Tisztelettel és szeretettel köszöntöm kedves Vendéginket!
Engedjék meg, hogy először bemutassam Önöknek Vdovkina Anasztáziát. Az ő kiállításának megnyitására gyűltünk össze.
Anasztázia Moszkvában született, művészeti középiskolai tanulmányait a Piatigorski Képzőművészeti Kollégiumban, majd iparművészeti tanulmányait a Jeleznovodski Művészeti és Design Főiskolán végezte. Azonban legjobb iskolájának édesapja, a világszerte elismert zománcművész, Nyikolaj Vdovkin alkotóműhelye bizonyult Pobegajlovkában, a Kaukázus nyugati lábánál. 1993-tól az életre való felkészítés mellett a lehető legjobb felkészítést itt kapta, saját, egyedi hangú zománcművészetének kialakításához.
Magyarországra, Kecskemétre, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepre 1996-ban érkezett először, édesapjával. Itt ismeri meg leendő férjét, az erdélyi Egri Andrást, akivel a mai napig Kolozsváron élnek s alkotnak közös műhelyükben. Ennek köszönhető, hogy Anasztázia néhány éve felvehette a magyar állampolgárságot.
Ahhoz, hogy műveit megértsük, szólnom kell erről az iparművészet és képzőművészet határán létező anyagról és technikáról, melynek elnevezése a köztudatban tűzzománcként terjedt el. Az anyagot mesterségesen állítják elő, főként fémoxidokkal színezett szilikátokból. Természetesen szükséges hozzá még néhány adalékanyag, amelyekkel pl. az áttetszőségét, a fém felületéhez tapadásának fokát szabályozzák. Ezeket az összetevőket kerámiatégelyekben az olvasztókemencékben olvadáspontjuk, azaz 1000 °C fölé hevítjük. Csapolással, vagyis a lávaszerű izzó, folyékony anyag hideg vízbe csorgatásakor veszi fel szilárd halmazállapotát, kristályszerű állagúvá válik. Így kapjuk meg a transzparens ékszerzománcot.
Ennek az anyagnak a további kezelésével – pl. malmokban történő őrlésével, újabb adalékanyagok hozzáadásával újraolvasztásával – kapjuk meg pl. azt az alapozó zománcot, ami a hordozó fémre (arany, ezüst, vörösréz, acél) felhordva, egészen olvadáspontja eléréséig felhevítve, a fémmel reakcióba lép. Lassú lehűlésük után megkapjuk azt az alapozott lemezt, amire a tűzzománcozás számtalan technikájával és a különböző zománcok felhasználásával felépíthetjük a képet.
Csak egy példával szeretném érthetőbbé tenni, hogy mi befolyásolhatja pl. egy felület faktúrájának kialakulását. A különböző összetételű zománcoknak eltérő az olvadáspontja. Ha két lényegesen eltérő olvadáspontú anyagot viszünk fel egymásra, a kemence tűzterében az egyik réteg hamarabb fog megolvadni, mint a másik. Amelyik nem éri el teljesen az olvadási pontját, az a réteg a kemencéből kivéve megrepedezik, különböző vonalas mintázatot hoz létre, amely alól az alatta lévő réteg színe előbukkan.
Anasztázia több munkáján is alkalmazta ezt a technikai eljárást. Nagyon hasonlít a kerámiában kraklénak nevezett technikára. Művei közelségében mindenképp megemlíteném a szakma által „plasztikázásnak” nevezett eljárást is. Eredetileg ez a limoges-i zománcra vezethető vissza. Az arc, az emberi test plasztikusságának érzékeltetésére fejlesztették ki ezt az eljárást. Kissé opálos, nem teljesen áttetsző fehér színű zománcrétegek egymásra vitelével érhető el a feketétől a fehérig a számtalan szürke árnyalat. (Limoges-ban 32 rétegben hordták fel, ami 32 égetést jelent.) Anasztázia kikísérletezte a saját, egyedi technikáját. A fehér zománcokon kívül leheletfinom rétegekben kompresszorral vagy kézi pumpával fújva, más színeket is felhord, ami által élőbbé varázsolja az arcokat, kapcsolatba hozza őket a környezetükkel.
Alkotásainak egyik legfontosabb erénye, annak ellenére, hogy tudásában tobzódik a különböző hatások eléréséhez vezető módszerekben, hogy nagyon jó ízléssel és érzékkel felismeri azt a határt, ahol meg kell állni, s csak olyan mértékben használja őket, amíg szolgálják és nem uralják a művet. Borotvaélen egyensúlyozva teremti meg zománcain az emberi lélek érzelmeinek gazdag skáláját.
Alkotásai többségét Kecskeméten, a jelenleg „tetszhalott” állapotban lévő Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben és a Kecskeméti Alkotóházban készítette. Engedjék meg, hogy külön köszöntsem a megnyitón megjelent Ruda Gábort, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület elnökét, akinek köszönhetően Anasztázia többször is dolgozhatott alkotótelepeken. Szintén szeretném külön köszönteni Kálmán Csabát, aki a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely dolgozója évtizedek óta, s Anasztázia alkotómunkájában kezdetek óta legfőbb segítsége.
A kiállított alkotásokon három különböző témát vélek felfedezni. Ezek mindegyikéhez személyes köze van, átélt élmények kötik – talán ennek is köszönhető, hogy műveit őszintének, az általuk kommunikálni kívánt gondolatokat hitelesnek érezhetjük.
