Press "Enter" to skip to content

Hírek Esztergom-Kertvárosból – 2012. február 26.

 Emlékezés Balassa Bálintra

Az Esztergomban ténykedő Balassa Bálint Társaság a soron lévő ülését a Féja Géza Közösségi Ház és a Komárom – Esztergom Megyei Levéltár közös rendezésében, a Bálint naphoz kötődően, Balassa Bálint köszöntése címmel tartotta. Helyszín a Levéltár épületének kiállító terme. A Levéltár vezetője, Csombor Erzsébet köszöntője után a Társaság elnöke, professzor dr. Prokopp Mária, megnyitójában kitért arra, hogy a Bálint naphoz kötődően tudatosan tarják most az ülésüket. Ezen kívül okot adott az, hogy a napokban átadott Balassa – emlékkard első ízben 16 évvel ezelőtt került odaítélésre. Az is motiválta az időpontot, hogy a következő napon lesz a Balassa iskola 100 éves. Közre játszott az is, hogy az Esztergomi Vármúzeum a „téli szünet” után Bálint – nappal nyit. Egész napos rendezvény lesz.

A Balassa iskola igazgatója, Meszes Balázs, mindenkit meghívott a 100 éves ünnepségükre. Ennek keretében emléktáblát avatnak Hágelmayer István, egykori tanulójuknak. Ő a rendszerváltás után a Számvevőszék – hosszú időn át – elnöki tisztét töltötte be.
Lovag Molnár Pál, a Balassa – emlékkard kuratórium titkára, elmondta, hogy idén az emlékkardot Tornyai József költő, műfordító kapta. A továbbiakban az emlékkard odaítélésének létrejöttéről, a több mint másfél évtizede funkcionáló eseménysorozat világirodalmi kihatásairól szólt. Kifejtette, hogy még jobban nemzetközivé kell tenni Balassa költészetét.
A rendezvényen a Balassa iskola egyik lánytanulója, Ó én édes hazám című Balassa verset szavalta. A zenés részben Dinnyés József, Balassa érmes énekmondó, daltulajdonos saját gitárkísérettel a korábban a karddal kitüntetettek megzenésített verseiből adott elő számokat. Többek között az első „kardos”, Tóth Bálinttól, majd Döbrentey Kornél, Wass Albert, Nagy Gáspár sorai hangzottak el.
Zárásként a Vitézek mi lehet… kezdetű Balassa művet énekelte Dinnyés József.

Féja Filmklub műsorából

A Féja Filmklub február 29-én – szerdán – 19 órától újabb vetítést tart.
Címe: Felettünk a Föld. (Another Earth). Képzelet világába visz a film. A földivel párhuzamosan létező világ felfedezése a film témája.
Várják a vetítésre az érdeklődőket és a tagokat.

Befejeződött Jézus életének hét helyszínéről szóló előadássorozat

Hét estén Simon Zsolt lelkész, kultúratörténész vetített képekkel is illusztrált előadássorozata olyan bibliai helyekre kalauzolta a hallgatóságot, ahová „halandó emberek” közül csak kevesen járhattak.
Nagy értéke volt a vetített képeknek abban, hogy a kétezer évvel ezelőtti lakott vagy lakatlan helyszíneket, emlékeket, művészeti alkotásokat, szobrokat, feliratokat, ásatási eredményeket és a mostani állapotokat egymás mellé tette.
Több ismert és híres filmből részletek kerültek vetítésre, amelyek Jézus életével foglalkoztak.
Az előadássorozat hozzájárult a bibliai történetek, a Megváltó életéhez kötődő helyszínek megismeréséhez. Estéken át lépésről lépésre követhető volt a Megváltó élete a születéstől Egyiptomon, Názáreten, Kapernaumon, Szamárián, Jerikón, Bethánián át Jeruzsálemig.
Szinte érezhető volt a végkifejlethez vezető út, a történések állomásai, a főpap háza, a törvény háza, Heródes palotája, a Via Dolorosa, a Golgota az Olajfák hegye.
A befejező előadás végén a hallgatóság az előadássorozat anyagát könyv formában, ajándékként, megkapta.

Kérés!

A kertvárosi katolikus templom Szent Erzsébet Karitász Csoportja újra szeretné indítani, a kertvárosiak által már ismert, ingyenes ruhaosztási tevékenységét rászorulók részére. Ismert tény miatt kell új helyre költözniük. Az Arany János Általános Iskola hetven év után a Kassai utcából elköltözött. Ezzel megszűnt az ő helyük is.
Az új hely megteremtéséhez segítséget kérnek.
Önkéntes kőműveseket keresnek a Polgármesteri Hivatal Kirendeltsége épületében lévő hátsó helyiség tatarozásához. Ebben a helyiségben szeretnék a ruhaosztásokat tartani. Ehhez viszont előbb alkalmassá kell tenni erre.
Aki tudna segíteni, az a következő két elérhetőség valamelyikén jelentkezzen: Benedek Jánosné (tel.: 33/319 – 743); Szabó Andrásné (tel.: 33/319 – 104).

%d bloggers like this: