Sokat gondolkodtam azon, hogy miért én állok itt…
Művészettörténész nem vagyok, így ne várjanak átfogó elemzéseket. Ez az Önök dolga…
Sem esztéta, sem kritikus.
Mondhatnám, hogy régóta ismerem Istvánt. Nagyjából 15 éve. De ez biztosan nem rekord a jelenlévők között.
Talán, mert családtag vagyok… Na, ezt nem kellett volna ideírnom…
Én porcelánnal dolgozom, formákkal, fehéren.
Amikor nála járok a műteremben, rögtön megy előre, hív, hogy „nézd, ezen dolgozom most”. És sorolja, hogy az azért került oda, mert…, az a szín mennyire el lett találva, és hogy a kompozíció is de jól sikerült… de… valami még sincs a helyén, valami hiányt érez. Ekkor megpróbálok hozzászólni, hogy „esetleg ott jobb oldalt, ott, középmagasságban és talán lent, mintha nem volna ki az egyensúly. Elkélne egy kis határozottabb szín, valami nehezebb. Mert mintha billenne az egész…”
Következő alkalommal kép már a falon. Mutatja. S hogy még hozzányúlt kicsit – ki tudja, talán most esetleg készen van, majd kiderül, lehet, hogy évek múlva. Kerültek még foltok, jobbra és lent.
Beszél a kertről, a természet ébredéséről. Nem, nem is a kertről, hanem a természetről, sőt a tájról. Fényekről, benyomásokról, élményekről. A tavaszi hajtások színéről, hogy már kel a saláta és ott az eper is.
Újságolja, hogy kapott egy rakás kicsi vásznat. Nem szokott kicsit festeni, nem férnének el teret kívánó, képet átfogó geometrikus vonalai. Kapott kicsi felületeket kis méretben festeni, s lelkes, hogy olyanokat festett, hogy ő is meglepődött. Sehol vonalak, nagy foltok, mint egy Rippl-Rónai részlet kinagyítva. Úgy hangzik, mint egy világ tetejei kaland, amikor mondja.
Karácsonyra japán akvarellt kapott. És egy héttel később már halljuk is, hogy kipróbálta, és azok a színek, hogy élnek, milyen elevenek. Amikor nála járok, már nem látszik, hogy két hete még új volt. Az a kék szín, mondja, az a legszebb a világon. Kell majd belőle új, mert már fogy, nagyon.
Szeret mesélni, vagyis szeret szóban is mesélni. Verset, Hamvast, könyveket, Hamvast. Meg Molnár Sándort is…
Aztán meg jönnek a technikák, hogy most már tudja, hogy régen nem úgy került az olaj a vászonra, de most már megvan. Utánajárt, kísérletezett. Kipróbálta máshogy is, de úgy mégsem jó. Több kell a pigmentből, és a tojástempera sokkal szebb alul, majd átsejlik az olajon.
És ekkor rájövök. Technikák, benyomások, ötletek. Gondolkodás, kísérletek és újra nekiveselkedés. Nem is állunk messze egymástól. Azért mondhattam el most e szöveget, mert mindketten alkotók vagyunk…
Beszélt a csipkebokorról is, vagyis, hogy az is vászonra került. Viszi majd fehérvárra, hogy folytassa. A Fehérvári út, Revák István számára 16 év. Ez a kiállítás ezt összegzi, amolyan korszakhatár talán. Hát így nézzék most…
Máder Barna porcelántervező művész megnyitóbeszéde elhangzott Revák István festőművész Fehérváruutu c. kiállításán, Gogol 9 Galéria, Budapest, 2024. március 8.
Kép: Revák István Reggeli ébredés c. festménye
