4. FÖLDIEPER
Vastartalmú bogyónk – a földieper
Tavaszi első bogyósgyümölcsünk a földieper. Az erdőben növő hasonló, de aprószemű illatos – aromás gyümölcsöt azonban szamócának hívják. Nemcsak nevében, hanem másban is különbözik egymástól a két gyümölcs.
Az erdei szamóca kisnövésű. Bogyói aprószeműek, árnyékban nőve zöldesek maradnak. Napon érve pirosak és lilás színűek. Erősen aromás és ízletes illatuk az erdőben messze terjed.
A kerti nemesített földiepernek nagy szemű, különféle nagyságú és formájú a termése, halványabb a színe. A szamóca levelei aprók, világoszöldek, fénytelenek és ráncolódóak. A földieper – sötétzöld, nagyméretű és fénylő. Ha erdőben jársz és szamócát látsz, észreveszed a különbséget.
A régmúltban az emberek számára elegendő volt a bőtermésű erdei szamóca. Az erdőirtások azonban rákényszerítették a gazdákat, hogy megmentsék a szamócát és kerti nemesítésbe fogtak. Átültették a kertekbe a palántákat, az erdei töveket. A XIV. században Franciaországban, száz év múlva Angliában, 200 év múlva pedig Dániában fejlesztették ki a földieper új fajtáit. Termése azonban apró maradt.
A termesztésben akkor történt változás, amikor egy francia katonatiszt Dél-Amerikában utazgatva meglátta és megkóstolta Chilében az óriásszemű földiepret. Pontosan 5 palántát vitt haza Franciaországba 1712-ben. Ám ez az öt palánta nem hozott termést, mert nőivarú volt. Beporzó növénypárjuk hiányzott. Később a chilei palántákat észak-amerikai, virginiai palántákkal keresztezték. A termés még mindig apró maradt, de illatosan aromás volt és a tövek jól tűrték a fagyokat.
Ez az eredmény indította el a nemesítés következő szakaszát: a bogyószemek növelését.
A földieper az egyik leghasznosabb bogyótermésű gyümölcsünk. Vastartalma kiváló: négyszer több vas van benne, mint az almában, a szőlőben és az ananászban. A vas az ember vérét erősíti. Egyéb haszna, hogy foszfort, fehérjéket, cukrot, olajat, és vitaminokat tartalmaz. S mindezt – könnyen emészthető vegyületekben.
Gyógyhatása segít a gyomorbántalmakban, az időskorúak betegségeiben, a szívbetegségekben.
A földiepret nem szabad összetéveszteni a faeperrel, amely Kínából származott át Európába. A fehéreperfának kisállattenyésztési jelentősége volt. A selyemhernyó-tenyésztés nyomán selyem-epernek is nevezték a faepret.
Magyarországon elvadulva, régi kertekben és az utak mentén él. Nemesített fajtája a szomorúfűzre emlékeztet és parkokban díszfának ültetik.
5. HAGYMA
Hét betegség gyógyszere
A hagyma ősidőktől fogva különleges növény. A hagymafejet aranyló, áttetsző és nagyon erős, több rétegű héj borítja.
A régi időkben, az asztronómia tanulmányozásában a hagymafej igen érdekes szerepet játszott. A tudósok a vöröshagymát keresztbe vágták és rajta magyarázták meg a tanítványoknak, a világegyetem felépítését. Azt bizonyították vele, hogy a világegyetem jónéhány szférából áll, melyek körbeveszik a földet.
A középkorban csodás tulajdonsággal ruházták fel: megvédi a harcosokat a nyilaktól, a kardcsapásoktól és a csatabárdoktól. A páncélos lovagok pedig talizmánként hordták keblükön a közönséges hagymafejet. Az egyik hagymafajta neve pedig a „győztes hagyma” volt.
A vadhagymafélék ma is nőnek erdőn-mezőn, a magasabb hegyekben tavasszal pedig fokhagyma–illatú fehér virágmező, a medvehagyma fogadja a turistákat. A Kaukázusban a vadfokhagyma hosszú szárat növeszt és szabályos körökben benyomódott, körbefutó csatornácskákat látunk rajta. A hagyma, mint kultúrnövény, Nyugat-Ázsiából származik. Ókori termesztése Kínában, majd Indiában és Egyiptomban kezdődött. Őshonos még Perzsiában, Turkesztánban, Afganisztánban.
Az ókori görög és római hadseregben igen sok hagymát fogyasztottak. Úgy vélték, hogy erőt, energiát és bátorságot ad a harcosoknak. Valójában minden korban és minden nép gyógyító növénynek tekintette a hagymát. A keleti népek körében közmondások születtek a hagymáról:”Hagyma, hagyma! Ölelésed minden bajt elűz.”
„A hagyma – hét betegség gyógyszere”.
A középkorban még a hagyma illatát is gyógyerőnek vélték. Nemcsak a baktériumokat és az amőbákat írtja, hanem elűzi a békákat és a patkányokat is a ház közeléből.
Ha nyersen fogyasztjuk, három perc alatt a szájban is kiírtja a baktériumokat. A hagyma hat százalék cukrot is tartalmaz. Sütéskor tőle lesznek pirosak és ropogósak a hagymakarikák.
A hagyma termése: toktermés.
A magyar konyha ősidők óta hagymával készíti, ízesíti ételeit. Ma a Közép-Amerikából „bevándorolt” paprikával együtt nemzeti fűszernek számít.
6. KÁPOSZTA
Termés-e a káposztafej?
Egy jól megtermett káposzta az emberi fejet juttatja eszünkbe. A „káposztafej” elnevezés a régi rómaiaktól származik, éspedig a latin „caput” szóból. S ha, megkérdezzük, mi is valójában a káposzta termése, óriási botanikai hibát követünk el, ha azt válaszoljuk: „a feje”! Nem! Becőtermése van!
A káposztát már Óegyiptomban is ismerték, bár Nyugat- és Dél Európában volt őshonos. Étkezések után tálalták, főzve és édességnek számított! Gyógyító tulajdonságát, pedig az ógörög tudós, Pithagoras így értékelte: „a káposzta olyan növény, amely állandó fürgeséget ad és vidám, nyugodt hangulatba hozza a lelket”
Az ókori orvosok különösen a gyermekek táplálására ajánlották a káposztát, hogy erősek és védettek legyenek a betegségekkel szemben.
A sok évszázados tenyésztés folyamán a káposzta gyógyereje csökkent. Azonban ma is ismert, hogy elősegíti az emésztést és igen sok C vitamint őriz meg a savanyított hordóskáposzta a tél folyamán. A déli tájakon és északon, a Sarkkörön túl is termesztik. Mindenütt igen fontos népélelmezési zöldféle. A káposzta eredeti őshazájának Spanyolországot tartják. Az ókori egyiptomi –görög-római világ után egész Európában elterjedt.
Rokonsága igen széles: a fehérkáposztán kívül a piacon nálunk is árulják a vöröskáposztát, a karalábét, a karfiolt, a kelkáposztát, kelbimbót és leveleskelt, a brokkolit. A káposztafélékben lévő sok ásványi anyag és vitamin gazdagítja ételeinket, szervezetünket. Erénye, hogy a káposztafélékből sokféle, igen ízletes fogás készíthető.
7. NARANCS
A kínaiak kedvenc almája
A narancs őshazája Kína. Német neve is erről árulkodik: apfel-chin. Franciául más a neve: orange, ejtsd: oranzs. Az elnevezést az araboktól vették át, pontosan a „naranzsi” szóból. Magyarul narancsnak hívjuk.
A „világjáró” zöldségek, gyümölcsök elterjedése a kereskedelemhez kapcsolódik. Az édes, finom narancsot az élelmes és ötletes kereskedők a termőhelyről az északi, hűvösebb városokba, országokba szállították.
A gazdag uralkodók, királyok, hercegek megkedvelték a gyümölcsöt és palotáik közelében üvegházakat építtettek. Télikertnek nevezték, vagy – narancsháznak. Ott termeltették maguknak a nélkülözhetetlen és finom ízű újdonságot.
Az orvosok már a középkortól különféle betegségek megelőzésére és gyógyítására alkalmazták nemcsak a narancsot, hanem a citromot is. Pl. a középkorban elterjedt pestis ellen, de jól hatott a reumás és skorbutos (C-vitamin hiányos) betegségre. Kook (Kuk) Kapitány a hosszabb hajóutakra mindig vitt a matrózainak elegendő mennyiségű citromlevet. 1795-ben pedig törvény született, hogy minden hajó legénysége vigyen magával elegendő citromlevet.
Mindennapi étkezésünkben ma is igen hasznos és fontos a narancs és a citrom. A-B-C vitamint tartalmaznak, gátolják a torokgyulladást és az érelmeszesedést. Elősegítik a sebek, törések gyógyulását, az emésztés folyamatát.
A narancsvirág és a terméshéj is sokféleképpen felhasználható: illóolaj, parfüm, édesség, dzsem vagy ízesítőszer készül belőle. Mégis az a legjobb és leghasznosabb, ha a nyers gyümölcsöt fogyasztjuk vagy limonádét, ivólevet készítünk belőle.
(folytatjuk)
){kind=link}