(Királyvárosi kommentárok)
Ha édes hazánk és nemzetünk a lelkünkben egy katedrális, akkor Esztergom a szent királyváros a szentélye, és most mindenki meglepetten /örömmel vagy rezignáltan/ észleli, hogy a szentélyben forr a gyűlölet! Akik Esztergomban élnek, abból táplálkozott lelki erejük, hogy bár a gyűlölet viharai is tépik a várost, az”Ég Ura” mindig néz minket! Az októberi helyhatósági választások óta viszont megy a „héjjanász az avaron”, elkeseredett marcangolás folyik és bizony nem mosolyog a „Felettünkvaló”, ha lenéz a tépett lelkű városra!
Prózai módon annyi a történet, hogy a tavaszi narancslavina” őszre elakadt és az országos eredményekkel ellentétben /bár a körzeteket telitalálatra hozta a ”narancsliga”/egyéniben egy addig ismeretlen hölgy /aki bizonyos helyi kötődésekkel is rendelkezett/ gyakorlatilag ismeretlenül úgy elverte a kormánypártok helyi jelöltjét, mint a kétfenekű dobot! Bár voltak előjelek hiszen a mindent elsöprő cunamiból itt annyi sikeredett, hogy a jelölt /az őszi vesztő/ éppen hogy átbuggyant a léc fölött!
Az „Esztergom-saga” talán azért is érdemes a lejegyzésre, mert olyan tanulságokat hordoz, amit életveszélyes lenne figyelmen kívül hagyni! Röviden ez egy próbaháború a mellékhadszíntéren! A „Szent Királyváros” eposza megérdemel egy gondolatébresztő előhangot!
Esztergom az elmúlt nyolc évben a kirekesztés sárga csillagával a szíve fölött élte meg a mindennapok mártírumát! Az, hogy a polgármesteren gyakorolta az egész „gyurcsányista propagandagépezet” a céllövést, az
nem sok könnyet fakasztott helyben, mert sajnos ő maga sem törekedett arra, hogy a városi szolidaritás a lokálpatriotizmus páncélját kovácsolja. Mindezen túl az az országnyomorító lelkület, ami aztán föltüzelte a már-már közönybe hanyatló magyar népet, az ebben a városban „sátántangót”járt.
A város, mint írtuk megszokta a csapásokat és méltósággal is viselte azokat, de most mindenki meghőkölt a „semmit Esztergomnak, semmit Esztergomért” gyűlölettől parázsló szellemiségén, ami aztán olyan szemtelen aljasságokban fröccsent ki, hogy „minek a fasisztáknak kórház, minek a fasisztáknak egyetem” stb, és ezt olyan emberek hangoztatták, akiknek alkotmányos kötelességük lett volna a város érdekeit képviselni, mint megválasztott képviselők!
Itt is hatott a lehangoló és terméketlen „gyurcsányimus”ami aláásta Magyarországot, de fölmorzsolta a baloldalt is!
Lokális eset, de országos érvénnyel bír, ezért fentről kell megrajzolni a zuhanó tűzgolyó, az egykori miniszterelnök ballisztikai állandóit.
Soha még senki nem lépett ilyen hatalmas reményekkel a hatalom csarnokába, és senki nem űztek ilyen tragikusan, megalázottan mint őt!
A „harmadik út” szellemi hullámán szörfözött be a hatalomba, mint a szociáldemokrata újjászületés reménysége, és rögtön az elején fölrúgott egy konszenzust, ami a rendszerváltás után született és emelkedett paradigmatikus érvényre. Néhai Antall tanár úr inkább a nemzet, míg Horn Gyula bácsi inkább a nép érdekeit fogalmazta meg, fejezte ki, képviselte és érvényesítette. Ő leszűkítette a frontokat, sem nem nemzet, sem nem nép, meghittjeiből és a megmondó véleményvezér elitből alkotta meg újszerű „Felhőkakukkvárát”. Ami óhatatlanul is egy leszűkített szektaként jelent meg, és szellemiségében is ez uralkodott el. A szektás szellemet meg kellett magyarázni, és erre született a mérgezett és gonosz magyarázat, hogy a „fasiszták” és a fasizmus” ellen kellett ilyen szűkre szabott politikai bunkert építenie, és megindult a célpontkeresés, és hát Esztergom a „klerikálfasiszta fészek” pont kézről állt, ezért aztán az elmúlt nyolc évben a kirekesztő gyűlölködés sárga csillagát varrták a Szent királyváros szíve fölé, és ebben követték helyi fanatikus rajongói! Jellemző, hogy az öreg lokálpatrióta szocik sem akartak ezzel az „Esztergom-faló” nézettel azonosulni! Főnyeremény volt az alibi politikához a várost irányító jobboldalnak! Ezzel igazolták pénzszóró politikájukat. Ráadásul erre a média is ráerősített, és megkezdődött a gyurcsányista stúdiókban és szerkesztőségekben az a zavarba ejtő átok-szitok ária, amivel a Szent Királyvárost szidalmazták!