Vegyük sorra őket. Az ikonok világához köthető, bibliai jeleneteket ábrázoló műveivel kezdem. Olga Popova, Jengelina Szmirnova és Paola Cortesi: Az ikon című könyvéből ide kívánkozik egy meghatározás, ami segít közelebb kerülnünk ezekhez az alkotásokhoz: „Az ikon önmagában miraculum, csoda, teofánia, megjelenés, epifánia, jelenvalóság. Az epheszoszi zsinati atyák a „templom” szóval határozták meg az ikont, amely eszerint olyan hely, amelyben az ábrázolt titokzatos módon jelen is van, részese a megtestesülés titkának, annak a felmérhetetlen eseménynek, amelynek során »Isten emberré lett, hogy az ember Istenné lehessen«. Az ikonban az istenember odalép mellénk, arra emlékeztet bennünket, hogy mi is Isten képe vagyunk, Isten ikonja, és hogy az a sorsunk, hogy hozzá hasonlókká legyünk.”
Anasztázia a kánon, vagyis a régi szent könyvek szerint előírt törvényszerűségek betartására törekszik, melynek a lényege, hogy a képen nem az alkotó személyes igazságának kell megjelennie, hanem Isten igazságát kell közvetítenie.
Bőkezűen felsorakoztat nekünk több ikonográfiai típust. Kiemelném közülük a Krisztus-ikonokhoz tartozó, a „Megváltó nem kézzel alkotott képmását” (Arkheiropoietosz), vagyis a feltámadó Jézus arcának lenyomatát a halotti leplén, melyen az ember iránti fájdalmas, szenvedélyes szeretetét láthatjuk. Az Istenanya ikonjai közül a „Meghatódott Istenanya” típusból több változatban is megjeleníti az anya és isteni fia közti gyengéd ölelés azon pillanatát, melyben a gyermek Jézus felfedi anyjának a halál és a feltámadás misztériumát.
A művésznő elmondása szerint nemcsak az allegóriákban, a jelképek és a színek használatban törekszik a kanonikus, vagyis az ikonikus szabályok szerinti ábrázolásra, hanem a kompozíciók tekintetében is. Oroszországban az ikonfestők fő segédeszköze a XVI. század óta a „podlinnyik” („hiteles szövegek”), melyben megtalálhatóak például a különféle kompozíciók vázlatos leírásai, az ábrázolandó személyek lényeges vonásai.
Ugyanakkor ragaszkodik egy bizonyos fokú szabadsághoz, aminek köszönhetően kortárs műalkotásokká válnak a képei. Nagy segítségére van ebben a zománctechnika, aminek minden fortélyát ismeri és alkalmazza is.
Második témaköre a természethez és az utazásaihoz köthető. Ezek a művek elsősorban az északi orosz területek hideg szépségét tükrözik, az ott élő népek küzdelmének momentumait örökítik meg. Személyes élményeiből táplálkozik, hiszen több hétig tartó északi vízi utat tett meg csónakon evezve férjével és művésztársával, Alexander Motüljevvel. Megmutatja a kristálytiszta, szinte teljes mélységéig belátható tengervíz élővilágát, a jégtáblákkal és az oxigénért élet-halálról szóló harcot.
Érdeklődésének harmadik nagy területe a különböző kultúrákban élő népek művészete, különös tekintettel a népi textíliákra, hímzésekre. Erdélyi varrottasok motívumaival átszövött dekoratív csendéleteket jelenít meg.
Bármelyik témakörhöz nyúlt, már fiatal korától kezdve megmutatkozott Anasztázia számunkra különleges tehetsége: a zománc mellé különböző anyagú részeket applikál. Leggyakrabban régi, erősen elhasználódott faelemeket, spárgákat, madzagokat, rozsdás fémlemezeket. Az utóbbi években megjelentek munkáin a régi időkből ránk maradt, anyagukban megsárgult hímzésfoszlányok is. Velük teremti meg az egyensúlyt a csillogó, tetszetős zománcfelületekkel.
Ez az orosz iskolának köszönhető, amelyen felnőtt, s melynek legértékesebb tanításait talán öntudatlanul is őrzi lelke legmélyén.
Az égiek és a földiek áldását kérem Anasztázia Vdovkinára, hogy életművét kellőképp kiteljesíthesse, s megtalálják olyan megrendelések is, amelyek méltóak hozzá, s melyek az életét is megkönnyíthetnék.
Anasztázia Vdovkina díjai:
2003 és 2004 – Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Nagydíja, Kecskemét
2004 –MAOE díja a II. Nemzetközi Tűzzománcművészeti Triennálén, Budafok
2009 – díjazott az I. Nemzetközi Tűzzománcművészeti Fesztiválon, Kijev, Ukrajna
2010 – nagydíj, „Fehér éjszakák képei”, Nemzetközi Tűzzománcművészeti Biennálé, Szentpétervár, Oroszország
Elhangzott a „Megtartó erők” című kiállítás megnyitóbeszédeként, Semmelweis Egyetem, Semmelweis Szalon, Budapest, 2024. március 6.
Anasztázia Vdovkina köszönetnyilvánítása
Én is szeretettel köszöntök Mindenkit. Szeretném megköszönni a Semmelweis Egyetemnek a kiállítási lehetőséget, dr. Merkely Béla rektor úrnak a kiállítás befogadását, dr. Szabó Attila rektorhelyettes úrnak a köszöntőt. Külön köszönöm Varga Edinának és Hollósy Katalinnak a szervezésben nyújtott segítséget, Silló Györgynek a szép éneklést és testvérének a zongorakíséretet.
