Telt ház fogadta a 80. születésnapját ünneplő dr. Prokopp Mária művészettörténész asszonyt március 25-én a városunk könyvtárában megrendezett könyvbemutatón. Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár gondozásában megjelenő Városunk és múltunk sorozat 5. köteteként látott napvilágot Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története című könyv. A kötet szerzőjével Bánhidy Vajk beszélgetett.
Posts tagged as “Berda József”
A Helischer József Városi Könyvtárban 2016. november 14-én Sipos Lajost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorát köszöntötte Várady Eszter igazgatónő, majd a Szép Kapu Irodalmi Színpad előadása következett. Szilágyi Ferenc színpadvezető Berda József verseiből állított össze egy csokorra valót, amelyet Virág Eszter, Cseh Ferenc és Horváth Gergely adott elő. A versek után Sipos professzor urat Bánhidy Vajk kérdezte. A professzor elsősorban Babits-kutatásairól ismert, most mégis Berda Józsefről írt hiánypótló kötetet. Kevesen ismerik ma már Berda József nevét és verseit. A vendég szerint ennek több oka is van. Egyrészt sok a költő Magyarországon, és ezért nem mindenki marad meg az emlékezetben. Berda József is ezek közé tartozik, hiszen művei kis példányszámban jelentek meg, ráadásul nem akart a szocializmus időszakának fősodrába illeszkedni, nem tudták semmilyen célra felhasználni.
Parkoló a patika előtt
Kertváros patikája tovább folytatja a felkeresőket minél magasabb szintű kiszolgáló beruházásait. Két éve új, díszburkolatos járdát építettek a kaputól az épület bejáratáig. Tavaly őszön új, kőlábazatos, kovácsoltvas kerítést - gépkocsi bejárati kapuval és személybejárati ajtóval, hirdetőtáblával - készítettek. Idén már elkészült az épület bejárati ajtaját és a kirakatát védő kovácsoltvas előtető, átlátszó műanyagfedéssel. Vele egy időben kiépítették a patika esti, éjszakai külső megvilágítását.
Javítják az árvízvédelmi gátat
Akik a napokban Esztergomban, a Kis–Duna sétányon közlekednek, azok szorgos munkásokat látnak a betonmellvéden dolgozni. Az ott dolgozók egyik vezetője elmondta, hogy a betonmellvéden található repedések kimélyítését, majd tömítését, a betonfelületen „kitüremkedett” betonacélok rozsdásodást gátló festése utáni borítását, a vízoldalon a meglazult kőtömbök cseréjét, pótlását, majd betonba rögzítését végzik.
„Étel, ital, álom. Boldogít e három!” - írta Jókai Mór a legnagyobb magyar író. Jókainak ez az egyszerűnek tűnő bölcsessége megadja a választ kérdéseinkre. Az első természetesen a fizikai test táplálása, ami nélkül a lélek üzenete sem fogható számunkra, tehát a kenyér. Gyermekkorom idején Esztergomban, ha leesett a földre, konyha kövére vagy a padlóra egy levágott szelet kenyér, akár annak egy kis darabja, felvettem és megcsókoltam. Így tanított a nagyanyám, aki mindig keresztet rajzolt a megszegni való kenyerünk aljára a nagy szelőkéssel amelyet Czirók nagyapám előzőleg gondosan élesre fent. Megint lesz csókolni való kenyér! Az ország kenyere.