Ez igazolta azt az elméletet, hogy a politika szidalmazással művelt küzdelem.
Nem nélkülözhetjük az enumerációt sem eposzunkból!
A polgármester /az őszi vesztő/ 90 és 92 között a Fidesz alapítójaként küzdött, és ifjonti hévvel harcolt, majd 92-ben, amikor eldördült az ég és a Fidi, úgy tűnt, eltűnik a süllyesztőben, azonnal otthagyta a narancsos lobogót és haverjaival vállalkozó lett /popcorn és diszkó/, de úgy elszeleltek haverjaival, hogy még a helyüket sem adták át az önkormányzatban, egyszerűen le szerették volna törölni a térképről a helyi Fidit!
Pedig voltak szép pillanatok és álmok pl: ”A Szent városok szövetsége”, de
fagyos közönnyel figyelték, ahogy néhányan küszködünk, hogy a víz felett tartsuk a narancsos álmokat!
98-ban hattonnás hanyattesés volt látni, hogy visszajöttek és rendezkednek.
A helyi népszerű plébános és későbbi püspök volt az új patrónusuk, és a magukkal hozott garnitúrára alapozva mindenkit kiszorítottak a Fideszből.
Ez több volt mint bűn, később végzetes hibának bizonyult mert élesen megmutatta taszító erkölcstelenségüket: nem hitték el hogy lehetnek egy eszme mellett elkötelezett küzdőtársak, nekik csak lepénzelt tettestársaik voltak. Ettől fogva naptári rendszerességgel jöttek és mentek /föltőkésítve/ a
tagok és egyre inkább kiderült, hogy milyen ostobaság volt fölszámolni a bázist. De az egyházi támogatás megvolt és minden eltört dolgot összeforrasztottak egészen addig, míg ki nem nevezték a patrónust egy déli városba püspöknek, attól fogva bántó élességgel rajzolódtak ki képességeinek hiányai, egészen paranoid pillanatokba hullott, amit azonnal észrevett az ellenséges média, és mivel tudták, hogy ugrik, röhögve provokálták! Eljött az ősz, és ütött a sors órája!
A helyhatósági választáson a körzetben az orbáni szellem hozta az elvárt diadalt, de egyénileg a polgármester-választáson a dorogi és helyi népfront jelöltje valósággal elsöpörte őt!
Nem mehetünk el amellett a politikaelméleti tény mellett, hogy milyen hamar és rugalmasan tért magához a baloldal Esztergomban. A történet, egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy ami a„Szent Királyvárosban” történt nem más mint próbaháború egy mellékhadszíntéren! Az őszi választás mint „politikai álarcosbál” lesz része a hazai politikatörténetnek, a byzantynus politika régi reflexét a helyettesek háborúját, vagy a polgári hadszíntéren használatos formulájában kifejezve a „Népfront szellemét”engedték ki a már pókhálós, penész lepte palackból, és nyertek vele!
Először is kovácsoltak egy Fidesz-ellenes helyi egységfrontot!
A helyhatósági választásokon nem feltűnő a sok jelölt, de amikor kiderült, hogy mindet a Fidesz-KDNP ellen küldik, hirtelen fölvillant a jéghideg realitás. Elkövette a helyi jobboldal a végzetes hibát: engedte, hogy egységfrontot kovácsoljanak ellene! Egyéniben nyerhetnek, de a polgármester-választáshoz egynek többet kell szerezni, mint az összes többi, és ez szinte lehetetlen! Ezt a politikai fegyvert itt próbálták ki! A következő törvényhatósági választáson senki nem indít egyéni jelöltet /ezek esélytelenek is lennének/ csak egy közöset, és mindenki reá szavazna, míg a többi kis párt, mert már csak ezek vannak, a listára gyűjtenek, és készen van a diadalmas „Népfront”!
