Mondjuk pontosabban, eltagadott hősköltemény az esztergomi páncélosok hőstette 1944 nyarán, amikor is a kormányzó Budapestre rendelte az Esztergom-táborban fekvő páncélos ezredet, válaszul arra, hogy Baky László államtitkár is a fővárosba vezényelt kb. 3000 csendőrt, hogy így erőszakolják ki a leállított deportálások folytatását.
A Koszorús Ferenc vezérkari ezredes által vezényelt hős esztergomi páncélosok megfékezték a „nyilas csendőrpuccsot” és megakadályozták /igaz, csak időlegesen/ a fővárosi zsidóság elhurcolását. Ez az esemény egy büszke pillanat a magyar és nemzetközi Holocaust történetében, és ebből az aranyfényből, reméljük, vetül egy kevés a tépett történelmű Szent Királyvárosra is. Annál inkább, mivel hogy ma a hazai politikai erők a széljárásnak megfelelően ítélik meg az eseményt.
A közelmúlt balliberális hatalmi rendszere még a középiskolás történelemkönyvekből is kivetette az eseményre vonatkozó részt, és /természetesen/ Weesenmayernek, a Nürnbergi perben a magyarokat gyalázó beszédét tették a helyébe. Bár a tények mellettünk szólnak, de már Lukács elvtárs óta tudjuk, hogy „annál rosszabb a tényekre nézve”/Fichte után szabadon/
Nem pusztán helyi érdekesség, hanem szélesebb dimenziókat is követel, hogy a „Szent és gyámoltalan város” kétszer is beírta magát páncélosaival a magyar hőstörténetbe. Koszorús ezredes mellett a Mecséri János vezette Esztergomi páncélosok voltak azok, akik az 1956-os Forradalom és Szabadságharc történetében szabályszerű páncélos ütközetet vívtak a híres „Juta –dombi csatában”, bár az irdatlan szovjet vasáradattal, azaz a szovjet páncélos fölénnyel szemben tehetetlenek voltak, de hőstettük kivívta az egész szabad világ csodálatát.
A „Koszorús eset” lehetett volna az a „bónusz”, a lengyelek megmentése mellett, amit szembe tudnánk szegezni a magyarokat kívül és belül gyalázókkal szemben!
Vázoljuk fel a körképet: 1944-nyarára már nemcsak sejthető, de biztos, hogy a tengelyhatalmak veszíteni fognak. Mindenki arra számít itthon, hogy talán a nyugati szövetségesekkel szót tudunk érteni, sőt megvalósul reménységünk is, a Szövetségesek balkáni partraszállása, és az ún. ”ljubljanai –folyosón” bezúduló angolszász felszabadítók megmentenek minket a sztálini pokoltól. Sajnos a tények nem erre mutattak, nem az angolszászok, hanem a bolsevisták fognak ránk zúdulni. sőt az angolszász sikerek következtében a szövetséges repülőterek közelebb kerültek hazánkhoz. A gépek hatósugara könnyedén bevette hazánkat. Bár már korábban is voltak bombázások, de ezek inkább csak portyák voltak ahhoz képest, amikor egyszerre megjelent a magyar égen 500 bombázó és 250 kísérő vadász. A fővárost június 25-ről 26-ra érte egy száz bombázóból álló angol kötelék gyújtóbombás támadása, Horthy Miklós kormányzó leírta a pokoli pusztítást másnap a koronatanácsban, és azonnal leállította a deportálásokat!
Hősköltemény 2
Az akkor már 76 éves kormányzó érezte, hogy összecsapnak feje fölött a hullámok, ezért cselekedett így. Klessheimi látogatásán Hitler rikácsolva követelte tőle, hogy működjön közre a zsidóság elpusztításában. A becsületes, sőt tengerészként világlátott ősz államférfi azzal próbált védekezni, hogy Magyarországon a lakosság közel 10%-át teszi ki a zsidóság létszáma, és nem 1%-ot, mint a Német Birodalomban, a vele szinte baráti kapcsolatban lévő nagytőkéseket mégsem szolgáltathatta ki a náci őrjöngésének, mivel ők adták a fegyvergyártás és nehézipari termelés zömét, és így a frontok ellátása veszélybe kerülhetett volna. De ami nagyobb súllyal esett latba, az a nyugatra kikerült Auschwitz – Birkenau jegyzőkönyv volt, amit két a lágerből megszökött szlovák rab állított össze, és adott át a budapesti, a londoni és az isztambuli helyi Zsidó Tanácsnak. A kirobbant felháborodás nyomán sorra érkeztek a tiltakozó táviratok, többek közt V. Gusztáv svéd királytól, Roosevelt amerikai elnöktől, sőt ami talán a legjobban letaglózta Horthyt, magától XII. Piusz pápától is, és mindez június 25-26-án.
