A Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozatának Tatai Régiója Téli tárlatot rendezett a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház – Folyosó Galériáján (Népház utca 5.), amely december 31-ig megtekinthető a nyitvatartási időben. A csoportos kiállítás kurátora Sz. Mákos Margit régióvezető.
A magyar kultúra és honvédelem már történelmi hagyományainkat tekintve is ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, és ez napjainkban sincs másképp. A Honvéd Kulturális Egyesület 1992-ben Kaposvárott azzal a céllal jött létre, hogy a honvédelmi kulturális értékeket megőrizze, ápolja és a civil társadalom felé önszerveződő módon terjessze. Az Egyesület Képzőművészeti Tagozatának feladata a katona-képzőművészek alkotói feltételeinek, és műveik megmutatkozási lehetőségeinek segítése, honvédelmi témájú alkotások létrehozásának támogatása. A Képzőművészeti Tagozat évente több kiállítást hoz létre, amelyek között vannak professzionális és amatőr alkotók bemutatkozásai, valamint országos seregszemlék és a régiók tárlatai. A Képzőművészeti Tagozat Régióiban ma már többségében vannak azok az amatőr civil alkotók, akik elfogadták az alapszabályban rögzítetteket, és két fő ajánlásával a közgyűlés felvette tagjai sorába.
Meg kell említeni, hogy az 1947–1957 között működött a Honvéd Képzőművészeti Stúdió, amelynek id. Imre István (1918–1983) Munkácsy-díjas, Kossuth-díjas festőművész, grafikusművész volt a vezetője, és olyan jeles művésztanár is dolgozott benne, mint Szentgyörgyi Kornél Kossuth-díjas festőművész. Mindkét nagyszerű művészt volt szerencsém ismerni.
Réti István (1872–1945) festőművész, a Nagybányai Művésztelep egyik alapító tagja mondotta, hogy „Minden szép és igaz legegyszerűbb forrása a természet.” Valóban így van, a természet a legnagyobb tanítómester, csak figyelni kell rá.
Akik a festészetben nem a meghökkentő, irracionális formákat és színeket keresik, hanem szívesebben veszik a valóság harmonikus tónusaival ábrázolt tájat vagy embert, azok sok örömet találnak e kiállítás természetelvű képeiben. A vicc és az ötlet még nem művészet. A szépművészetet szerető közönség mára már elszokott a kortárs kiállítások látogatásától, mert nem kíváncsi a falakon és a térben elhelyezett undormányokra, gnóm alakokra és szörny vízfejekre. Ezek élvezetét meghagyja a polgárpukkasztó és tehetségtelen készítőikre, valamint az őket tudatlanságból vagy éppen tudatosan favorizáló kurátorokra és kenyéradó gazdáikra.
A zsűrizések során ma nemcsak a valóban üres, de tartalmas munkát is elutasítanak, ha a megjelenítés jegyeire „elavultságot” lehet ráfogni. Ezzel szemben a legalaposabb ásatag közhely is könnyen kaphat művészi rangot, ha a megjelenítésben a divatos vagy modernek mondott „formabontás” sematikus rejtjelein keresztül érvényesül a semmit mondás. Éppen azok kerültek élre, akik elhatározottan hátat fordítanak a tradícióknak, s ez általában azt jelenti, hogy nem is kíváncsiak a tradíciókra, nem is ismerik azokat.
Különös ellentmondásnak tűnik, hogy a technikai civilizáció rohamos fejlődésével, bámulatos vívmányainak terjedésével egyidőben a képzőművészetek közül egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a természetelvű festészet. A különféle és mind szélsőségesebbé váló neomodern irányzatok befolyása rohamosan csökken, s közben a pleinair piktúra közönsége növekszik, a műkereskedők arról számolnak be nemzetközi találkozóikon, hogy fokozódik az érdeklődés a klasszikus hagyományok szellemében létrejövő műalkotások iránt. A számítógépek, robotok, toronyházak világából az emberek az erdők-mezők burjánzó növényei, énekes-madarai közé vágynak, otthonuk falára legszívesebben tájképeket, virágcsendéleteket akasztanak. Ennek ellenére van még néhány hazai műkereskedő galéria a háttérhálózatával együtt, akik még vállalják a kiválasztott „művészeikkel” együtt a körülményesen kidolgozott elmélet szolgálati szabályzatát. Azért már megfigyelhető egy-két felkent Janus arcú „művészüknél” az óvatos kígyómozgás a valóságábrázolás felé, persze ez a tehetség függvénye is.
A kiállítás képei: A. Bak Péter: Tél az erdőn című olajképén a téli táj színességét jeleníti meg a festői valőrök gazdag alkalmazásával. B. Bálint Mária: Tél Tatán című romantikus hangvételű esti városképe hóesésben. A képi egyhangúságot feloldja a kutyáját sétáltató nő kabátjának piros színe. Bócsó Rozália: Fjord című akrilfestményén a barnák és a kékek festői árnyalataival kelt izgalmas képi feszültséget. Szentlélek című figurális kompozíciója szakrális témát dolgoz fel. E. Pócs Edit: Téli erdő című monokróm festménye grafikai hatást mutat. Tél a csónakázó tónál című hangulatos pasztellképének érzékletesen finom színvilága figyelemre méltó. H. Katona Erzsébet: Téli séta című friss, ropogós, ragyogó színvilágú figurális vízfestménye a rajzosság és a lágy festőiség határmezsgyéjén mozog. A fák és az ég technikai megoldása jó. K. Janka Erzsébet: Tél az erdőn című a farostlemez érdes felére festett olaj tájképén szépek a fény-árnyék kontrasztok, a napsütötte erdő színbéli megoldása. A képen átlósan keresztülhaladó út segíti a kompozíció egyensúlyát. Tata télen című festménye a fényképhez ragaszkodás szintjén maradt. Kveta Marsalova: Cigánylány című nagyméretű olaj-, vászonképe modelljének szép és kifejező arcában a festő jól érzékelteti a lány fájdalmát, bánatát. Jellegzetes a rózsa a hajban és a színes ruha. A kiállítás egyetlen, kimondottan figurális festménye. K. Pongó Anna: Téli táj című akvarelljének vertikális kompozíciója szinte kihasít a tájból egy keskeny szeletet. Drámai hatású az előtér tömbszerűen fogalmazott robosztus formái és a háttér lágy, elmosódott megoldásának ellentéte. Mudroczki Kati: Téli kép című akvarelljén szépek az előtér fáinak erőteljes grafikai megoldásai és a háttérben lévő épületmotívum puhább festői ábrázolása. A nagybányai festőknél látunk hasonló kompozíciós megoldásokat. Petlánovics Mária: Tél a ligetben és az Elmúlás című vízfestményei egységes színvilágúak. Ketten című olaj, figurális, őszi tájképe festői értékekkel gazdagon előadott. Rochlitz György: Turul téli fényben című akvarelljén szép és kifejező a friss hó puhasága és a fények tiszta játéka. Hóolvadás című friss, ropogós akvarellje a festő uralta technika magas színvonalát mutatja. A barnák és a szürkék színharmóniájában gyönyörködhetünk. Alkonyat Szt. Georgenben című hangulatos akvarellje bonyolult kompozíciós rendben, mesterien ábrázolja a kisvárost az alkonyat rózsaszínes-violás effektjeiben. Mindhárom mű a kiállítás kimagasló kvalitásai. S. Helter Erika: Erdei fény című misztikus táblaképének témája a különleges fényekkel teli fenyőerdő. A tél dermesztően hideg kéksége árad az izgalmasan megmunkált felületről. Sulyok Teréz: Utcaseprés című zamatosan és nagyvonalúan festett téli városképén szép színakkordokat látunk. Szerencsésebb lenne a kompozíció a figura nélkül. A tél illata című olajképe esetében ugyanez a helyzet. Szépen kezelt a téli erdőrészlet, viszont egy oda nem kívánkozó női fej illetéktelen bekukucskálása a tájba megzavarja a kompozíciós egységet. Sz. Mákos Margit: Karácsonyi hangulat című akril-, vászonfestménye színeiben is jól adja vissza az ünnep melegségét. A kompozíció is átgondolt. A vén csavargó című figurális képe is a télhez kapcsolódik. Néhány tört színt használ ehhez az erőteljes, markánsan festett képhez. Szám János: nagyon szépen, mívesen megmunkált vörösréz domborításai a Hölgy népviseletben, és az Oroszlán címűek. A kiállítás egyedi darabjai. Bódis hegy című, néhány színnel megrajzolt téli erdős tájképe a pasztelltechnika és a kiállítás rangos darabja. T. Katona Anna: Snowboard I-II. című figuratív sportképe dekoratívan telt színekkel, plakátszerűen rögzíti ennek a nem veszélytelen sportnak egy-egy jelenetét. Török Viktória: Naptár oldal című precízen megtervezett és megfestett, a karácsony hangulatát jól visszaadó naptár oldal terve, amelyet meg is kellene valósítani. Vincent H. István: Gyümölcsös télen című olaj-, vászonfestménye üde színfoltja a kiállításnak. Az impresszionista stílusú kép jól komponált és színben gazdag. Előnyére válna egy szép keret, amely öltözteti a képet. Zsolnai Katalin: Afrika virága című kvadrát méretű festményén dekoratív színességgel ábrázolja az egzotikus virágot. Tavirózsa című nagy vízfelületű tájképén az előtérbe komponált vízivirág fehér színének és a környezet kékjeinek szintén van dekorativitása. Tél című akvarellje a világos és sötét, a fény és árnyék izgalmas festői játékára épül.
Mindig jó dolog, amikor valaki a szabadidejében létrehoz valamit, alkot. Bár minden ember így cselekedne, akkor szebb lenne a világ. Én kiábrándultan nézem a pénzdiktatúra vezérelte művészet fejleményeit. Magyarországon tekintélyelvű művészettörténet létezik. Keresztapám, Rudnay Gyula Kossuth-díjas festőművész, főiskolai tanár szavai jutnak eszembe: „A világ minden kultúrnemzetének féltett kincse az őt kifejező művészete. Mert egy nemzet annyit ér, amennyi kultúrájának mélysége vagy magassága. Kultúrájának fokmérője mindig saját művészete volt és lesz.”
A fotót Jackl Károly készítette.
