8. PARADICSOM
A perui aranyalma
A paradicsomnak Dél-Amerika, Peru az őshazája. Amikor Európába került, sokáig csupán dísznövény volt. Nem fogyasztották, nem rakták ételbe, mert mérgezőnek tartották. Még a tizenkilencedik században is virágcserépben növesztették és a ház ablakában díszlett a konyhai fűszernövények között.
Egyes országokban kétféleképp nevezik a paradicsomot. Úgy tartják, hogy a paradicsom („pomidor”) bogyója maga a paradicsom, a „tomát” elnevezés pedig az iparban feldolgozott, gyártott gyümölcsöt: a sűrű pürét és az ivólevet jelöli.
Olaszul pl. a pomidor (pommo d’oro) aranyalmát jelent. Az indiánok régi nyelvén pedig a paradicsomot „tomát”-nak nevezték. A tudomány pedig ezt az elnevezést fogadja el és alkalmazza ma is.
A paradicsom érett termése igen sok C-vitamint tartalmaz, ásványi anyagokban is gazdag. Bogyótermését fogyasztjuk. Sokféle salátát és ételfélét készítünk belőle. Ízesítésre is felhasználjuk. Ma már télen is vásárolhatunk, igaz, üvegházi paradicsomot, de íze, zamatanyaga meg sem közelíti a nyári-őszi szabadföldi termesztésű bogyóét.
9. SÁRGARÉPA
A manók kedvence
A sárgarépáról, erről a finom, édes zöldséggyökérről is sok-sok mese szól. Hallgassátok meg a következőt:
A középkorban az volt a hiedelem, hogy az ízletes sárgarépa a mesebeli, picike erdei emberkék, a manók kedvenc eledele. Az a mese járta, hogyha este kiviszel az erdőbe egy tál főtt sárgarépát, reggel ugyanannyi aranyat találsz benne! Ez a manók fizetsége a finom-falat sárgarépáért! Hiszünk a mesében vagy sem, az emberiség mintegy négyezer éve fogyasztja.
A vadrépa a Földközi tenger vidékén volt őshonos. Gyökérteste még igen vékony volt és nagyon-nagyon kemény. A mostani vastag gyökerű, édes, ropogós sárgarépa nagyon hosszú idő, sok-sok évszázad nemesítő munkájának az eredménye. Alakja ma már különféle: lehet nagy téli, rövidebb-hosszabb nyári, vagy – „bébi-répa” és dió nagyságú, gömb alakú karotta.
Kínában egyméteres óriásrépát is termesztenek, de ehhez másfél méteres mély árkot kell ásni és igen sok víz szükséges a termesztéséhez.
Vitamin-és gazdag ásványianyag-tartalma miatt igen hasznos zöldségnövényünk. Nyersen és főve fogyasztjuk, salátának, levesekben ízesítőnek, főzeléknek, de kekszeket, süteményeket és tortákat is készíthetünk belőle. A gyermekek számára kora életkortól igen hasznos, finom étel.
10. SZŐLŐ
Az életerőt adó gyümölcslé – a must
A gabonán kívüli kultúrnövényeink közül a legrégebbi, a leghasznosabb és legkedveltebb az emberiség számára a szőlő.
A vadszőlő valamikor régen felfutott indáival a magas fákra. Ezt a tulajdonságát máig megőrizte. Lehet belőle lugasokat, sorokat formázni. Már az ősidőkben gyógyszernek is használták és ezt úgy nevezték, hogy „szőlősgyógyítás.” Az idők folyamán valóban gyógyította és erősítette a legyengülteket: a tüdőbetegeket, a vérszegényeket, idegbetegeket. A gyomor-, máj- és vesebetegekkel is szőlőlevet itattak, amely csaknem olyan tápláló, mint a tej.
A szárított, aszalt szőlő a mazsola. Egyes vidékeken – a Kaukázusban, besűrítik a szőlőlevet, dióval keverik és úgynevezett „édes kolbászt” készítenek belőle.
Öt-hatezer éves szőlőfajtákat ma is termesztenek őshazájában, Kis-Ázsia területén.
A szőlő, az évelő kúszónövény az egész világon elterjedt és belőle készítik a bort. A különféle borok íze, színe, fajtái az ember sok évszázados nemesítő munkáját bizonyítja.
A szőlőt és a bort az évezredek folyamán sok-sok költő megénekelte. S azokat a világhírű vidékeket is, ahol finom szőlő és jó bor terem. Nemzeti himnuszunkban felleljük leghíresebb szőlőtermő vidékünket, Tokajt és környékét, amely most napjainkban a Világörökség része. A régi időkben pedig Európa uralkodói Tokajban vásárolták az „innivalót”: az ünnepi királyi asztalokra illő aszús magyar borokat.
