Press "Enter" to skip to content

Hírek Esztergom-Kertvárosból – 2012. március 18.

 Megnyílt a Pala piac

Hosszú előkészítés, szervező munka után március 16-án, pénteken, a reggeli órákban megnyílt a Pala piac. Valós igények kielégítésére, vállalkozásban létrejött a Palatinus tó öböl részénél, a volt homokvasút fogadó részénél, szabad területen és csarnokban a Pala piac. A reggeli órák pangása után az idő melegedésével megélénkült a felhozatal és az érdeklődés is.
A Bocskai sor végén, a Kacsa csárda mellett 6000 négyzetméter szabad területen és 450 négyzetméteres árusító asztalokkal ellátott csarnokban várja a környék vásárolni szándékozó lakóit és eladással foglalkozókat. A piachoz nagy parkoló is tartozik.
A terület teljes közművesítéssel rendelkezik. A csarnokban lévő helyiségek egy része már kiadásra került. (Étel, ital, lángos árusok vették birtokukba a helyiségeket).
A 65 év feletti őstermelők ingyen árulhatnak. A piac csütörtökön, szombaton és vasárnap 6 és 16 óra között várja az érdeklődőket.

Színházlátogatás

Kertvárosért Baráti Egyesület a februárban elfogadott éves tervében foglaltak szerinti kulturális programjának keretében március 16-án autóbuszos kirándulást szervezett Budapestre. A Mikroszkóp Színpadon, az Övön alul, vagyis szex a lelke mindennek című zenés, vidám, pikáns, néhol sikamlós műsort tekintették meg. A műsor kimondottan felnőtteknek szólt.
 

Borbarát klub kirándulása

A Kertvárosban működő Borbarát Klub tagjai kedden Gyermelyre kirándultak. Egyik tagjuk ott lévő szőlőjét, pincéjét látogatták meg. Ragyogó, napos időben a lankás, szép helyen lévő területet bejárták. A tavaszi szőlőmunkákról esett szó. Gyakorlatban tekintették meg a szőlőmetszés fortélyait. Bemutatásra került a két – három szemre metszés technikája, a nyolc szemre terhelés módszere, a sárszem szerepe, a szálvesszőzés, a kordon kialakítás, az idős tőkék ifjítása, a bujtás, a termőkarok kialakítása, a döntés. A tanulságos „munkák” elvégzése, megtekintése után a tavalyi termésből koccintás, kóstolás következett hozzáillő finom borkorcsolyával.
A tavalyi termés a sokévi átlagnál több és jobb minőségű volt. A borbarátok bíznak az idei jó termésben is. Ezért szakszerűen, megbeszélve, egymás tapasztalatait felhasználva végzik a szőlőmunkákat.

Környezetvédelmi nap

A Palatinus tó területén működő Dorogi Bányász Horgász Egyesület március 24-én, szombaton környezetvédelmi napot tart. Ekkor horgászok a tó környékén összegyűjtik a felgyülemlett szemetet és azon nyomban gondoskodnak az elszállításról.
A szervező elmondta, hogy a stégeknél keletkezett építési törmelék nem tartozik a szombati takarítás tárgykörébe. Annak elszállításáról a tulajdonosnak kell gondoskodni.

Takarítás a Fekete hegyen

A Természetjáró Egyesület pénteken a Fekete hegyen lévő turistaházukat és környékét tették rendbe a tavaszi természetjáró szezon megkezdése előtt.
Az ott összegyűjtött és zsákokba rakott szemetet gépkocsikkal lehozták a hegyről.

%d bloggers like this: