A tanulási zavarral és egyéb neurális hátterű diszfunkcióval élők feltűnően magas számban küzdenek hangulatzavarral, mely nem feltétlenül az állapotukból adódik, hanem gyakran életviteli következmény. Lehangolt, passzív-negatív beállítottságunk ellen mit tehetünk?
A rossz környezeti hatásokat gyakran a digitális-információs kultúra rovására írjuk, mely ellen pedig védekezni nem tudunk, hiszen ma ez maga az élet. Mellette persze jól ismerjük az elektrovizuális média gyógyító erejét is.
A diszlexiás, hiperaktív, figyelemzavaros embereknek tudatos életvezetésre van szüksége a teljesítményük növeléséhez, vagy szinten tartásához. Az esetek nagyrészében (ha nincs krízis vagy zavarszintű eltérés) ez elég is. Magyarán, fokozott figyelemmel kell berendezniük a napjaikat, és azt addig gyakorolni, amíg magától nem megy (automatizálódik, készségszintűvé válik).
Fontos tudatosítani, hogy egy-két alapszabály betartása elegendő ahhoz, hogy működőképes(ebb) legyen az életünk. Ehhez az önismeret mellett a helyzetismeret is jól jön.
Mára köztudomású, hogy az internetes böngészés, hírolvasás megizmosítja a felszínes figyelemhasználatot, de az elmélyült, értő olvasáshoz szükséges koncentrálóképességünket és a komplex összefüggések, elvont rendszerek megértését gyengíti.
A túlzott médiafogyasztás butít. A diszlexiások, figyelemzavarral élők az átlagosnál sokkal kitettebbek e téren.
Azt kevesebben tudják, hogy a negatív (elektronikus) környezeti hatások esetén milyen jelentős a genetikai faktor. Vonzalmaink erősen kódolva vannak, öröklött hajlamaink nagymértékben meghatározzák médiafogyasztásunkat, csatornák, műsorok közti választásunkat. Ha a médiához való viszonyunkból profitálni kívánunk, nemcsak a kitettségünket kell tudatosítani, hanem komolyan kell számolnunk a velünk született hajlamainkkal is. A környezeti és genetikai befolyás egymástól elválaszthatatlan, kölcsönös.
Diszlexiás, figyelemzavaros ember – mivel a negatív hatásokra az átlagosnál veszélyeztetettebb – a médiafogyasztására különösen figyeljen! Számára nem alibi, hogy mások is így élnek, nem irányadó, hogy a környezete mennyit fogyaszt. Ha lépést akar tartani velük, ha teljesítményét növelni akarja, akkor számára a kevesebb a több. Tudnia kell felismerni, megszabni a maga határait.
Eddig az önismeret. Ezt követi a helyzetismeret: mit fogyasztunk, milyen tartalmakat, miért?
Egy átlagos médiafogyasztó borzasztó mennyiségű negatív információval, rémhírrel táplálkozik napról napra. Ez nyilvánvalóan nem emeli a közérzetét, nem javítja a hangulatát.
Ami a legnagyobb erőfeszítésünk a fejlesztés-fejlődés során, hogy tanulásra alkalmas neurális állapotba (hangulatba) kerüljünk. Vagyis nyugodtak, reményteliek legyünk.
A fentiek apropóján három nagy hazai hírportál szalagcímeiben böngésztünk egyik délelőtt, az alábbi eredménnyel:
A 3 portálon a negatív hírek 87–93% között mozognak. Megdöbbentő a jó és rossz hírek aránya. A reggeli órákban az egyik legnagyobb hírportálon mindössze egyetlen jó hír szerepelt az első 50 szalagcímben. Vártunk néhány órát a pillanatnyi irreális eredmény miatt, így 93%-ra tornásztuk le a rossz hírek maximumát. Tehát ez egy igen megengedő számítás (nevezzük inkább aránynak), ennél csak rosszabb lehet a helyzet.
A hírek mindennapi táplálékaink, a rossz hírek még inkább, mert szinte csak az van…
Nem titok, hogy az emberiség rossz hírhez való vonzalma (evolúciós, ősi késztetésünk tisztában lenni a ránk leselkedő veszélyekkel) a túlélést szolgálja. Másik ösztönös, zsigeri tudásszomjunk az erő hollétéhez kötődik: a hatalommal kapcsolatos jólinformáltság okozta biztonságérzetünk kívánja így.
A fentiek szerint abban, hogy mi mit fogyasztunk, a média felelőssége korlátoltabb, mint gondoljuk. Mi döntünk. Megnyitom vagy sem?! Micsoda jellembeli erő kell ahhoz, hogy saját (ősi) ösztöneink ellenében döntsünk. Minden nap.
De nem árt, ha tudjuk, amikor hírt olvasunk, arányaiban a következőkkel etetjük lelkünket: gyilkosság és erőszak 30% körül, szerencsétlenség és baleset 15–20%, szenzációhajhász és degradáló cikk 25% körül, gazdasági bajok és vitás/peres ügyek 15–20%, egyéb negatív esemény: 10–15%.
Drága terápia
10–30 ezer forintot fizetünk terapeutánknak egy óráért, hogy segítsen emelni a hangulatunkat, meglátni a fényt az alagút végén. (Előtte-utána a nap 8–10 órájában megállíthatatlanul ömlik ránk a negativizmus.)
Ingyen terápia
Ha emelni akarjuk hangulatunkat, magabiztosságunkat és ezáltal teljesítményünket, legalább időlegesen minimalizáljuk az internetes hírfogyasztást. Főleg a fontosabb élethelyzetekben, teljesítési szituációkban, krízisben engedjük meg magunknak a részleges tájékozatlanságot.
Kép: A használatból kivont és az utcára tett tv (Ruda Gábor fényképfelvétele)