A magyarok baja és erénye is egyben, hogy mindig világbajnokok akarnak lenni! Bár a megszállás alatt eluralkodott az a mentalitás, hogy nem kell győzni csak megúszni, ám a rendszerváltás után újra föllobbant a büszke tűz, a győzelem lángja, és felszínre hozta a magyarok nem kitartó, inkább lobogó jellemét.
A Szent Királyváros a legdicsőbb pillanatok tanúja, színpada, sőt alkotótársa. Az ideutazó hazai látogatók ebből nyernek erőt a szürke mindennapokhoz. Babits azt írta róla, hogy „szent és gyámoltalan város”, de az elmúlt 65 év megaláztatást célzó sorscsapásai kemény büszke embereket neveltek. Volt bőven sorscsapás, mindenki alá rendelték, mindenkit fölé rendeltek!
Ez a hosszú bevezető csak azt szolgálta, hogy megvilágítsam, milyen bizarr helyzetet szült az, hogy most a „dorogi erők” bevették a várost, és komoly belső feszültségek marcangolják a polgári tömegeket! Dorog mindig szeretett volna Esztergom fölé kerülni, de Esztergom fölénnyel söpörte le ezeket a törekvéseket magáról! Most változott a helyzet, a „dorogi erők” demokratikus választásokon elsöprő fölénnyel hozták be adu ászukat polgármesternek!
Természetesen semmi sem dől el a városban, míg nem lép az egyház! A balliberális média valósággal megkövezte a régi polgármestert, de az emberek egyrészt látták a fejlődést, másrészt ismerték botrányos viselt dolgait, így esetleg döntetlen környékére lehetett volna kihozni a nagy őszi mérkőzést!
A püspök úr és a plébánosi kar határozott, és a pirosra tett! Ezzel eldőlt Minden, a nyolcezerből kb. ötezer voksot jelentett, és elsöprő győzelmet a Fidesz-KDNP jelöltje fölött! Voltak a kampányban dermesztő pillanatok is: az egyház képviselői föladva semlegességüket megjelentek az ellenjelölt hölgy nagygyűlésén, parolázva a Jobbik és az MSZP képviselőivel, Isten áldását kívánták a Meggyes elleni választási küzdelemhez!
A Szent Királyvárosban izzik a levegő, kint a szabadban a város főterén zúg a helyi „Tanácsköztársaság”/még nem a Volga!/. A vasárnapi misék szószékein nem éppen narancshívő szentbeszédek forralják a légkört! Ki fogalmazza meg a királyvárosi közjót? Mikor váltja föl a városban a hatalom szeretetét a szeretet hatalma! Ha a tanítás szerint minden perc fejlődése közelebb visz az Egek Urához, akkor itt ez sajnos nem érvényes! A helyzet a politikaelméletben közismert: Esztergomban előállt a politikai társbérlet, ahol legalább egy picikét mindenkinek engednie kellene! De a Fidesz, maga mögött tudva a kormányt és az önkormányzati kétharmados fölényt, keménykedik, míg az új polgármester asszony háta mögött tudva a balliberális médiafölényt és a „dorogi erők” anyagi fölényét szintén megmakacsolta magát! Esztergomban olyan áldatlan lövészárok háború zajlik ami fölmorzsolhatja a város jövőjét!
Erre egy politikaelméleti recept van, amivel az osztrák politikai elit feloldotta a patthelyzetet, és sokáig anyagi fölemelkedést és erkölcsi tekintélyt adott Ausztriának! Aki békét hirdet az mindig lépéselőnyben van! Ezért kellene alkalmazni a híres „Proporzsystem” /arányossági rendszer/ példáját! A politika művészete mindig is a mérték és arány okos alkalmazásán alapul!
Az Egek Ura, a Mi Istenünk, ha lenéz Esztergomra, mostanában ritkán mosolyoghat, adjuk meg jótetteinkkel az Úrnak, a híven szolgáló szívek örömét!
