VI. 713–715. sor.) Anchisés beszéde a világ létrejöttéről, a világszellem szétáramlásáról, ezer esztendő múltán a lelkek testbe való visszatéréséről. (I. m. VI. 724–751. sor.)⁴⁶ Anchisés beszéde, búcsúja fiától (i. m. VI. 756–901. sor), jövendölés Róma hatalmáról, Caesar és Augustus Caesar nagyságáról: „másod-aranykor virrad fel Latiumban alatta,” (i. m. VI. 793. sor). Dicsőség, fény és halál: „»Jaj, ne kutasd, gyerekem, roppant gyászát tieidnek! / Őt a világra csupán mutatóba ereszti a végzet,«” (i. m. VI. 868–869. sor.)

Odüsszeusz (Homérosz: Odüsszeia, XI. ének, Neküia; neküsz: ’halál’), Orpheusz (antik mitológiák, Euripidész, Horatius, Vergilius, Ovidius, Cocteau, Rilke, Rodin stb.), Aeneas utazása az alvilágba.⁴⁷ Dante útja a Pokolba, vezetője: Vergilius.

Radnóti vélhetőleg többször felidézte a római költőelődöt, s mint láthattuk, nem csak az eklogák okán. Magam – magányomban múltba merengve – megidéztem tényleges halottaim emlékét és több évtizedet átölelő olvasmányaim halálélményét. E sorokat 2019 ádventjén, a születés ünnepére készülődve, az elmúlásra emlékezve (mementomori) írom, de ez év nyarán Esztergom-Szamárhegyen érleltem. Közeli hozzátartozóim közül, kik e helyen hajdan látogattak, többen távoztak az élők sorából. Ki „korai sírjába szállt”, fiatalon, nagyon fiatalon, Petőfi életkort sem megélve, ki idősen. Az emlékezés jegyében elővettem egy elsőéves egyetemistaként (1977) olvasott „olvashatatlan” (1938–1945 között készült) könyvet. Hermann Broch (1886–1951): Vergilius halála. Egy egykori csoporttársam sűrűn hivatkozott e kötetre, idézte Shakespeare III. Richárd című műve mellett. „York napsütése” felidézi hajdani, harminc esztendősen az öröklétbe távozó alakját.

„A könyv a haldokló Vergilius utolsó tizennyolc óráját idézi meg, Brundisium kikötőjébe való érkezésétől kezdve másnap délután Augustus palotájában bekövetkező haláláig.” A „hajóhad” Görögországból érkezett, középen a császár díszes hajója. „Ám a nyomban utána következő hajón tartózkodott az Aeneis költője, és a halál kézjegye ott volt a homlokán. […] Figyelt a halálra; nem tehetett másként. E ténynek rémület nélkül ébredt tudatára, legföljebb azzal a rendkívüli világossággal, amely rendszerint együtt jár a növekvő lázzal. És most, fekve a sötétben, figyelve a sötétbe, megértette az életét, és megértette, hogy folytonos figyelés volt arra, hogyan bontakozik ki benne a halál, a halál tudata, a halál csírája, amely a kezdetektől ott rejlik mindenben s maga az élet, kettős és háromszoros kibontakozás, egyik a másikból ered s bontakozik ki, mindegyikük képe az előzőnek, és épp azáltal valósítja meg azt –, vajon nem ez volt-e minden kép álomereje és kivált azoké, amelyek képesek meghatározni egy életet? vajon nem ugyanígy van-e a világéj-barlang képével is, mely csodásan és szorongatón az időtlenségtől, csillag-súlyosan és örökkévalóság-ígérőn a lét mindensége fölé boltozza a halált? […] ő, az útkereső a halál boltozata alatt, ébren álmodott végig egy egész életet.”⁴⁸ Véget nem érő mondatok a halálról, s ugyanakkor a gyermekkori idillről. A regény cselekménye elmesélhetetlen, a mű maga jegyzetelhetetlen. A mindenkori művelt magányos olvasót vezetheti, miként e könyvben Vergiliust ifjúkori énje, „a parasztfiú” vezeti. „A Vergilius halálá-ban csaknem száz részlet található Vergilius műveiből; nagy részük folyamatosan szövődik bele az elbeszélés menetébe, néhány azonban különálló idézetként van közbeiktatva.” A kötet fejezetei beszédesek: „Víz/A megérkezés; Tűz/Az alászállás; Föld/A várakozás; Levegőég/A hazatérés.” „– Ó, hazatérés! ó, hazatérése annak, akinek nem kell vendégeskednie többé! […] ó, hazatérés az istenibe, hazatérés az emberibe! halandó számunkra az embertársunk, akinek sorsát nem vállaltuk magunkra, akinek nem nyújtottunk segítséget, a nem-szeretett ember, akit nem foglalunk magunkba,” („ó, hazatérés” kezdetű gondolatfolyamok a halálról, a halandóságról, a halhatatlanságról, „akinek szabad hazatérnie, a teremtésbe tér haza,” vö. i. m. 252–275. o.). A könyv mottói, Dante: Isteni Színjáték, Pokol, XXXIV. 133–139. sor; és két Vergilius-idézet. Az egyik: „űzött végzete…” (Aeneis, I. 3. sor). A másik, ismerős helyről. „»De a jobbod, / nyújtsd már jobbod, apám, és jer, ne kerüld ölelésünk.« / Így kesereg, közben mint zápor, ömöl sürü könnye. / Háromszor próbálta nyakát átfonni, hiába, / háromszor surrant ki a testtelen árny, eloszolván, / mint lehelet-lágy szél, mint felszakadó rövid álom.” (Aeneis, VI. 697–702. sor.) A világháborúk árnyékában, a halál közelségében alkotó Broch formabontó műve szépirodalmi alkotás, „a szerző személyes vallomása”, de minden elvontsága ellenére betekintést enged Augustus és köre korába. Elmélkedések, gondolatfoszlányok, fiktív párbeszédek, például Augustus és a költő között a polgárháborúkat lezáró időszak problémáiról, útkereséseiről, a művészet, a műalkotás értékéről, a politikai hatalom értékéről, az életmű értékéről, a megismerésről, életről és halálról. A sok halált látott, megélt Octavianus Caesar bölcselete: „az élet olyan mint a halál; halálhoz visz, és semmi mind a kettő”, (i. m. 372. o.). A római köztársaság évszázados válsága, a principatus kialakulása. Érdemes felidéznünk a Kr. e. I. század Rómájának történéseit, benne az akkor élők életkörülményeit. A plebsrustica és a plebsurbana közti ellentétet, különbséget is érinti e regény. A költőt beszéltetve, a jövőt illetően a vidék (vö. Eclogae, Georgica) jelentőségét hangsúlyozza. Vergilius életútjának végéhez közeledve a Római Birodalom belső anarchiából való szabadulását követően ténylegesen írhatta: „ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj, / el ne feledd – hogy békés törvényekkel igazgass, / és kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!” (Aeneis, VI. 851–853. sor.)

