A Csemadok Párkányi Alapszervezete érdekes előadásokkal, könyvbemutatókkal igyekszik színvonalasabbá tenni a minden évben tavasszal megrendezésre kerülő Balassi Bálint Napokat. Idén Raffay Ernőt hívta meg a kulturális szervezet elnöksége. A történész neve nem ismeretlen azok előtt, akik vagy hivatásszerűen foglalkoznak a históriával, vagy érdeklődés szintjén próbálnak közelebb férkőzni az elmúlt évszázadok történéseihez.
Az interneten is hozzáférhető Raffay-életrajzból kitűnik, hogy a szegedi egyetem történelem szakán végzett történész sokoldalú – elsősorban tudományos és politikai – tevékenységet fejt ki: a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, tanszékvezetője, később rektorhelyettese és a bölcsészkar dékánja. Országgyűlési képviselő 1989 és 1994 között, majd a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Fő kutatási területe a román-magyar kapcsolatok, Trianon és a határon túli magyarság. 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézetnek, és szintén egyik szerkesztője a 2009 januárjában indult Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak.
Legutóbb megjelent könyve a Szabadkőművesek Trianon előtt, mely izgalmas és ezidáig kevéssé kutatott témát taglal. Én nagy kíváncsisággal vettem kézbe a könyvet, mivel – bevallom őszintén – a szabadkőművesek kérdésköre számomra meglehetősen fehér folt a történelemmel kapcsolatos ismereteim között. Ezt a témát valahogy mindig kerülte nemcsak a hivatalos történelemfelfogás, de a történelemtanítás is. Középiskolás koromban a Martinovics-mozgalom kapcsán hallottam először a szabadkőművességről, de sehogy se állt össze bennem a kép. Mert hát kik ezek a szabadkőművesek? Meg egyáltalán, mit takar az elnevezésük? Kőművesek, akik szabadidejükben titkos társaságokat alapítanak, és ott mindenféle, a világtól elrejtett dolgokat művelnek? Szóval éreztem, hogy hézagosak, sőt felületesek az ismereteim e téren, de választ sehonnan nem tudok kapni. Nem akarok bántani senkit, de úgy láttam, tanáraim se tudják igazán a választ, ők is csak tapogatóznak.
Néhány évvel ezelőtt jött el a gyökeres fordulat, az internet megjelenésével rengeteg információ olvasható a világhálón a szabadkőművességgel kapcsolatban, de a figyelmes olvasó gyorsan rájön, hogy sajnos nemhogy okosabb nem lesz a témával kapcsolatban, hanem csak fokozódik a rejtély. Tessék csak beütni az internetes keresőbe a kifejezést, a találatok száma ugyan óriási, de némi túlzással, a magyarázat is majdnem annyiféle!
Raffay Ernő könyvének középpontjában sem a szabadkőművesség eredetének, történetének tisztázása áll, hanem annak bemutatása, hogy miként vált az eredetileg humanitárius tevékenységgel foglalkozó, emberbarát magyarországi szabadkőműves páholyok többségéből harcias, kimondottan keresztény- és nemzetellenes szerveződés. A szerző így ír erről: „Az emberbarátságot és a tudományos kutatást a 19-20. század fordulóján egyes páholyok kevésnek érzik. Megkezdődik a hazai szabadkőművesség átalakulása, melynek lényege, hogy a hangsúlyt a filantrópia helyett egyre inkább a progresszivitásra helyezik, méghozzá a társadalom többirányú, radikális átalakítására.” Raffay levéltári kutatások alapján még a várost is megnevezi, melynek szabadkőműves páholyából a radikális változás elindult: ez pedig Nagyvárad. „A levéltári források alapján egyértelmű, hogy e gazdag váradi emberek nem a magyar nemzetállam megerősítéséért kezdtek küzdelmet” – írja a szerző, aki mindehhez még hozzáteszi, hogy ez a nagyváradi páholy elsősorban a nyíltan felvállalt ateizmusban, végső soron pedig vallás- és egyházellenességében volt radikális. A legfőbb problémát pedig abban látja Raffay, hogy az első világháború előtti időszakban már a magyarországi szabadkőművesség budapesti központja és nagypáholya is radikalizálódott.
A könyv leghosszabb fejezete a magyarországi szabadkőműves páholyok 1867 és 1886 közti történetét taglalja, részletesen kitérve a Magyarország Nagy-Oriense Nagypáholy megalakulására és tevékenységére. Ezt követően képet kaphat az olvasó az egységes szabadkőművesség létrejöttének körülményeiről, végül a könyv az országgyűlés 1910 – 1911. évi vitájáról számol be, melynek központi témája volt a szabadkőművesség. Néhány meglepő, vagy legalábbis számomra meglepő tényről is értesültem a könyv olvasásakor. Kiderült például, hogy Ady Endre szabadkőműves volt. Raffay Ernő pedig ezzel kapcsolatban azt a megállapítást teszi, hogy a szabadkőművesség érdekében föl- és kihasználták a nagy költőt. Ugyancsak új és meglepő volt számomra az iskolai oktatásban oly nagy szerephez jutó, a modern magyar irodalom első orgánumaként jegyzett folyóirattal kapcsolatos információ is: „1908-ban jelent meg először a hazai szabadkőművesek és a hozzájuk közel álló kapitalisták által szerkesztett és pénzelt Nyugat című, rejtetten szabadkőműves folyóirat”.
A könyv elolvasása után a figyelmes olvasó előtt világossá válik, amit Raffay Ernő végig megpróbál bizonyítani – sikerrel: szoros összefüggés van a történelmi Magyarország felbomlása és a szabadkőművesség radikalizálódott, a politikai életre nyomást gyakorló, sőt abban tevékenykedő része közt. A szerző mindezt így összegzi: „…az első világháborút megelőző mintegy másfél évtizedben (a Trianont megelőző két évtizedben) a magyarországi szabadkőművesség szembekerült, pontosabban fogalmazva tudatosan szembefordult az ország magyar népének legfontosabb stratégiai létérdekeivel. Akkoriban e létérdekek az ország területi integritásának megőrzését és a keresztény nemzetállam megtartását jelentették.”
Akinek kíváncsiságát sikerült kellőképpen felkeltenem és netán úgy érzi, megválaszolatlan kérdések fogalmazódtak meg benne, az jöjjön el Párkányba, Raffay Ernő könyvbemutatójára, melyre 2011. április 6-án kerül sor a Béres parton található Csemadok-házban, este 18 órától.
){kind=link}