Szlovák nyelvlecke Párkányban

 Már régen megfogadtam magamnak, ha csak lehet, nyitott füllel és szemmel járok, még az amúgy eseménytelennek tűnő párkányi utcákon is, hisz sose lehet tudni milyen érdekességet lát vagy hall az ember. Még decemberben történt, hogy a sétálóutcán a pár, portékáját kínáló kézműves asztala előtt elhaladva egy rövid beszélgetésre lettem figyelmes. „És szlovákul nem tud?” – kérdezte hallhatóan szlovák akcentussal egy középkorú hölgy az egyik kézművestől. „Én Esztergomból jöttem, nem beszélek szlovákul” – hangzott a válasz. „Jövőre azért már szlovákul is meg kellene tanulni valamit!” – kaptam fel, illetve fordítottam hátra a fejem a válaszra adott válaszon, de többet már nem is hallottam, mert elég messze jártam a párbeszéd helyszínétől.

A rövid jelenet azóta is időnként eszembe jut. Mert hát hogy is van ez? Adott egy esztergomi kézműves, aki átjön a karácsonyi vásárra – nagy valószínűséggel nem egyedül és nem csak ilyenkor, hanem a Simon Júda vásár idején is – portékáit árulni, és nagy a valószínűsége annak, hogy szlovákul nem beszél. Ennek ellenére átjön, hisz úgy gondolja – és tegyük hozzá: teljesen jóhiszeműen –, Párkányban a többség magyarul beszél, ezért nem lesz gondja megértetni magát. Kétnyelvű közegben teljesen természetes, hogy két ember kommunikációjakor az a nyelv kerül előtérbe, amelyiken mindkét fél ki tudja magát fejezni. Párkány esetében ez a két nyelv a magyar és a szlovák, így feltételezhető, hogy olyan ember is elboldogul a kommunikációval a Duna bal partján fekvő városban, aki egyáltalán nem beszél szlovákul. Ha pedig kellő intelligencia szorult az emberbe, akkor eleve tudja, hogy egy teljesen egynyelvű környezetből, jelen esetben Esztergomból érkezett egyéntől nem várható el, hogy szlovákul beszéljen.
A kulcsszó viszont éppen az intelligencián van. Mégpedig az olyan intelligencián, mely nem csinál problémát abból, hogy milyen nyelven szólaljon meg az ember. Még akkor is, ha tudatában van annak, hogy ő bizony a ´többségi´ nemzet – jelen esetben a szlovák – tagja és így mintegy elvárja, hogy nyelvileg mindenki hozzá alkalmazkodjon. A fenti példában említett hölggyel ugyanis az a baj, hogy sajnos azt gondolja: ő gesztust gyakorol akkor, amikor megszólal a ´kisebbség´, tehát a magyarság nyelvén. Sőt, nem igazán szólal meg jó szívvel egy „túlpartról” érkezett ember kedvéért sem, de ha mégis, akkor nem felejti el, hogy erre figyelmeztesse is valamiképpen az illetőt. „Lám-lám én megszólaltam a te nyelveden, holott nekem ez abszolút nem lenne kötelességem, úgyhogy legközelebb ha jössz, már te is szólalj meg az enyémen” – valahogy így lehetne összegezni a hölgy hozzáállását.
Sajnos közép-európai problémával állunk szemben, a „ki az erősebb”, „ki a dominánsabb”, ha úgy tetszik, „ki az úr a házban” problémájával. Szlovákiában az önálló nemzetállam 1993-as megalakulása óta érezhető a nyelvi kizárólagosságra való törekvés. Az államnyelv dominanciáját erőltetik mindenhol, és ez a polgárok szintjén is megjelenik. Szó sincs egyenrangú felekről és nyelvekről, adva van ugyanis egy nyelv, mégpedig a szlovák, mely „visz mindent”. Rangban minden más nyelv, így a magyar is, csak ez után következhet. Ezen a hozzáálláson lehetne vitatkozni, lehetne érveket felhozni ellene, meg ugye a dél-tiroliak vagy éppen a finnországi svédek példájára hivatkozni, de ettől a szlovákiai helyzet még nem fog változni. Leegyszerűsítve a dolgot, én úgy látom: a szlovákok többsége foggal-körömmel védi és óvja, ezzel együtt pedig ragaszkodik ősei nyelvéhez, még akkor is, ha nyelvi kirekesztéssel vagy intelligencia-hiánnyal vádolják őket. A példában említett hölgyből is ez a magatartás jött elő a párkányi sétálóutcán.