Vergilius világbirodalom polgáraként alkothatott. Radnóti Miklós egy feltartóztathatatlan bomlásnak indult államban (Osztrák–Magyar Monarchia), majd egy szétszabdalt országban, a trianoni határokon belül, élte rövid földi életét. A maradék Magyarország megmentése nemcsak a politikusok, hanem a kultúrában, a szellemiek terén ténykedők feladata, kötelessége volt. Az egyetemes értékválság idején átmenteni az értékeket, bemutatni az igazat, szépen és jól. Radnóti élete és munkássága is e cél jegyében telt. Nincs az a borzalmas valóság, amelyben ne lehetne felmutatni az emberi lét rendeltetését, szépséget. E bemutatás történhet egy idilli, ténylegesen sohasem létező világ, aranykor ábrázolásával. A lényeg, a tragédiákkal, esztelen öldöklésekkel, embertelenséggel szembeállítani, hogy másként is lehet, lehetne. (Himnusz a békéről, 1938) Radnóti Miklós: Majális (1944. május 10.) 4. versszak; Ó, régi börtönök (1944. március 27.); Zsivajgó pálmafán (1944. április 5.) 5. versszak; Nem bírta hát … (1944. február 29.) záróstrófa.

„Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek, / s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg / eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány, / rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat. / Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az az óra, / már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, – / kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük / össze a népet,” (Nyolcadik ecloga).

 Teológiai háttér Próféta: ’beszélő, hírnök, szóvivő’. A görög προφήτης (profétész): ’jós, jövendőmondó, jósdai pap, ihletett igehirdető’. „Isten nevében szóló, isteni akaratot teljesítő személy.”⁴⁹ Μουσαν προφάτας: a múzsák szócsöve, tudniillik a költő. Vates (latin szó): ’jövendőmondó, jós, próféta’; „istenségtől ihletett és lelkesített ember”, „ami az ember előtt rejtve van, isteni sugallatnál fogva tudja”; „istenségtől ihletett dalnok, költő”, „valamely tudomány vagy művészet ihletett mestere, tekintély.”⁵⁰ Gyakran előfordul, hogy jeles költőket a ’próféta’ és ’vátesz’ megnevezéssel egyaránt illetnek. E két kifejezést Radnóti esetében is összekapcsolták. A próféták szép megfogalmazásban mondták dörgedelmeiket, a jövőt illető intelmeiket. A távoli jövő, a történelem vége alkotja a prófétai szemlélet lényeges tárgyát. A poéták a művészet eszközeivel az egyetemes felmutatására törekedtek/törekednek. Időnként mindkettő sorsa közös. Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek.” (Mt 23, 37)

Keresztény értelmezésben az egész ószövetségi Szentírás az Újszövetség próféciájaként, „prófétai jövendölésként” fogható fel. Hosszú a sora az ószövetségi idézeteknek, amelyek megelőlegezik az Újszövetségben rögzítetteket. Kiemelten kezelendők a Jézus sorsára vonatkoztatható jövendölések. Izajás könyve: „Az Úr szolgájáról szóló negyedik ének” (Iz 52, 13–53, 12). Beteljesedett prófécia.⁵¹ Az Atya az Írásokban megfogalmazott tervének beteljesítése. Jézus prófétai vonásait vö. Mt 24–25. Jézus mint próféta (Mt 16, 14; Lk 7, 16; Jn 4, 19; 9, 17), kiemelkedő próféta (Jn 6, 14; 7, 40). Jézus felülmúlja a prófétai hagyományt: Ő a Messiás, az Isten Szolgája, az Emberfia. Felette áll a próféták egész sorának (Zsid 1, 1–3). Jézus nem egyszerűen Rabbi, megszólítása: „Mester” (Mk 4, 38; 5, 35; 10, 17), Úr (Mt 8, 25, Lk 7, 19; ApCsel 1, 21; 2, 36; 9, 17). „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 1, 14)

Jézus példabeszédei Isten országáról szóló példázatok, Istenről szólnak a világ nyelvén. A példabeszédekben a kinyilatkoztatás a költészet formanyelvét veszi magára, kirajzolódik a tartalom és forma elválaszthatatlan egysége. Az ismertből az ismeretlenbe, az érzéki tapasztalatok világából a mennyek országa felé vezeti híveit Jézus. (Jn 5, 24; Jn 8, 51) „Jézus így folytatta »Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.«” (Jn 11, 25) Jézus magában foglalja a mennyek országát, Isten kinyilatkoztatása, „Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16, 16). „Isten Fia”, Márk evangéliuma, „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma” ötször használja e megnevezést (vö. 1, 1; 3, 12; 5, 7; 14, 61; 15, 39). „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” (Mt 11, 27) Jézus azért jön, hogy beteljesítse a törvényt és a prófétákat. (Mt 5, 17–20: „Az ószövetségi törvény tökéletesítése”.) A teljes kinyilatkoztatás a történelem végén következik be, az Emberfia kinyilatkoztatja magát végső dicsőségében. (Mk 13, 26; Lk 17, 30) „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa közöttetek van.” (Lk 17, 20) Isten országa („A növekvő vetés” – Mk 4, 26–29; „A konkoly” – Mt 13, 24–30; magyarázata vö. Mt 13, 36–43). A példabeszédek alkalmazásának magyarázata (Mt, 13, 10–17; 34–35; Mk 4, 10–12).

