Press "Enter" to skip to content

Posts tagged as “Esztergomi Klubszínpad”

Isten nyugosztaljon Csücsök

Dorog, művelődési ház (népi elnevezéssel Muki), 1988. Somody Kálmán ebben az évben kezdte el Sütő András Kalandozások Ihajcsuhajdiában című mesedrámájának színpadi próbáit. A színészek szinte…

„Egészet adni…” Durzák Anna jubileumi műsora

Meghitt, baráti hangulat fogadta az érkezőket 2017. december 3-án Esztergomban, a Szent Adalbert Központ Dísztermében. Sok barát, ismerős, régi osztálytársak, rokonai és családjának tagjai látogattak el arra az ünnepi eseményre, amelynek főszereplője Durzák Anna tanárnő volt, aki jubileumi, verses összeállítással kedveskedett abból az alkalomból, hogy 50 éve mond verseket. Ennek évfordulóján hálaadásnak szánta ezt a programot.

Nagyfalusi Tiborra emlékezünk

Tibor több mint két évtizedig, 23 esztendeig vezette az esztergomi városi könyvtárat. Ez annyi idő, ami alatt felnő egy új generáció. Kritikus évek, az információrobbanás kora, az elektronikus kultúra elterjedése, a könyvtáros szakma átértékelődése – semmiképp sem könnyű, kihívásokkal teli kor. 1937. augusztus 8-án született Érsekújváron, majd a szlovákiai kitelepítések során Szegedre került a család. Tibor hűségesen őrizte és ápolta gyökereit; a Felvidékkel egész élete során aktív kapcsolatot tartott fenn. Szegeden magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett 1961-ben. Egyetemi évei során bekapcsolódott a szegedi írócsoport életébe, minek következtében nem egy „ügynöki jelentés” született róla is. Erre az időre nyúlik vissza barátsága Ratkó Józseffel, Csoóri Sándorral is. Friss diplomával került városunkba, ahol a Dobó Gimnáziumban tanított 63-ig, majd 66-ig a városi Művelődési Házban volt művészeti előadó. Közben Színjátszó-rendezői Levelező Akadémiát végzett Budapesten. Már Esztergomba kerülésekor a városi színjátszó csoportok vezetője lett, 1968-ban pedig egyik alapítójává vált az Esztergomi Klubszínpadnak. Kiváló amatőr rendezőként 74 és 80 között országos sikereket ért el az EKSZ-szel.

 

A Szép Kapu Irodalmi Színpad

Az esztergomi Szép Kapu Irodalmi Színpad 2012 pünkösdjén alakult egy nagyon hirtelen jött zápor alatt. A közös célok, a színház és irodalom szeretete, valamint a közösség elé tárható -valaha élt, és még élő- nagyjaink gondolatai arra ösztönöztek minket, hogy egy új társulat alapításával ténylegesen alkossunk. Nos, ezen gondolatok mentén hoztuk a világra a Szép Kapu Irodalmi Színpadot. Hogy miért Szép Kapu? Nos, a porta speciosa, a valaha volt Szent Adalbert templom nyugati díszkapuja volt a várhegyen, a mai Bazilika helyén.

 

Egy tékozló ifjú levelei

 Wernke Bernát verseskötetének bemutatója

Wernke Bernát költő „Egy tékozló ifjú levelei” című új verseskötetének a bemutatója volt szeptember 6-án az esztergomi Kaleidoszkóp Házban. A könyvet Gulyás Zsuzsa újságíró méltatta, a könyvbemutatón közreműködött Tóth Judit énekművész és az Esztergomi Klubszínpad. Wernke Bernát költő német –magyar származása ellenére magyar költőnek vallja magát. Életvitelére is ez a kettősség jellemző, hiszen Berlinben illetve Esztergomban él. A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület egyik alapító tagjaként és a Muravidék című időszakos folyóirat szerkesztőjeként igen sokat tesz a határon túli magyar művészek és Murán túli kulturális események széleskörű megismertetése érdekében.

Színház és képzőművészet a Kaleidoszkóp Házban

 Az esztergomi Kaleidoszkóp Ház januárban színházi előadásokkal bővítette programkínálatát. Január 20-án Kudász Gábor Arion fotókiállításának megnyitója után az Esztergomi Klubszínpad Jim Morrison est bemutatója volt. Egy hét múlva Melocco János, Melocco T. Anna, lányaik, Lilli és Luca festményeiből nyílt tárlat, amelyet Balázs László Gábor MUTATVÁNY Balabbé cirkuszművész versszínháza bemutatója követett. A vízivárosi Kaleidoszkóp Házban jól megfér egymással a sokféle művészeti ág. A képző-, iparművészeti és fotóművészeti tárlatok mellett zenekarok lépnek fel, filmklub működik, az érzések és mozdulatokat összehangoló manna jóga is helyet kapott az ódon falak között, most pedig színházi előadások is gazdagítják a Kaleidoszkópot.

Kamarajáték Jim Morrison emlékére

 Az Esztergomi Klubszínpad a fiatalon elhunyt népszerű amerikai zenész – költő Jim Morrison alakját idézte fel december 16-án a város Művelődési Házának színpadán. Morrison dalaiból és verseiből összeállított kamarajáték aktualitását az adta, hogy negyven éve hunyt el váratlanul 27 éves korában a hatvanas évek lázadó amerikai fiatalságának szimbólumaként ismert művész.

Esztergomi színházi esték

  A Művelődési Házban decemberben több érdekes előadás kerül bemutatásra.

December 9-én, pénteken 17 órakor és 12-én, hétfőn 10 órakor a PPKE VJ katolikus Általános Iskola Színjátszó Köre bemutatja:
ILLYÉS GYULA: TŰVÉTEVŐK
című parasztkomédiáját
Rendező: Lantai Kálmánné

Színház fiatalokról – fiataloknak

 Új amatőr színjátszók mutatkoztak be Esztergomban

Új műkedvelő színjátszó csoport tartott sikeres bemutatót augusztus 29-én az esztergomi Művelődési Házban. A fiatal társulat vezetője a most érettségizett Horváth Krisztina, aki Irina címmel saját vígjátékát állította nagy sikerrel színpadra.
„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig játszani” kérdezi Kosztolányi Dezső versében, és e sorok nagyon jól jellemzik Horváth Krisztina és társulata bemutatkozását. Az esztergomi amatőr és diákszínjátszás több évtizedes múltja ötvöződött ebben a kis társulatban.