Ne felejtsük el, ekkor Magyarország bár szövetséges, de nem szuverén állam. Kállay Miklós, aki 1942 és 44 közt volt miniszterelnök, mindent megtett azért, hogy fékezze a hazai, és kivédje a kívülről érkező náci törekvéseket, ezért Hitler március 19-én elrendelte a Magyar Királyság megszállását /Margaréta Hadművelet/.
A trianoni országrészben kb. 480.000, míg a visszakerült részekben kb. 320.000 volt a zsidóság létszáma. A megszálló németek egy kb. 200 fős Sondernkommandót /különleges bevetési egység/ küldtek Budapestre, hogy felgyorsítsák az ún. „Endlösungot” /végső, megsemmisítő megoldás/. Már előtte is voltak szégyenteljes események, de most mindennek a tetejében, május 15-én elindult az első haláltranszport Auschwitzba. A deportálásokat a nép körében a három „lacinak” nevezett sötét figura irányította: Ferenczy László, Baky László és Endre László. A hazai nácik tajtékzottak a deportálások leállításának hallatán. A németekkel együttműködve határozták el, hogy behatolnak a Várba, és foglyul ejtik a kormányzót, de ez a terv csődöt mondott, ezért határozták el, hogy a rendelkezésük alá tartozó Magyar Királyi Csendőrség közeli és hozzájuk hűséges alakulatait a fővárosba rendelik zászlószentelés címén. Mivel a testőrségen kívül nem volt komoly alakulat a környéken, egy puccs keretében átveszik a hatalmat, és deportálják a budapesti zsidóságot. Természetesen már működtek polgári titkos és nem is olyan titkos szerveződések az ellenállásban, ezek közé tartozott a híres MFM /Magyar Függetlenségi Mozgalom/. Ennek tagjai közé tartozott, többek között, Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, az Esztergomi páncélosok törzsfőnöke is. Lázár tábornok ajánlatára őt a várba kérette a kormányzó, és vázolta előtte a helyzetet, majd megkérdezte tőle, hajlandó lenne-e elhárítani a tervezett csendőrpuccsot. Koszorús habozás nélkül igent mondott, és biztosította, hogy alakulatának mind tisztikara mind személyi állománya igaz hazafi. Hazatérve vázolta a tényállást a tisztek előtt, azaz röviden, más a háború és megint csak más, a gyáva népirtás. Egyetlen áruló sem akadt az esztergomi páncélosok tisztikarában.
De miért volt itthon Koszorús, és főleg miért nem a fronton volt az ezred?
A magyar páncélosok hőseposza megérdemel néhány sort. A tankok, tudvalevő, az I. VH. folyamán jelentek meg először, főleg Flandria sáros, mocsaras poklában. A béke korszakában sokáig haboztak a hadvezérek ,mi legyen a jövőjük. Először eszükbe se jutott, hogy önálló fegyvernembe szervezzék, mivel a lezárult világháborút inkább anyagcsaták, gyilkos tüzérségi pergőtüzek jellemezték, de a motorizáció mindent eldöntött, főleg azért is, hogy olyan „prófétái” támadtak a páncélosok ügyének, mint Guderian tábornok, vagy maga De Gaulle /akkoriban még csak kisebb rangú főtiszt/.
De a nagy sebességgel végrehajtott hadmozdulatok és a tankcsapatok által képviselt pusztító tűzerő eldöntötte a vitát, megindult a páncélos csapatok fejlesztése és kiépítése. Magyarországon egészen más volt a helyzet. A békeszerződések megtiltották a komoly fegyverkezést, így először elég későn, 1931-ben a Rendőr Újonciskola fedése alatt kezdték meg a magyar páncélosok kiképzését. Komoly tankot tilos olt beszerezni, így először dunai uszályokon érkezett néhány német könnyű harcjármű a szállítmány alá rejtve. A 30-as években, mivel kifejleszteni saját erőből nagyon költséges lett volna, a gazdasági világválság körülményei között licenceket vásárolt a Honvéd Vezérkar. Az igazi lökést a fejlődésnek az 1938-ban meghirdetett ún. ”Darányi-program” adta, és ezután komolyan beindult az ügy. Ennek eredményeként születtek meg a legendás Toldi, Turán, Zrínyi típusjelű magyar harckocsik, amelyeket több-kevesebb sikerrel vetettek be a magyar csapatok támogatására. A tank sajnos kényes jószág, állandóan karban kell tartani, és bizony a motorja is szomjas. Sajnos a támogató, szerelő és karbantartó alegységek komoly fejlesztése elmaradt, így a lerobbant tankokat ott kellett hagyni az orosz harcmezőkön rozsdásodni.