Ószövetség: az új nép Isten kezdeményezésére születik (Ez 36, 24–28; Iz, 10, 20–21; Szof 3, 13). Ezzel az általa teremtett néppel Isten új szövetséget köt (Iz 65, 18–19; Jer 31, 31–33; Ez 37, 26), ez a nép szent nép lesz (Iz 62, 12). Összegyülekeznek a nemzetek maradékai. „Íme, eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet.” (Iz 66, 18; vö. Ter 10–11; Zsolt 47, 10; 87) Egyetemesség, Dávid magzatjának királysága (Jer 23, 5; Ez 34, 23; Zak 9, 9), valamennyi nemzet fölött uralkodik (Zsolt 2; 72; 96, 10.13; vö. ApCsel 13, 33; 4, 25–27; Zsid 1, 2; Jel 2, 26).

Az Újszövetségben gyakori (140-szer előforduló) kifejezés: λαός (’Isten népe’). Népi határokon túl jelenti a Krisztusban hívőket. Krisztusban megszűnnek a földi, biológiai különbségek. (Vö. ApCsel 10, 34–37) A Jézus vérével megpecsételt új szövetség révén létrejött Isten népének jelölésére az ekklésia (’kultikus gyülekezet’). Az „új szövetség” kifejezés eredete (Jer 31, 31), Jézus is használta (Lk 22, 20; 1Kor 11, 25), kontinuitás az ószövetséggel. Új nép – megvalósul az Írás szava: „Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem.” (2Kor 6, 16; vö. Lev 26, 12; Zsid 8, 10; vö. Jer 31, 33; Jel 21, 3) Jézus e nép bűneit engesztelte ki (Zsid 2, 17), szentelte meg vére által (13, 12), ebbe a népbe lépnek be az emberek a hit által (Gal 3, 6–8; Róm 4, 3). Isten különleges népe (Tit 2, 14; vö. MTörv 7, 6), szent nemzet, megszerzett nép (1Pét 2, 9; vö. Kiv 19, 5; Iz 43, 21), az Úr nyája (ApCsel 20, 28; 1Pét 5, 2; Jn 10, 16), és menyasszonya (Jel 19, 7; 21, 2). Isten népének transzcendenciája (1Pét 2, 9), nem tartozik ehhez a világhoz („Az én országom nem ebből a világból való.” Jn 18, 36), hazája a mennyekben van (Zsid 11, 13), ahol tagjainak „polgárjoguk” van (Fil 3, 20), a mennyei Jeruzsálem gyermekei (Gal 4, 26). Jeruzsálem száll le majd a földre az idők végén (Jel 21, 1–2). „Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11, 51–52) A nemzetek soraiból új népet toboroz magának. (ApCsel 15, 14; 26, 18) Az új emberiség eszkatologikus egyesítése. (Ef 2, 15–16; 1Kor 15, 45) A szent nép minden nemzet, nyelv. (Jel 5, 9; 7, 9; 11, 9; 13, 7; 14, 6) A mennyek országa közel van. (Mt 3, 1; 4, 17) Isten országának hirdetését Jézus első helyre teszi (Mt 4, 23; 9, 35), eljövetelével véget ér a halál uralma. Isten országának hirdetése Pál apostol által (ApCsel 19, 8; 20, 25; 28, 23.31). A megtért hívek bejutnak Isten országába. (ApCsel 14, 22; 1Tesz 2, 12) Isten országa titokzatos valóság, egyedül Jézus képes megismertetni. (Mt 11, 25) Az „Ország” akkor jön el, amikor a Szó megszólítja az embereket, lásd a földbe vetett mag példázata. (Mt 13, 3–9; 18–23) A sziklára épített egyház és a mennyek országa kulcsai. (Mt 16, 18–19) A növekedés példabeszédei (a magvető, a mustármag, a kovász, a konkoly és a jó mag, a háló, vö. Mt 13) sejtetik az időbeli távlatot. A tanúságtétel ideje (ApCsel 1, 8; Jn 15, 27) az Egyház ideje. E kor végén jön el Isten országa az egész teljességében. (Lk 21, 31) A hívők meghívása Isten országába, az erre méltatlanok nem jutnak oda. (Mt 25, 34; 1Kor 15, 30; 6, 10; Gal 5, 21) „A miatyánk” (Mt 6, 7–15), „Úri imádság”, a „mennyei Atya” közvetlen („Te”) megszólítása. Az Isten országába jutás feltételei: az ország és igazságának tevékeny keresése (Mt 6, 33), az üldözések, szenvedések elviselése (Mt 5, 10; ApCsel 14, 22; 2Tesz 1, 5), mindannak feláldozása, amivel az ember rendelkezik (Mt 13, 44; 19, 23), az Atya akaratának teljesítése (Mt 7, 21), különösen a testvéri szeretet területén (Mt 25, 34–40). Újjászületésre van szükség, amely nélkül az ember „nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3, 3) Jézus királyi beiktatása csak a feltámadása pillanatában, helyet foglal az Atya trónján (Jel 3, 21), dicsőül meg az Atya jobbján (ApCsel 2, 25–36). Isten királysága az Egyház egész ideje alatt Krisztus, az egyetemes Úr királysága révén fejti ki működését (Fil 2, 11), az Atya a Fiát a királyok királyává tette (Jel 19, 16; 17, 14; vö. 1, 5). Az idők végén (1Kor 15, 24), az Ország Urunké és Felkentjévé lesz (Jel 12, 10), a hívők megkapják az örökséget Isten országában (Ef 5, 5; Jel 19, 6; 3, 21; 1, 6; 5, 10; 1Pét 2, 9).

