Az orosz frontra kiküldött 2. magyar hadsereget 1942 januárjában kezdték el megszervezni. Korábban hazánk az úgynevezett Kárpát-csoporttal, majd 1941 novemberétől az öt dandárt számláló Magyar Megszálló Erőkkel vett részt a Szovjetunió elleni háborúban. A német hadvezetés 1941 végéig nem lépett fel követelésekkel Magyarország irányába. Ribbentrop eredetileg a teljes Magyar Királyi Honvédség részvételét kérte, erre azonban Bárdossy László miniszterelnök nem volt hajlandó.
A 2. magyar hadsereg végül 1942. április és június között vonult ki a frontra, s a német Dél Hadseregcsoport alárendeltségében kezdte meg harctevékenységét. Bekapcsolódtak a nyári offenzívába, melynek során a Vörös Hadsereg folyamatos visszavonulásban volt, kerülve a nagyobb ütközeteket. A magyarok így is mintegy 20 %-os veszteséget szenvedtek.
Miután 1942. november 22-én befejeződött Sztálingrádnál a 6. német hadsereg körülzárása, megkezdődött annak fölmorzsolása. A gyűrű biztosítására 1942 decemberében a Vörös Hadsereg délnyugat felé szorította a 2. magyar hadseregtől délre álló olasz csapatokat. A hadműveletek annyira leterhelték a szállítási útvonalakat, hogy az orosz frontra utoljára érkező pihent magyar csapatokat már csak több száz kilométerrel a frontvonal mögött tudták kirakodni, onnan erőltetett menetben, gyalog kellett folytatniuk útjukat. Lajtos Árpád vezérkari tiszt visszaemlékezésében írja: „A doni magyar hadsereg mindinkább úgy érezte, hogy otthon már leírták.”
1942 végén a magyar hadvezetés végre úgy döntött, hogy legalább részben felváltja a fronton harcoló, megfáradt alakulatokat. A váltást 1943. január 13-ra tervezték. Az elsöprő erejű szovjet támadás azonban egy nappal korábban, január 12-én a hajnali órákban indult meg a Don-kanyarban a 42 fokos hidegben. Az oroszok az arcvonal északi részén, az urivi hídfőállásból törtek ki. A 2. magyar hadsereg által védett 200 kilométer hosszú Don menti terepszakaszon is támadásba lendültek a jelentős páncélos erőkkel és amerikai hadfelszereléssel, élelmiszerrel támogatott szovjet hadosztályok. A magyar csapatok szívósan és hősiesen ellenálltak, de több mint 200 kilométeres frontvonalat kellett megtartaniuk. Mindezt nyári felszerelésben, utánpótlás nélkül, ugyanis a téli hadfelszerelés nem érkezett meg. A német hadvezetés – a megállapodások ellenére – nem látta el a magyar csapatokat a beígért korszerű fegyverekkel, ráadásul a szállítókapacitásukat sem bocsátották a honvédek rendelkezésére. Az iszonyatos körülmények és a kilátástalan helyzet ellenére a magyar honvédek több napon át keményen ellenálltak, ezzel emberfeletti hőstettet hajtottak végre. A 22. gyalogezred kötelékében esztergomi katonák is részt vettek a Don-kanyarnál vívott harcokban. A többszörös orosz túlerő azonban több helyen áttörte a magyarok védővonalát. Az eredetileg több mint kétszázezres magyar hadsereg, amely már az előző hónapok hídfőcsatáiban is jelentős veszteségeket (26-27 ezer fő) szenvedett, hatékony légierő és légvédelem, kellő számú páncélos egység és páncélos-elhárító fegyver hiányában, élelem, téli ruházat nélkül fokozatosan darabokra szakadt és megsemmisült.
A 2. magyar hadsereg hiába kért a németektől segítséget – amely meg is érkezett 27 db, akkor már elavultnak számító T 38-as páncélos és összesen 9 db rohamlöveg képében. A Dél Hadseregcsoport vezetése megtiltotta a német tartalékok bevetését, a magyarokat azonban az „utolsó emberig” való kitartásra utasították. Az oroszok, mélyen benyomulva a frontvonal mögé, szabályosan vadásztak az egymástól elszigetelt honvéd alakulatokra. A farkasordító hidegben visszavonuló, irhájukat mentő német katonák nem vették fel a teherautóikra a magyar katonákat, sőt erőszakkal azt meg is akadályozták. Nem egy esetben puskatussal vertek a járművekre kapaszkodó magyar honvédkezekre. Ezek után csak magára számíthatott a magyar katona. Odaveszett 100 – 120 ezer honvéd, fiatal élet, erőteljes férfi, aminek máig kiható következménye van. Az ellenségen kívül a fagyhalál is tizedelte a visszavonulókat. A pontos veszteséget megállapítani nem lehet, a szovjet csapatok rettegett, állatias harcmodora miatt a foglyok száma csekély volt, és ezek nagy részének további sorsáról sem lehet tudni. Jaj a legyőzöttnek! A hadsereg maradványait – körülbelül 60.000. katonát – április végéig hazaszállították, a parancsnokság a működését április 30-án beszüntette. Ezzel lezárult a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezete.
A kétségbeesett, szinte sokkos állapotban levő Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka január 24-én meggondolatlan és igaztalan hadparancsában azt állította, hogy a magyar honvédek gyáván viselkedtek, és elvesztették becsületüket. A vezérezredes később megbánta, és visszavonta a megalázó jelzőket, és így fogalmazott: „Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”
Jány Gusztávot a háború után felelőssé tették a doni tragédiáért és kivégezték. A rettenetes megpróbáltatások után hazaérkező alig hatvanezer magyar honvédet a háború után hatalomra kerülő kommunista banda „a fasiszták oldalán, a Szovjetunió ellen harcoló” katonákként megbélyegezte, sokuknak egy életen át titkolniuk kellett, hogy harcoltak és helytálltak a pokolban, a Don-kanyarban.
Ezen a napon mély főhajtással emlékezzünk azokra a magyar honvédekre, akik bátorsággal, hősiességgel és helytállással teljesítették feladatukat, valamint azokra, akik hősi halált haltak, és idegen földben nyugszanak.
Fagy keresztjén megfeszítve,
Jéggé fagyott piros vérbe.
Örök alvás álom nélkül,
Vérző élő ettől rémül.
Hómezőkön ember csonkok,
Izzón égő acél roncsok.
Élő ember égett szénné,
Csak a lélek lett vitézzé.
Kihűlt testek elpihentek,
Tiszta lelkek mennybe mentek.
Kárpátoknál sokan sírnak,
Józsi, Jani haza hívnak.
Hősi lelkek hazajárnak,
Hű fiai szép hazának.
Értünk éltek, értünk haltak,
Muszka földben elporladtak.
(Rejtő Ernő: Urivi áttörés)