11. TÖK
A majmok csapdája
A tök a trópusi Amerikából került Európába. Sokféle fajtája nő azonban Ázsiában és Afrikában is. A tök, akármekkora, biológiai szempontból bogyótermés, mert a sok-sok magot lédús „hús” veszi körül. A kemény tökhéj pedig különféle használható tárgyat rejt önmagában.
Közép-Ázsiában és Afrikában például kulacsot, vödröt, kanalat formálnak belőle. Szórakozáshoz, tánchoz tökcsörgőt szárítanak, hárfát készítenek. Edénynek is használják: a nagyméretűekben fátyollal lefedve ivóvizet és zsiradékot tartanak, lisztet és kásaféléket tárolnak. A kisebbekből gyermekjátékokat faragnak. Afrikában, amikor esik az eső, a vándorok tökhéj alá rejtik ruházatukat. A kereskedők pedig nagy tökhéjakat használnak áruik átúsztatásához, ha folyó akad az útjukba.
Indiában a tököt majomfogásra használják. A tökön léket vágnak és a lékbe magocskákat vagy rizst szórnak. A majmok igen kíváncsiak és éberek, s lesben állnak. Amikor az emberek eltűnnek, lemásznak a fáról, rávetik magukat a tökökre és a résbe dugják a „kezüket”. A magokat az öklükbe szedik a tök belsejében és összeszorítják. Kihúzni azonban nem tudják, mert a rés igen szűk. Akkor sem engedik el a tököt, amikor a vadászok megjelennek.
Európában sokféle igen hasznos, tápláló, ásványi anyagban és vitaminokban gazdag tökfélét termesztenek, melyekből ugyancsak sokféle és változatos étel készül. Sütő- és főzőtökök serege vár bennünket a kertekben, a piacon és a zöldséges boltokban. Ezek: a spárgatök, a laskatök, a cukkini, a kokocella (fehérsávos cukkinifajta), a pattiszon (csillagtök).
12.UBORKA
Az indiai futónövény
Az uborka már több, mint hatezer éve az emberiség zöldségnövénye. Őshazája Északnyugat-India. Termése hosszúkás bogyóféle.
Indiában a vaduborka az erdőben körbenövi, körbefutja a fákat. A falvakban pedig a kerítés mellé ültetik, hogy a magasra kapaszkodó növényzet árnyékot adjon. Van, amikor támasztékokra futtatva nő a kertekben. Olyan magasra is felnyúlhat, hogy egy-egy uborkatermés a másfél métert is eléri.
Európában szabadföldön és kertészeti üvegházakban, vagy hatalmas fóliasátrakban termesztik
Amikor még ritkaságnak számított az uborka, Második Mahomed török szultán szigorúan megbüntette alattvalóit, ha megkóstolták a messzi földről kapott ajándék-uborkát.
Ma már télen-nyáron vásárolhatunk friss uborkát és finom zöldségételeket készíthetünk belőle. Régebben télen csak savanyúságnak fogyasztották. Ásványi anyagai, vitaminjai a veseműködést szabályozzák. Bőrtápláló hatása miatt a kozmetikai ipar is felhasználja.
13. ZÖLDSÉGNÖVÉNYEK (LEVESZÖLDSÉGEK)
Petrezselyemkoszorú, zeller-szobadísz, kapros bokréta
A kapor, a zeller és a petrezselyemzöld ismert volt az ókori világban, csak akkor még nem fűszernek használták. A régi Egyiptomban, majd Görögországban a petrezselyem a bánat jelképe volt, s koszorúba fonva a fejükön viselték.
Csupán a középkorban fedezték fel a zöldség és fűszernövények finom ízét s velük fűszerezték, ízesítették ételeiket az emberek.
A régi görögök zellerzölddel díszítették szobáikat. A versenyző sportolók fejét pedig zellerkoszorú díszítette. Gyógyszernek is alkalmazták: főtt gumóját jól lehűtötték és hideg borogatásnak rakták a fájó testrészre. A zellermag olaja pedig az emésztést segítette.
Az ókorban a kaprot igen szép növénynek tartották, illatát azonban a rózsa „legyőzte”. Ám a virágcsokrokban mint díszítő zöldnek, mindig helye volt! Napjainkban a kapor levesnek, szósznak is finom! Sokféle ételt ízesít, az uborka- és egyéb savanyúságnak kellemes aromát ad.
Elmondhatjuk, hogy a mai étvágykeltő, étvágygerjesztő, különleges íz- és illatanyagot biztosító három zöldségnövény – valamikor a történelemben – csokor-, szoba- és fejdísz volt. Jó kétezer év alatt azonban úgy megváltozott az emberek véleménye és ízlése, hogy ezeknek a növényeknek a használata, alkalmazása is teljesen átalakult.
){kind=link}