A pásztor és a nyáj az ókori Kelet országaiban, az antik Hellászban és Rómában, és a magyar pusztaságban. A pásztorkodás pogány valósága és idillje. Jézus a jó pásztor: Mikeás jövendölése (Mik 5, 1–3; vö. Mt 2, 6), a Mózes kívánta pásztor (Szám 27, 17), gondját viseli a pásztor nélkül maradt juhoknak (Mk 6, 34), Izrael elveszett juhaihoz szól (Mt 15, 24; 10, 6; Lk 19, 10), összegyűjti a maroknyi nyájat (Lk 12, 32), a szentek országának ígérete (Dán 7, 27), üldözni fogják kívülről és belülről (Mt 10, 16; Róm 8, 36), juhok álruhájába öltözött farkasok (Mt 7, 15), összegyűjti a szétszóródott nemzeteket (Mt 26, 31; vö. Zak 11, 7), az idők végén szétválasztja a nyájban a jókat és rosszakat (Mt 25, 31–32). Krisztus-Bárány mint pásztor elvezet az élet forrásaihoz. (Jel 7, 17) „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.” (Jn 10, 11–12) A bot valósága és szimbolikája, a védelem és egyben a büntetés eszköze, a vándor útjának segítője (remeték, zarándokok attribútuma), a különböző népeknél a méltóság szimbóluma. A bot szerepe az Ószövetségben (lásd pl. Áron, Mózes) és az Újszövetségben (lásd Jézus a bottal).⁵² Pásztorbot: Isten gondviselő hatalma (Ter 38, 15–26; Zsolt 23, 4), a prófétáknál a királyi hatalom jele (Iz 10, 5.15; Jer 48, 17; Ez 29, 6–7; Zak 8, 4). Egyetlen pásztor botja (a jó pásztor szimbóluma) alatt álló Egyház (Jn 10; vö. Ez 34). Az összegyűjtött egyetlen nyáj mindörökre együtt marad, mert a mindenható Atya szeretete tartja fenn, és biztosítja számára az örök életet. (Jn 10, 27–30) A pásztoroknak virrasztaniuk kell a ragadozó farkasok, a hamis tanítók miatt, ők nem kímélik a nyájat (ApCsel 20, 28–29), az eltévedt bárányt keresni kell (Mt 18, 12–14). A pásztornak odaadó szívvel, önként, érdek nélkül kell legeltetnie Isten Egyházát (1Pét 5, 2; vö. Ez 34, 2), a nyáj példaképévé kell válnia (1Pét 5, 3).

Radnóti a fentieket foglalta össze röviden a költő és a próféta – hegyen történő találkozásukkor folytatott – beszélgetésében (Nyolcadik ecloga).⁵³ Felidézhetjük a hegy tényleges szerepét az emberiség történelmében, kultikus, szakrális jelentőségét a Föld népeinek életében. Témánk értelmezése érdekében nem feledkezhetünk meg a görög és római hagyományról. A zsidó kultúrkörben és vallásban Hóreb hegye Isten Mózesnek történő megjelenésének, neve kinyilvánításának helyszíne. (Kiv 3, 6.15) Más hegyek is említhetők, miként Illés és a próféták hegyre járása is. Sion szent hegye (vö. Iz 2, 1– 5; 11,9; 24, 23; 25, 6–10; 27, 13; 56, 6; 66, 20). A hegy Jézus életének és halálának (Golgota) is jelentős helyszíne. Magányos imádkozása (Mt 14, 23; Lk 6, 12; 9, 28: Jézus színeváltozása), menedéke (Jn 6, 15), megkísértése (Mt 4, 8), az Atyjától kapott hatalom tanítványaira történő átruházása (Mt 28, 16–20), a tömegek, tanítványai tanítása (Mt 5, 1), megjelenése megdicsőült alakban (Mt 17, 1–13: Jézus színeváltozása, vö. Lk 9, 28–36), az Írások beteljesedése (Mt 26, 56; Mk 13, 50; 2Pét 1, 16–21) mind „hegyi” történet. Olajfák hegye (Mt 26, 30; Mk 14, 26; Lk 22, 39), Jézus eszkatologikus beszéde (Mk 13, 3–37; Mt 24, 3–44), Jézus mennybemenetele (ApCsel 1, 11–12).

Elmélkedésünk zárásaként irányítsuk figyelmünket még néhány fogalomra. Eszkatológia (eszkhatológia; eszkhatosz: ’legvégső’; ’legutolsó’; latin: novissimus) a teológiának az egyén és az emberiség végső sorsát tárgyaló része, a rendszerezett dogmatika utolsó fejezete, amely a végső dolgokkal (halál; utolsó ítélet, feltámadás, mennyország, pokol) kapcsolatos kérdéseket foglalja magában. Az apokalüptó (’felfed, feltár, leleplez, kijelent, kinyilvánít’) görög szóból apokalipszis (’kijelentés, kinyilatkoztatás’). „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie.” (Jel 1, 1). Az apokalipszis latin megfelelője: revelatio (velum: ’lepel’). Isten a jövő fátylát lebbenti fel. A parúzia (’eljövetel, megérkezés, jelenlét’): Jézus visszatér, második eljövetele lezárja a történelmet, elhozza az utolsó napot (1Tesz 4, 16). Isten ítélete rejtett. „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.” (Márk 13, 32; ApCsel 1, 7)⁵⁴

Jegyzetek

 