Esztergom-táborban 1921 óta „feküdt” egy kerékpáros zászlóalj. Mivel a fekvése kedvező volt, így 1942-ben ide telepítették az egyik páncélos alegységet. Sajnos el kell mondanunk, hogy a magyar páncélosok fegyverzete, páncélozottsága csak akkor kezdte megközelíteni a világszínvonalat, amikor már késő volt. A németek a hadianyaggyáraikat levitték a föld alá, és így a szövetségesek pusztító bombázásai inkább csak a polgári lakosságot sújtották.
Magyarországon a gyárak a vasútvonalak közelébe települtek, így együtt estek áldozatul a bombatámadásoknak. Ráadásul a szívszaggató doni katasztrófában majdnem az egész páncélos állomány elpusztult, így félő volt, hogy azt a haditervet, miszerint a magyar alakulatokat kivezénylik a Kárpátokba, a régi határokhoz, nem lesz hozzá megfelelő páncélos támogatás. A háború alatt sokszor a németek segítségével szerelték fel és képezték ki a magyar páncélosokat, és várták a parancsot /ami nemsokára mg is érkezett/ a megindulásra.
De most más parancs jött: az emberség parancsa, és mindenki habozás nélkül vállalta a tettet!
Hősköltemény 3
Ez a nap sorsdöntő volt hazánk történetében. 1944 július 6-án először nyílt alkalom, hogy a keserves 20. században valami olyat cselekedjünk, amire büszkék lehetünk úgy, hogy az elismerést a világ demokratikus közvéleményétől kapjuk, úgy hogy közben tombol a háború! Ezen a napon, miután a kormányzó utasítására elkészítették a felvonulási tervet, bedübörögtek Budapestre az Esztergomi Páncélosok egységei. Elfoglalták a fontosabb csomópontokat, be és kivezető főutakat, de főleg Budára összpontosítottak, mert Eichmann és magyar követői, a csendőrséget vezénylő Baky László vezérletével, látva a nagy tűzerőt, pánikba estek.
Az volt a terv, hogy a zászlóavatás címén Budapestre vezényelt erők közé kicsalják a kormányzó feleségét, mint zászlóanyát, őt túszul ejtik, és csellel lehívják a Várból Horthy Miklóst, akit szintén foglyul ejtenek, és kikényszerítik tőle a deportálások újraindítását. Kétségbeesett telefonálgatás kezdődött, mert Koszorús Ferenc reggel 6 óra magasságában ultimátumot adott arra vonatkozólag, hogy 2 órán belül kezdjék meg a csendőrök kivonását Budapestről. Először megpróbáltak ellenszegülni a puccsisták, és téves paranccsal a páncélosokat akarták eltávolítani, de aztán fáradtan belátták vereségüket! Még két napig maradtak az esztergomi vitézek a fővárosban, közben Eichmann kétségbeesetten elmenekült Magyarországról, és másnap megérkezett hozzánk Raoul Wallenberg.
Ha időlegesen is, de megszűntek a deportálások, és a II. VH. történetében először fordult elő, hogy egy szövetséges reguláris csapategység sikerrel szállt szembe a nácikkal.
Néhány költői kérdés azért fölvethető.
Miért nem jelentette be Horthy, miután fölényben és győztes helyzetben volt, a kiugrást?
Mi lett volna, ha él a tragikus sorsú ifj. Horthy István, aki kormányzó helyettes volt, és valószínűleg bejelenti a kiugrást?
Közel 100 nap haladékot kapott Magyarország a balsorstól.
Mi lett volna, ha azon a dicsőségesen induló, de csúfondáros és halálos véget érő októberi vasárnapon az Esztergomi Páncélosok nem a Kárpátok előterében harcolnak, hanem itt vannak Budapesten és megvédik ismét a kiugrást meghirdető kormányzót?
)
A júliusi hőstett után Koszorús Ferencet először a frontra vezénylik, majd miután halálra keresi a Gestapó, egy kórházban bújtatják. Haditettei közt tartják számon, hogy páncélosaival fölmenti Aradot az átállt román túlerőtől, és a Kárpátokban sikerrel iskolázott le egy szovjet páncélos egységet. Később emigrált, és 1974-ben az USA-ban hunyt el. 1991-ben poszthumusz vezérőrnaggyá léptették elő. A Dohány utca 1-es számú ház falán emléktábla hirdeti az Esztergomi Páncélosok hőstetteit
A két páncélos hőstettnek a Szent Királyvárosban, amely köztudottan szent és gyámoltalan, talán ezért nincs emlékművük?
){kind=link}