Én viszont nagyobb bajt látok abban, hogy a Magyarországon élők közül sokan egyszerűen nem ragaszkodnak az anyanyelvhez. Mintha csak az lenne a fontos, hogy állandóan valamelyik idegen nyelv, általában az angol bűvkörében éljen az ember. Mintha (helyesen és szépen) magyarul nem is kellene tudni. Erre a szemléletre sajnos nagyon ráerősít a média is, ugyanis nem egyszer hallottam már a rádióban olyan hírt, mely szerint állítólag Magyarországon beszélnek a legkevesebben az EU-n belül idegen nyelveket. Szerintem ez egyrészt nem igaz, másodsorban meg kinek gond az ilyesmi? Vajon nem inkább a magyar nyelv oktatására kellene ráerősíteni az iskolákban? Közismeret tény, hogy a fiatalok nagy része képtelen megérteni az eléje tett szöveget. Elolvassa ugyan, de nem tudja értelmezni. Szóval, nem kellene a magyar nyelv iránti aggódást és a nyelvféltést legalább egy alapfokon, de inkább középfokon felébreszteni? Persze az idegen nyelvek fontosságát senki sem vitatja, de nem kellene visszatalálni a középútra vagy a helyes mértékre?
Emlékszem egy tévéműsorra, ahol egy francia egyetemistát faggatott a riporter arról, hogy vajon miért kezdett el magyarul tanulni. „Úgy éreztem, hogy legalább egy idegen nyelvet meg kell tanulnom, és mivel voltak magyar ismerőseim, ezért választottam a magyart.” Számomra ez a „legalább egy idegen nyelv” megfogalmazás volt a legmegdöbbentőbb. Tehát nem kényszerűségből, nem előírás miatt kezdett el idegen nyelvet tanulni a francia diák, hanem azért, mert ő úgy érezte, legalább egyet (!) meg kellene tanulnia. Tehát ez is belső meggyőződésből és belső motivációtól vezérelve történt, nem pedig felsőbb utasításra vagy külső kényszerítés hatására, pláne nem görcsös megfelelni akarásból! Elképedve hallom azt is, hogy sok, magyar felsőoktatási intézményben tanuló fiatal azért nem kapja kézhez a diplomáját, mert nem csinálta meg a nyelvvizsgáját. Párkányból nézve ez szinte hihetetlen. A szlovák egyetemeken és főiskolákon szintén tanulnak a hallgatók idegen nyelvet, akár többet is, de szerencsére eszébe se jutna senkinek a felsőbb minisztériumi körökből, hogy nyelvvizsgától tegyék függővé a diplomát. Mert mi van akkor, ha az egyébként jó képességű leendő mérnöknek vagy orvosnak, esetleg tanárnak nincs nyelvérzéke? Merthogy erre is van példa, és nem is kevés.
Visszatérve az írásom elején említett párbeszédhez, arra mindenképpen kíváncsi lennék, hogy az esztergomi úriember vajon megfogadja-e a párkányi szlovák hölgy „utasítását” és az idei karácsonyi vásárig megtanul-e „legalább valamit” szlovákul. Azt ugyan nem tudom, hogy Párkányban rendeznek-e szlovák nyelvtanfolyamot teljesen kezdőknek, de ha ezen a bizonyos hölgyön múlna, bizonyára több csoport is indulna, főképp Párkányba átjáró, portékáját kínáló esztergomi kézművesekkel.