1. Radnóti Miklós: Ikrek hava. Napló. Osiris, Bp., 2003. A szövegeket gondozta Ferencz Győző. Jegyzetek Melczer Tibor. A tanulmányban a hivatkozások, idézetek e kiadás alapján történnek. Ikrek hava: 5–34. o. Napló: 35–241. o. Jegyzetek 243–291. o. Utószó 293–295. o. Ikrek hava. I. m. 34. o. Radnóti versidézetek vö. Radnóti Miklós Összes versei és műfordításai. Szépirodalmi, Bp., 1974. A szöveggondozás Koczkás Sándor munkája.
2. Az idézetek: i. m. 26–28. o., i. m. 30–32. o.
3. I. m. 20. o. Vö. 1937. november 7-i naplóbejegyzés, i. m. 47. o. Vajon másként károg az angol, a francia, a magyar holló?
4. Adamik Tamás: Római irodalom az aranykorban. Seneca, Pécs, 1994. Felelős szerkesztő: Dr. Dörömbözi János. I. m. 234. o.
5. Horatius: Ars poetica 75–76. sor. In: Horatius Összes művei Bede Anna fordításában. Európa, Bp., 1989. Quintus Horatius Flaccus (Venusia, Kr. e. 65. december 8. – Róma, Kr. e. 8. november 27.): Ars poetica („/Piso Atyához és fiaihoz/”, Ep. II/3), „minden idők művészeinek bibliája, vagy legalábbis egyik vezérfonala”, „minden költő és műbíráló törvénykönyve”. (Borzsák István: Dragma. I. Telosz, Bp., 1994. 159. o.) Fő gondolata, hogy semmit sem ér a költői tehetség szakmai ismeretek nélkül. Jeles költőink követték ezt az intelmet. Minden sora megfontolásra ajánlott ma is. „Kérdés, hogy mi tehet híressé verset: a műgond, / vagy csak a képesség? Én azt hiszem: egyik a másik / nélkül nem teljes, a tehetséghez fegyelem kell, / így jön létre a mű, ha barátságot köt e kettő.” (Ars poetica, 408–411. sor.)
6. Radnóti Miklós: i. m. 20–21. o. Radnóti korától távolodva hazánkban is egyre gyakoribbá vált a fordításoknál a formahűség mellőzése, költemények prózában történő visszaadása; viszonylag friss példája ennek Dante: Isteni színjáték tercináinak elhagyása. Jeles költőink – Arany János, Tompa Mihály, Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós – keményen kritizálták a rossz, tanulatlan (vö. Horatius: Ars poetica), tehetségtelen költőket, verseket. Hazánkban napjainkra teljesen teret nyert a tartalom és forma, az etikum és esztétikum egysége elvének mellőzése, az irodalmi alkotás követelte nevelési célról nem is beszélve. Valójában a formabontás jegyében egyik sincs. Radnóti Naplója több helyen bírál piedesztálra emelt költőket a mű értékének mércéjével mérve, más szempont (származás, társadalmi helyzet stb.) nem mérvadó. Egyik kritikája kapcsán írta az 1939. augusztus 21-i naplóbejegyzésében: „A nagy Attila volt közöttük” (i. m. 72. o.). Radnóti egyetemista társaival egyetemben mindig megemlékezett Sík Sándor tanulmányaikban, életükben betöltött meghatározó szerepéről. Az esztétika jeles német művelői mellett/helyett jelen esetben, tanulmányunkkal összefüggésben, Sík Sándor: Esztétika (Universum Kiadó, reprint, Szeged, 1990., első megjelenés 1942 decemberében a piarista rendfőnök engedélyével, Stephaneum nyomda, Bp.) című művére hívom fel a figyelmet.
7. I. m. 7–8. sor. A latin eredeti: „Divitis hoc vitium est auri, necbellafuerunt, / Faginusadstabat cum scyphus ante dapes.” A következő idézetek: i. m. 1–4., 33–34. sor.
8. E helyen, az ismétlések elkerülése végett is, utalok egy korábbi tanulmányomra, mely József Attila és Radnóti Miklós tragikus sorsát állította középpontba, párhuzamba. Dörömbözi János: „Politika a kultúra porcelánboltjában”, Versmondó, 2015. Tavasz. 3–23. o. Jelen írásomat kellőképpen kiegészítik az ott leírtak.
9. Adamik Tamás: „Vergilius és Radnóti eklogái”. PoLíSz online 2015. május 8. Magam ekkor (is) foglalkoztam e témakörrel, de az említett tanulmányt olvasva, nem öntöttem végleges formába elmélkedésemet.
10. „Vergiliusnál a leggyakrabban szereplő pásztornév. […] E. II. 27; III. 13; V. 20, 25, 27, 29, 30, 41, 44, 51, 52, 57, 61, 66; VII. 1, 7; VIII. 68, 72, 78, 80, 82, 83, 84, 89, 92, 93, 99, 101, 103, 108; IX. 46, 50.” [Vergilius összes művei. Magyar Helikon, Bp., 1973. Fordította Lakatos István. Jegyzetszótár (összeállította ugyanő), 511–589. o. Idézet, i. m. 535–536. o. Lásd még Kísérőtanulmányok, 417–509. o. Borzsák István: Vergilius, 419–438. o., Lakatos István: A magyar Vergilius-fordításokról, 439–509. o. Vö. Borzsák István: Dragma. II. Telosz, Bp., 1996. Felelős kiadó és szerkesztő: Dörömbözi János. I. m. 66–82. o. Borzsák István: Dragma. IV. 94–113. o.]
11. Vö. Pásztori Magyar Vergilius. P. Vergilius Maro Eclogáinak teljes szövege című bilingvis kötetben. Officina, Bp., 1938. Összeállította és a kísérő tanulmányt írta Trencsényi-Waldapfel Imre.
12. Vö. E. II. 16; III. 12, 58; V. 4, 64, 90; IX. 10, 16, 17, 55; X. 20.
13. IX. ecloga, „Az új birtokosok”. 27–29. sor; vö. 2–6. sor. (Lakatos István fordítása. Vö. Radnóti-fordítás.) A földosztás okozta egzisztenciális veszélyeztetettség Vergiliust is érintette. „S hajdani birtokomon fogom-é bámulni a búzát? …/ Hát amit úgy gondoztam, a föld, ádáz katonáké? / barbáré a vetés? Ime, testvérharc, a gyümölcsöd! / S ó, nyomorult polgárok, ezek számára vetettünk!” (Első ekloga. 69–72. sor.)
14. Vergilius: Georgica I. 505–506. sor, Lakatos István fordítása. Értelmezését vö. Dörömbözi János: „Politika a kultúra porcelánboltjában.” In: Versmondó, 2015. Tavasz. 3–4. o.
15. Vö. azonos című Radnóti-vers és Hispánia, Hispánia (Párizs, 1937) című költemény.
16. Radnóti Miklós 1941. április 27-i naplóbejegyzése. Vö. i. m. 154. o.
17. Radnóti Miklós: Napló. I. m. 159. o.
18. Vö. Rimóczy-Hamar Márta: „… MÁR NÉHA NEM IS FÁJ, – UNDORODOM CSAK.” Vergilius és Radnóti Miklós „eclogai” világáról. Antik Tanulmányok XLVI 2002. 199–213. o. Ez az összevetés, i. m. 211–212. o.
19. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása; „Múzsák, sicelidák! magasabbra kicsit ma dalunkkal” – Lakatos István fordítása; a fordító jegyzete: „sicelidák – szicíliai, azaz pásztori múzsák. Sajnos a Szicíliai Múzsák nem illeszthető hexameterbe.” Vö. Vergilius Összes művei, 579. o.
20. Ortutay Gyula: „Radnóti Miklós: Száll a tavasz…” In: Miért szép? Gondolat, Bp., 1974. 374–381. o. Idézet: 377. o.
21. Vö. Adamik Tamás: „Vergilius és Radnóti eklogái”. PoLíSz online 2015. május 8. Az évek óta halott költőtárs április 11-i születésnapja ma már a költészet napja.
22. I. m. 35. sor. Pales pásztoristen, a „csordák és pásztorok római védistennője”. Ünnepnapja Palilia (április 21.), tisztulásünnep, idővel Róma alapításának is ünnepe. Lásd még Pan isten szerepét. Apollón/Apollo „a nyilazás és a magasb szellemi munkásság (jóslat, költészet, zene és gyógyászat) istene, későbben napisten”. Zeusz/Jupiter és Létó/Latona fia, kezdetben a nyáj, majd a nap és a világosság istene, az élet és a rend védelmezője, sohasem tévesztő íjász és jós. Leggyakoribb mellékneve: Tündöklő (Phoibosz), Messzelövő, Ezüstíjas, Tisztánlátó, Fényben-született.
23. Izajás: „Jajkiáltások”; Ézs 5, 8–24: Jaj a dőzsölő gazdagoknak; 10, 1–4: A gonosz vezetők ítélete. Vö. Vergilius Georgicájából (I. 505–506. sor) vett Radnóti-mottót az Első eclogához, továbbá Dörömbözi János ehhez kapcsolt magyarázatát fentebb hivatkozott tanulmányában, a „Politika a kultúra porcelánboltjában”, Versmondó, 2015. Tavasz. 3–4. o.
24. Vö. „csak véled tudok én halni is, élni is!” Horatius: Ódák, III/9, „Kibékülés” utolsó sora Radnóti fordításában. Lydiához /Beszélgetés/ Bede Anna fordításában: „érjek csak veled én életet és halált!”
25. „Babiloni fogság” Nabukodonozor Kr. e. 605-ben, 597-ben és 587-ben indított támadásait követően mindig hurcolt zsidókat fogságba, sőt a támadások következtében nagyobb tömegek a szomszédos Egyiptomba menekültek. (Egyes kiadványok Kr. e. 607. évre datálnak egy fogságba hurcolást, hogy a Kr. e. 537. év legyen a 70 éves fogságból való hazatérés éve.) A Magyar Katolikus Lexikon „babiloni fogság” címszavának meghatározása: „Judea királysága népének babiloni tartózkodása Kr. e. 597–536-ig”. (I. m. I. k. Szent István Társulat, Bp., 1993.) Történelmi tény: Kr. e. 586-ban jelentős létszámban (az adatok erre nézve eltérőek) hurcoltak zsidókat fogságba, ez a „babiloni fogság” kezdő éve, és tény II. Kürosz (a Bibliában: Cirusz, Círus) Kr. e. 538-ban kiadott ediktuma is, amelynek köszönhetően a hajdan elhurcoltak és leszármazottaik több hullámban, kisebb-nagyobb csoportokban tértek vissza egykori hazájukba évtizedeken keresztül. (Voltak, akik nem a hazatérés mellett döntöttek, diaszpórában maradtak.) Az éveket nem a Kr. e. 586 és 538 között kell számolni. Salamon szentélyének a babiloniak általi lerombolása Kr. e. 586-ban következett be, míg a templom újjáépítése – kisebb megszakításokkal – Kr. e. 516-ban fejeződött be. Tehát a 70 év így értendő, szükségtelen történelmi eseményekkel, évszámokkal manipulálni.
26. Farkasfalvy Dénes: Zsoltároskönyv. Szent István Társulat, Bp., 2006. 3., átdolgozott kiadás.
27. A szegedi évekre vö. egyetemi évfolyamtársa, barátja, Baróti Dezső: Kortárs útlevelére, Radnóti Miklós 1929–1935 (Szépirodalmi, Bp., 1977) című kötetét, melynek bevezetése a szerző személyes vallomása: „A legboldogabb »új esztendőmet« 1930 novemberében értem meg”, mikor a beiratkozáskor megismerkedett a szintén „gólya” Radnótival (i. m. 5. o.). Lásd még hallgatótársai, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor a költővel együtt töltött időkre való visszaemlékezéseit.
28. Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete. I–II. k. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1994. I. 228–231. o.
29. Radnóti Miklós: Napló. I. m. 59. o.
30. Vö. Napló, Runya, 1941. július 28. Hétfő. Tompa Mihály említése, s a mindkét költőhöz kapcsolható települések bejárása, pihenésként Tolsztoj: Háború és béke olvasása. (Vö. i. m. 164. o.)
31. Napló, i. m. 92. o., vö. 264. o. ehhez kapcsolódó jegyzete. Gyarmati Fanni feljegyezte, férjét félórás rádióműsorai miatt is érték nemtelen támadások. A két világháború közötti numerus clausus említése során nem feledkezhetünk meg a II. világháborút követő B-lista intézményéről, az 1956 utáni hivatástól való eltiltásokról, sőt az 1990-es rendszerváltást követően egyetemi oktatói pályától, hivatástól történő törvénytelen tiltásról sem. A tanszékcsoport legnépszerűbb oktatóját eltávolították, de ezt követően az általa közvetített gondolatok nem ezrekhez, hanem könyvei révén igazoltan százezrekhez jutottak el. E gondolatmenet kapcsán kiemelendő, hogy ne csupán a foglalkozásától, hivatásától eltiltott személy oldaláról nézzük a mindenkori „ügyet”, hanem a potenciális középiskolai diákok, egyetemi hallgatók, rádióhallgatók szemszögéből is, hiszen ők is sokat veszítenek, ha előadás megtartására képtelen, felkészületlen, tehetségtelen tanároknak szolgáltatják ki őket.
32. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló, 1935–1946. I–II. Jaffa Kiadó, Bp., 2014. Szerkesztés, jegyzetek, utószó: Ferencz Győző.
33. A két Babitsra vonatkozó megjegyzést vö. Napló, 1934. VII. 9. I. m. 37–38. o. 1934. augusztus 31. I. m. 43. o.
34. Vö. Babits halálával és temetésével kapcsolatos 1941. augusztus 5., 6., 7. naplóbejegyzést, i. m. 166–168. o.
35. Radnóti Miklós: Napló. I. m. 189–190. o. A levél további részében egyes költőkről kifejtett kritikája tanulságos és igaz.
36. Radnóti Miklós: Napló, i. m. 107–108. o., további élmények vö. a 127. oldalig: „Este leszerelve.”
37. Radnóti Miklós: Napló, júl. 5. „Sárga karszallagot kapunk és katonasapkát.” I. m. 192. o.
38. Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők. 1938–1945. Átdolgozott, második kiadás. Gondolat, Bp., 1986. Érdemes átgondolni Ránki György tárgyilagos megítélésre törekvő előszavát. Nagybaczoni Nagy Vilmos (Parajd, 1884. V. 30. – Piliscsaba, 1976. VI. 21.) Ludovikát végzett, katonai karrierjének jelentős állomása az első bécsi döntést megelőlegezve, 1938. október végén altábornagyi rendfokozatban a budapesti I. hadtest parancsnokaként bevonult az Ipolyságra, majd vezérezredesként – mint az 1. magyar hadsereg parancsnoka –, a második bécsi döntést követően, 1940. szeptember 10-én bevonult Erdélybe, Marosvásárhelyre.
39. Nagybaczoni Nagy Vilmos: i. m. 99–100. o., vö. 167–169. o. Következő idézetek: i. m. 170., 27. o.
40. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló. II. k. 499–501. o.
41. Radnóti Miklós: Napló, i. m. 51. o.
42. Radnóti Miklós: Napló, 1937. december 27. I. m. 47. o.
43. Radnóti Miklós: Napló, 1937. október 27., i. m. 45–46. o. A Radnóti idézte három versszak, vö. Gyöngyösi István: i. m. XVI. fejezet, IV. rész, 23–25. vsz.
44. Vergilius: Aeneis. VI. 69–70. sor. Octavianus Augustus Kr. e. 29-ben actiumi győzelmét az őt diadalra segítő Apollo Phoebus tiszteletére rendezett ünnepi játékokkal, „hármas diadalmenettel” (Illyricum meghódítása, az actiumi csata, Egyiptom bekebelezése emlékére) ülte. „Ő maga, fényes Phoebusnak hószín küszöbéről / nézi a nép adományait és aggatja az ajtók / büszke sorára; előtte legyőzöttek hada hosszan,” (Vergilius: Aeneis. VIII. 720–722. sor). (Kr. e. 36-tól egy fogadalmát követően erősítette Apollo kultuszát, a Palatinus dombon lakhelyének legfontosabb építménye az újonnan emelt Apollo-templom lett.) Vergilius Aeneis VIII. 675–731: az actiumi csata leírása, Antonius „tarka hadával”, „vele tart, im, a bűn: az egyiptomi némber”, a keleti istenszörnyek, köztük a kutyafejű Anúbis; szemben a római istenek segítette Caesar és Agrippa. Tudósítás a győzelemről, a diadalmenetekről, ünnepekről, s a hálaadó templomépítésekről. Vö. Horatius „Kleopatra-ódája” (Carmen, I 37), címe: Ad sodales – A barátokhoz (Az ivócimborákhoz) /Cleopatra halálára/. Vö. Horatius: Epodusok (epódoszok), IX., Maecenashoz /A győzelem örömünnepére/. Octavianus mint princeps hivatalos megnevezése: Imperator Caesar Augustus divifilius. Kr. e. 29-től kezdte a pax Romana politikai jelszót hirdetni, a pax Augusta ellentmondásos voltát sokan (dicsőítői, így Vergilius is) felismerték, „fojtogató csendjét” megélték, ha megélték.
45. A római erények egyikének szép példája. Pietas: ’ájtatosság, istenfélés, kegyesség, jámborság, odaadás, ragaszkodás, (atyai, anyai, gyermeki, rokoni) szeretet’; egyéni értékrend szabta méltányosság (az istenek részéről is).
46. Vö. püthagoreus-orphikus, platóni és sztoikus tanok. Platón: Állam. X. könyv. „A Pamphüliai Ér látomása”, 614a–621b; „Végső tanulság”: „a Léthé folyóján is szerencsésen át fogunk jutni, […] a lélek halhatatlan, s képes minden rosszat és minden jót elviselni; […] az igazságosságot fogjuk gyakorolni, hogy így önmagunkkal és az istenekkel barátságban maradjunk, nemcsak addig, míg a földön időzünk, […] hanem az ezeréves utazás alatt is,” – i. m. 621 c–d.). Vö. Platón: Phaidón, Phaidrosz (245c, 249a–d), Timaiosz (41e–43a).
47. Vö. Dörömbözi János: A legszentebb kötelék. PoLíSz, 2013. május–június, 152. sz. 101–107. o.
48. Hermann Broch: Vergilius halála. Európa, Bp., 1976. Fordította és az előszót írta Györffy Miklós. Idézet: 41., 116–117. o. A kikeresztelkedett Broch ténylegesen eljutott a kereszténységhez, az életérték vizsgálatakor a vallás jelentőségét hangsúlyozta. Az előszó elgondolkodtató, az abszolút „nem-érték” a halál, az ember törekvése egy abszolút értéket állítani a halállal szemben. A fordító figyelmet fordít az „egzisztencialista alapállásra”, a haláltól való félelmet elemezve. A filozófiai szakirodalomban a szorongás (a „félelem” jelentésétől megkülönböztetve) fogalma használatos, részletekbe nem bocsátkozhatunk, de Kierkegaard, Heidegger, Unamuno, Camus életművére e tanulmány témáját tekintve is hivatkozunk. A kereszténység új értelmet adott a halál valóságának. Jézus alászállása az alvilágba jelenti egyszerre az ember halálának valóságát és a halálon aratott győzelmét. (ApCsel 2, 24; Róm 10, 6–10; Jel 1, 18) Krisztus feltámadása demonstrálja: a halál nem a vég. „Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5, 24 – protestáns fordítás.) Vö. 1Kor 15; Jel 20–22.
49. További görög kifejezések: προφήτεια (’jövendölés, jóslat; prófétai tevékenység; prófétai képesség’), προφήτεύω (’isteni akaratot közvetít/tolmácsol, Istentől megszállottan beszél/mond, jósol, jövendöl’), προφήτικός (’prófétai’). A προφητις jelentése: ’jósnő’, Apollón jósló papnője Delphoiban, a Pythia. Sibylla, Apollo jósnője az antik Rómában, legismertebb a cumae-i. A héber nabi’ szó értelmezése: „aki beszél, aki hirdet”; „hívott, meghívott”; kapcsolatba hozták az akkád nabu (’hirdetni, hívni’) és az arab naba’ (’közölni’) kifejezéssel, amelyből a nabiu(m) főnév ered, jelentése: ’meghívott’, megbízást kapott az istenektől. A görög szavakat vö. Györkösy Alajos – Kapitánffy István – Tegyey Imre: Ógörög–Magyar Nagyszótár. Akadémiai Kiadó, Bp., 1993.² A tanulmányban hivatkozott prófétákkal, a prófétaság mibenlétével kapcsolatban vö. Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. II. k. Szent István Társulat, Bp., 1996.²
50. Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Akadémiai Kiadó, Bp., 2002. (Reprint, Franklin-Társulat, Bp., 1884.)
51. Jézus életében a jövendölt beteljesedések, pl. ApCsel 3, 18–24; Lk 24, 25–27.44; Iz 6, 9–10; vö. Mt 13, 14; Jn 12, 38–41; ApCsel 28, 23–27; Iz 53, 1; vö. Róm 10, 16; Iz 65,2; vö. Róm 10, 20–21; ApCsel 2, 29–36; 26, 22–23; Róm 1, 2–4.
52. Vö. Szimbólumtár. Balassi Kiadó, Bp., 2001.² Szerkesztette Pál József és Újvári Edit.
53. A próféta személye rendben. Ki a költő? A Radnóti kínálta „áthallás”. Megaláztatásának, szenvedésének helyszíne: Žagubica fölött a hegyekben. Majd „keresztútja”, ifjan bekövetkezett erőszakos halála. Kit szólít meg a próféta népe összegyűjtésére?
54. A fenti részletes hivatkozások elsődleges forrása a katolikus Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Bp., 1976. Vö. Biblia. Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott Kijelentése. Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója. Bp., 2008. Az egyes fogalmakat, témaköröket illetően vö. Biblikus Teológiai Szótár. Szent István Társulat, Bp., 1992. A Vocabulaire de théologiebiblique 1970-es második, javított és bővített francia kiadásának magyar fordítása.

(Megjelent a Versmondó folyóirat 2020. tavaszi számában.)

Kiss Laci emlékére

A Versmondó 2012. évi őszi számában szerepeltem először szerzőként (név nélkül, a folyóirat 2013. tavaszi száma pótolta e hiányt) a Pillantás a Szamárhegyről című esszémmel. A 2019. évi, gyászjelentéssel beköszönő téli számban megjelent a Desolatio Esztergom-Szamárhegyen címen Novák Imrével folytatott diskurzusom, melynek közléséről Kiss Laci az év december elején döntött. Ebben több részlet található az előbbi elménckedésemből, a Dunakanyar e gyönyörű dombja és tája több mint négy évtizede magam és családom második otthona mintegy keretbe foglalta együttműködésünket. 2019 nyarán is e helyen időztem, mikor értesültem, hogy az az évi tavaszi és nyári számban is megjelent egy-egy tanulmányom. Telefonon kértem Kiss Lacit, hogy majd juttasson el egy-egy példányt részemre, egyúttal utaltam egy írásom tervére, látatlanban mondta, hogy érdekli. Szeptember 7-én, szombat reggel találkoztunk, Kiss Laci hozta a kért kiadványokat és Vackor nevű kutyáját, én Apollóm, a magyar vizsla társaságában érkeztem, nagy sétát tettünk a Városligetben. A Teleki Blanka Gimnáziumnál megállva Kiss Laci emlékezett egykori tanáraira, kiemelve a Németh László Égető Eszter című művében megformált magyartanárt. Hosszasan beszélgettünk bölcseletről, irodalomról, részletesen elmeséltem, hogy egy tragikus évforduló kapcsán miről fog szólni a nyáron már fejben megfogant, megígért tanulmányom. Tudtam, hogy megírása még nem sürgős, a téli számban tervezte megjelentetni, de közölte, hogy ennek ellenére minél előbb szeretné látni. A megírást halogattam, de végül elkészült. 2019. december 22-én, 12:05 perckor elektronikusan postáztam. „Kedves Elnök Úr! Üdvözlettel ádvent utolsó vasárnapján!” 13:42-kor jött a válasz. „Kedves Jánosom! Ismételten remekeltél! Nagyon jó írás! Másfél órát olvastam és elmélkedtem rajta, Radnóti-kötettel a kezemben, ismételten beleolvasva az idézett művekbe. Hálás vagyok és nagyon köszönöm a munkádat! Nagy barátsággal kívánok Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt! Üdvözlettel: Kiss László Magyar Versmondók Egyesülete elnök” A tanulmányt négy perc elteltével, változtatás nélkül továbbította az olvasószerkesztő-korrektor, dr. Dobosné Pecznyik Ibolya részére. Kiss Laci utolsó főszerkesztői ténykedése. 2019. december 23. 10:35 perckor üzenetet küldtem: „Kedves Kiss Laci! Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!” 2019. december 24. 10:05 perckor Kiss Laci interneten karácsonyi képeslapot küldött: „Áldott ünnepeket! Barátsággal” December 29-én a gyászhír érkezett. Akaratlanul a Radnóti Miklósról és a halálról szóló elmélkedésemmel vettem végső búcsút a Radnóti-díjas Kiss Lászlótól, a Versmondóban megjelent valamennyi írásom őrzi a Magyar Versmondók Egyesülete egykori elnökének emlékét.

Fotó: Radnóti Miklós emléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 1. szám alatt, Kiss György alkotása.

Készítette: OriginaluploaderwasCsurlaathu.wikipedia– Áthozva a hu.wikipedia projektből a Commonsba., CC BY-SA 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=13588728